Megérinteni egy nő karját, végigsimítani a vállán, megigazítani a kabátját vajon flörtölés? Mélyen a szemébe nézni flörtölés? Mennyire mélyen nézhetünk valaki szemébe anélkül, hogy ne merüljön fel a másikban: ez már szemezés és itt valamiféle szándékok is vannak…? Másodpercek töredék részei döntik el, hogy csak érdeklődve, semlegesen nézek, vagy már jelentőségteljesen, vággyal?
Ha az elméletileg zárt kapcsolatban ennyire nehéz határokat szabni, akkor mit szóljunk a deklaráltan nyitott kapcsolathoz? Vagyis például külső partnerként, partnerjelöltként honnan tudjuk, hogy meddig mehetünk el, mikor kell visszavonulót fújnunk, mi az, amivel már veszélyeztetnénk a status quót? Mi történik akkor, ha az az ember, akihez kapcsolódnánk, egyáltalán nem biztos még a saját határaiban, de a bázispartner határaiban sem?
Mondhatnánk, hogy ne kezdjünk bele olyan kapcsolatba, ahol nem tiszták a szabályok. Persze… Még egy mono ismerkedésnél sem tiszták… Ha ebből indulnánk ki, soha senkivel nem jönnénk össze, mert az, amit egy partner az ismerkedés kezdetén mond, sokszor köszönőviszonyban sincs azzal, ami később kiderül, és nem feltétlen azért, mert a partner meg akart téveszteni. Hanem mert egyrészt nem volt tisztában önmagával és a határaival, másrészt ezek a dolgok folyamatosan alakulnak a velünk létrejött kapcsolat miatt, vagyis az addigi szabályok nem maradnak kőbe vésve, állandó mozgás jellemzi őket.
Aki már volt olyan kapcsolatban, amelyben nem csak egy partnerrel kellett egyeztetnie, az valószínűleg tapasztalta, hogy a bázispartnerek olykor jobban aggódnak a párjuk érzései miatt, mint ahogy ezt maga az érintett kinyilvánítja. Természetes, hogy nem szeretnék megbántani a másikat, és arra sem vágynak, hogy az egész törékeny építmény (külső partner bevonása) összeomoljon, hiszen valamiért elkezdték a nyitást… Igyekeznek óvatosan és etikusan eljárni, de lehet, hogy az óvatosság már odáig ér, hogy gátolja a cselekvést. Vagy az őszinteséget.
Ha vannak negatív tapasztalataik, és már átélték, hogy a partnerük nagyon megbántódott, nehezen viselte párja külső kapcsolatát vagy annak bizonyos elemeit, akkor beindul az öncenzúra is: nem tehetjük meg ezt vagy azt, mert múltkor is baj lett belőle… De lehet, hogy nem pont abból a momentumból lett baj, hanem más összevetők vezettek vétóhoz. Vagy az a partner fejlődési útjának egy stációja volt, amelyet már meghaladt. Ha nem tesszük próbára, akkor sose fogjuk tudni, hogy meghaladta-e. Ha viszont próbára tesszük, akkor lehet, hogy pont az derül ki, amitől a partner félt és megint elveszít egy külső kapcsolatot, aki esetleg még sokat is jelenthet neki.
Nem is beszélve magáról a külső partnerről, akinek ugyanolyan sokat jelenthet ez a kapcsolódás, adott esetben mind a két félhez kapcsolódik valamilyen szinten… Neki is lehetnek előzetes negatív tapasztalatai, emiatt ő is extrém óvatos lesz és úgy érzi majd magát, mintha tojásokon táncolna…
A nyílt és asszertív kommunikáció persze szép dolog, csak messze nem old meg mindent. Egyrészt nem erre vagyunk szocializálva, nem szoktunk hozzá, hogy állandóan elemezgessük az érzéseinket, főleg nem több ember előtt. Ráadásul lehet, hogy egyik nap éppen rossz passzban vagyunk, kimondunk valamit, amit nem gondolunk igazán komolyan vagy amit abban a percben komolyan gondolunk, de hosszabb távon nem… És máris kész a baj, elhamarkodottan megbántottunk másokat. Mivel a kapcsolat többszereplős, már nem is csak egy másik embert.
A nyitott kapcsolat minden érintett számára kihívás, nem csak arra kell odafigyelnünk, hogy ne bántsuk egymást, ne vétózzunk össze-vissza, hanem arra is, hogy ne döntsünk a partner helyett, hagyjuk, hogy ő maga határozza meg a saját határait… De egy percig se állítom, hogy ez könnyű: csak legalább legyünk tisztában azzal, hogy adott esetben ez is probléma lehet és ezt is érdemes megvizsgálni.