Akárhányszor nagy általánosságban beszélnek ún. szakértők a hűtlenségről (a szakértők nagyrészt olyan emberek, akik problémás hűtlenségi történetekkel találkoznak), szinte mindig igyekeznek leszögezni, hogy az a fél, akihez hűtlen lett a partnere, nem hibáztatható, semmilyen felelősség nem terheli, nem is érdemes vizsgálni, hogy mit tett vagy mit nem tett, mert ő az áldozat.

Ebből kiindulva bármilyen emberi viselkedésmódot a kontextusából kiragadva, önmagában, az előzmények vizsgálata nélkül kellene értékelnünk… Ha valaki mérges lesz, akkor nem érdemes vizsgálnunk, hogy mi bosszantotta fel, ha jót nevet, akkor teljesen irreleváns, hogy mit talált szórakoztatónak. Vagy csak a hűtlenség olyan viselkedés, aminek nincs oka, előzménye, magyarázata?

Nem azt állítom, hogy minden hűtlenség esetén van felelőssége a másik partnernek, mert vannak olyanok, akik soha nem lesznek monogámok, akármennyire is mindent megkapnak, amit egyetlen ember nyújthat – bár igazából nem hiszek abban, hogy létezik ilyen csodalény, de csak az elmélet kedvéért tételezzük fel, hogy az illető mindent megkap a hivatalos partnerétől, tehát „normál” mércével mérve nincs oka másutt keresgélni. Na, de ki határozza meg, mi az a normál mérce?

A kapcsolatok nagy részében viszont nem ilyen idilli a helyzet és vannak bizonyos viselkedésminták, amelyek arra késztethetik az egyébként monogám beállítottságú embereket is, hogy görbe utakon járjanak. Ha tehát abba ütközünk, hogy a kedvesünk, a szerelmünk, a férjünk vagy feleségünk (esetleg a szeretőnk) titokban mással is kavar, akkor a lehető legtermészetesebb, hogy azt is megvizsgáljuk, vajon a saját viselkedésünk mennyiben járult ahhoz hozzá, hogy így tegyen.

Nem bűnösöket kell keresni, egyszerűen csak arról van szó, hogy bizonyos dolgaink igenis elvezethetnek ahhoz, hogy a partnerünk ne bírja tovább cérnával… Ezek közül a dolgok közül egyeseken tudunk változtatni, másokon nem. De úgy tenni, mintha az ég világon semmi nem számítana, mintha csak önmagában a hűtlenség lenne probléma, semmire nem vezet.

Mi az, amin tudunk változtatni?

-- Érzelmi távolság

Sokan azért keresnek új partnert, mert már elmúlt minden intimitás az eredeti kapcsolatukból. Úgy érzik, a partnerük érzelmileg elérhetetlen, nem tudnak vele érdemben semmiről beszélni. Hiába próbálkoznak, nem kerülnek közelebb az ún. párjukhoz, aki egyfajta bútorarabként tekint rájuk. Ha ez a helyzet, akkor ezen lehet változtatni, de kellhet hozzá külső segítség is. Ráadásul azt semmiképp nem érdemes elvárni, hogy az időközben a partnerünk vessen véget az életében jelen lévő érzelmi kapcsolatnak, csak, mert a mi kapcsolatunk javul vagy mert mi hajlandóak vagyunk változtatni a problémákon.

-- Szexuális monotónia

Az együttélős kapcsolatok nagy rákfenéje, hogy a kezdeti izgalmas szexet követően kialakulnak a megszokott rutinok és monotonná válik az egész. Lehet, hogy a kielégülés így is megvan, a test megkapja, ami neki „jár”, de elvész a valódi izgalom, nincs újítás, nincsenek váratlanságok. Van, aki nem is igényli ezt, van, akinek azonban ez olyan, mintha már nem is lenne szex az életében, arra az otthoni mismásolásra némi megvetéssel tekint. Meg lehet próbálni változtatni rajta, de semmi nem garantálja, hogy sikerülni is fog.

