A The One című sorozat alapvetése, hogy két tudós rájön: minden embernek van egyetlen, genetikai alapon beazonosítható párja, akivel tökéletes lehet a kapcsolata, és akihez úgy vonzódik, ahogy senki máshoz. Tudományos alapja persze nincs, de fogadjuk el a kiindulási pontot: mi lenne, ha létezne ilyen Igazi, és módunkban állna megtalálni, ha befizetünk a megfelelő társkeresőre és elküldjük egy hajszálunkat? Ki ne lenne kíváncsi az természettől neki rendelt szerelmére?

A dolognak persze elég nyilvánvalóan az az egyik hátulütője, hogy nem csak szinglik akarják megtalálni az Igazit, hanem sokan azok közül is, akik valamiféle elkötelezett párkapcsolatban (pl. házasságban) élnek. Van, aki csak nem bír ellenállni a kísértésnek, van, aki meg annyira nem boldog, hogy ne tenne legalább egy próbát. A sorozat logikája szerint a párosítások tényleg tökéletesek, és aki egyszer találkozott a nagy ővel, az csak nagyon kis százalékban képes kitartani az eredeti partnere mellett.

(Innen tartalommesélés következik, SPOILER ALERT)

Az egyik tudós, Rebecca, iszonyatosan meg is gazdagszik az ötleten, amelyre társkereső vállalatot alapít. A történetet persze csak akkor lehet hitelesen előadni, ha ő is megtalálta a párját: csakhogy kiderül, az, akit ő a nyilvánosság előtt az igazinak hazudik, valójában csupán az alkalmazottja, aki eljátssza a szerelme szerepét. Még csak nem is hetero: a srác eredeti partnere meghalt, így ő már úgy érzi, elvesztette az esélyt arra, hogy újra párra találjon.

De Rebeccának is van igazija, a portugál Matheus: össze is jött vele, csakhogy abban az esetben, ha vele mutatkozna, kiderülne, hogyan lopta el rengeteg ember genetikai adatait, és ölte meg emiatt az akkori pasiját. Vagyis az alapötlet tesztelése miatt kell pont neki lemondania arról, hogy párjával élhessen.

Két jobban kibontott történetszál van még a sorozatban: az egyikben egy Mark nevű újságíró ugyan nem akarja megkeresni, ki a párja, mert boldog a feleségével, Hannah-val, a feleség azonban nem nyugszik és tesztelteti a férfi hajszálát, így meg is találja azt a nőt (Megant), akivel szerinte a férje boldogabb lenne, mint vele. Ha nem tesz semmit, ezek ketten soha nem találkoznak, de így persze minden kiderül és a férfi kénytelen dönteni a felesége és a nagy ő között (valamiért fel sem merül, hogy poli kapcsolatot alakítsanak ki, pedig ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás).

A másik történetben a nyomozónőnek, Kate-nek (aki biszexuális) spanyol partnert talál a rendszer: a tökéletesnek tűnő lányról (Sophiáról) kiderül, hogy egyébként van felesége, meg az állításaival ellentétben családja is, és mikor a fivére előkerül, ugyanolyan vonzalmat tapasztal a nyomozónő iránt, mint a húg, ugyanis előfordulhat, hogy valakinek nem csak egy, hanem két genetikai egyezése is van, és ez pont testvérpárok esetén történhet meg.

Máris dől a „csak egy van” elmélet, de ezt a cégnek persze nem áll érdekében nyilvánosságra hozni, hiszen az egész üzlet azon alapszik, hogy létezik Igazi, és az csak egyetlen ember lehet.

De térjünk vissza a címre: miért lenne több hűtlenség, ha mindenki megtalálhatná a párját? Még azok is meg akarnák tudni, ki az igazi, akik addig azt hitték, hogy elégedettek az életükkel, és valljuk be, ilyenekből elég kevés van. Ha egy házaspár esetén csak az egyik akarná megtudni az igazságot, a másik meg maradna tudatlanságban, akkor is kénytelen lenne szembenézni azzal, hogy az eddig nyugodt, és őt szerető partnere erős vonzalmat érez valaki más iránt. (Nem derül ki egyébként, mennyi ebben az önszuggesztió, hiszen az emberek meg se kérdőjelezik, hogy az igazival fognak találkozni, tehát eleve rá vetítik minden vágyukat, és az első időszakban nyilván képesek lesznek minden észérvet félresöpörni annak érdekében, hogy boldogok lehessenek.)

Amint az újságíró feleségének történetéből kiderül, ha a házastárs nem is akarja megtalálni az igazit, a felesége/ férje / barátja vagy akár egy rokon, barát is ki akarhatja deríteni. Rebecca egyébként többeket így manipulál: vagy akaratuk ellenére találja meg a párjukat, vagy azzal kecsegtet, hogy megtalálja nekik, illetve egy esetben egy politikust zsarol, hogy a tizennyolc éves lányának olyan drogos partnert fog „kiutalni”, aki biztosan tönkreteszi a családjukat (miközben a lánya valódi partnere teljesen más).

De arra is látunk példát, hogy valaki annak ellenére folytatja kalandozásait, hogy már megtalálta a nagy őt: Rebecca egyik munkatársa (egy nő) jelenti ki azt, hogy attól a ténytől, hogy otthon várja a szerelme, ő továbbra is szívesen szexel másokkal. A cég fő befektetője meg inkább eszkortokat foglalkoztat, nem kíváncsi a szerelmére, mert a komoly érzelmek fájdalommal járnak.

Persze minden olyan emberre, aki úgy dönt, hogy neki nem kell az igazi, jut egy-egy olyan, akit ezzel a döntéssel kizár ebből a lehetőségből, mivel ezek pedig esélytelenek arra, hogy igazira találjanak, már más kapcsolódásokat sem fognak figyelembe venni, mivel képtelenek feladni a tökéletes keresését egy hitük szerint mindenképp tökéletlenebb partner kedvéért. Arról már nem is beszélve, hogy ha valaki az igazihoz lesz hűtlen, és ezt a partnere megtudja, akkor a hűtlen fél sokkal nagyobb biztonságban érezheti magát, hisz a nagy ővel az ember csak nem szakít... Tehát sokakat ez is a félrelépés felé terelgetne.

Summa summarum: a nagy ő megtalálásának garanciája semmiképp nem tenné boldogabbá az embereket. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ez a nagy ő nem feltétlen elérhető földrajzilag, nem biztos, hogy tud azon a nyelven, amelyen mi (a sorozatban persze mindenki beszél angolul, és egyetlen 20 évesnek se 80 éves a match-e). Na és mi van azokkal az emberekkel, akik mentális vagy fizikai betegségekben szenvednek? (Látunk például egy kéz nélkül született nőt a sorozatban, de mellette nincs nagy ő... Vajon miért?)

Van egy hasonló sorozat (Soulmates), amely zöldben ugyanerre az alapötletre épül, ha hozzájutok, azt is igyekszem megnézni.