-- Fizikai megjelenés leromlása

A kor előrehaladtával természetesen lesznek változások, de ha nagyon elhagyjuk magunkat, akkor az lohasztóan hat a partnerre. Lehet, hogy szól is érte, de lehet, hogy szólni se mer… Biztos, hogy mi magunk is érzékeljük, ha a saját korábbi állapotunkhoz képest radikálisan romlott a külsőnk – persze abban az esetben, ha ez betegségből fakad, nem tehetünk róla. De sok esetben a hatalmunkban áll változtatni… Csak ez igen lassan megy majd végbe, ha egyáltalán belevágunk.

-- A szülői szerep felé eltolódás

Van, ahol a férfiként és nőként való létezést teljesen felülírja a szülői szerep. Sokszor az anya az, akinek vagy energiája nincs másra, vagy elveszti a kedvét. (Terhesség/szülés után libidóproblémák is felléphetnek, amelyeket orvosilag lehet kezelni, de sokan meg se próbálják.) Lehet, hogy elég annyi, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a szülői szerep felemésztette minden energiánkat… És teszünk azért, hogy visszanyerjük a nőiességünket (vagy épp a férfiasságunkat).

-- Ingerszegény életvitel, szellemi tespedés, szenvedélybetegségek

Sokan egyszerűen belekényelmesednek a házasságba, együttélésbe és már nem is lehet őket kimozdítani a tévé vagy a számítógép elől. A partnerük jönne-menne, tele van energiával, de ők már mozdíthatatlanok. (Olykor ez az 1. ponttal jár együtt.) Mások valamilyen póttevékenységbe menekülnek az intimitás elől: például túl sokat dolgoznak, de rosszabb esetben más szenvedélybetegségek jellemzőek rájuk. Ezekből kigyógyulni iszonyat nehéz, de mindenképp érdemes megpróbálni.

 

Min nem tudunk változtatni?

-- Eltérő libidó

Ha a pár tagjai között nagy a libidóbeli különbség, akkor ott igazán jó megoldás a monogámián belül nem lesz. Semmi jóra nem vezet, ha a nagyobb étvágyú partner kedvéért a párja magára kényszeríti a szexet, ami neki nem esik jól. Sokkal békésebb megoldás, ha a partner külső személlyel vagy személyekkel oldja meg a problémát.

-- Betegség miatti korlátozások

Ha súlyos betegek vagyunk, megváltozhat a külsőnk, a gyógyszerek miatt elveszíthetjük a libidónkat, lehet, hogy erőnk és kedvünk sincs már semmihez… De emiatt elvárni a partnertől, hogy neki se legyen teljes élete… Nem igazán etikus. Noha a legtöbb ember talán ilyenkor várja el leginkább. És az elkalandozó félnek ilyenkor lehet a legnagyobb lelkifurdalása.

-- Kiszeretés, a partner iránti érzelmek kihűlése

Sok pár él egymás mellett úgy, hogy már csak a megszokás és az anyagiak tartják össze a kapcsolatot. Ha már nem tekintjük magunkat igazán a partnerünk szerelmesének, akkor miért is várnánk el tőle, hogy megelégedjen ő is a szerelem (és sokszor tisztelet) nélküli kapcsolatunkkal? De ami elmúlt, az elmúlt, lehet, hogy az érzelmi megkopás ellenére folytatni akarjuk a kapcsolatot, csak ez már nem lesz teljes értékű.

-- Nagy korkülönbségből adódó nehézségek

Szerethetjük akármennyire a partnerünket, ha sokkal idősebbek vagyunk nála, egy ponton lehet, hogy már nem fogjuk tudni kielégíteni az igényeit. A magasabb kor betegségekkel is járhat, és ha korábban működött is a libidónk, azt is elveszíthetjük. Ezeken az adottságokon nem tudunk változtatni, de ha tolerálunk egy alternatív kapcsolatot, akkor kiegyensúlyozottabban élhetünk. Bár eddig a pontig sem egyszerű eljutni.


Természetesen sok olyan hűtlenség-történet is akad, amelynek látszólag nincs magyarázata... Vagyis de: a hűtlen fél nem képes megelégedni egyetlen partnerrel. De akkor ezt a magyarázatot kell megismernünk. Az sem vezet semmire, ha egy nem monogám embertől elvárjuk, hogy szánja-bánja bűneit és vezekeljen... Nem lesz őszinte, ez szinte biztos.