Egy félrelépés még nem félrelépés. Van, aki sose ismétli meg, mert annyira nem jött be neki, vagy mert olyan nagyon fél a lebukástól. De két félrelépés után sokkal nehezebb megállni. És minél több hűtlenség van a hátunk mögött, annál nehezebb lesz leszokni róla. De vajon miért?
A lehető legegyszerűbb magyarázat, hogy ha valami jó, arról a fene se akar leszokni. Ezért olyan meghatározó az első, illetve első néhány élmény. Ha az alkalmi félrelépésben kevés volt az öröm, és utána nagy a lelkifurdalás, vagy mindjárt lebukás követte, akkor az illető aligha fogja úgy gondolni, hogy megérte. De ha az első menet kellemes, sőt, egyenesen frenetikus volt, akkor aztán nehéz lesz visszatérni a kalandmentes övezetbe.
Mert a hűtlenség a megélhető kalandok közül az egyik legnagyobb. Tudom, van, akit a hegymászás fog meg, van, aki egy szál biciklivel vág neki a Földgolyónak, de legtöbbünk nem engedheti meg magának, hogy csapot-papot otthagyva megvalósítsa önmagát, meg aztán a fene akar állandóan nomád körülmények között tengődni, és lemondani az összes nyugati kényelemről. (Azt meg ugye egyébként senki nem állította, hogy a hegymászók, meg a maratoni bicajosok hűségesebbek lennének, mint a nagy átlag. Sőt, a hegymászókról inkább pajzán históriákat hallottam.)
Itt van tehát nekünk ez a fránya kalandvágy a vérünkben, és ne kábítson azzal senki, hogy csak a férfiakban, mert nekik hiányoznak a vadászatok, meg a hadjáratok, meg a földrajzi felfedezések. Belőlünk, nőkből sem hiányzik a vágy, legfeljebb nem pont ugyanolyan jellegű kalandokra kattanunk. A számunkra vonzó egyedek szexuális érdeklődésének felkeltése iránti vágy azonban kevés kivétellel mindenkiben ott lakozik, még ha igyekszik is elfojtani magában. Szeretünk tetszeni, és szeretjük a bizonytalan kimenetelű történeteket.
Ha mi magunk nem lehetünk részesei a történetnek, akkor előszeretettel olvasunk vagy nézünk ilyeneket, de nincs annál izgalmasabb, mint amikor velünk történik mindaz, amiről azt hittük, sosem lesz benne részünk.
Tény, hogy a hűtlenség sokszor az alapkapcsolat hiányosságai, boldogtalansága ütötte űrt lenne hivatott kitölteni. Bár nem mindig: lehet, hogy az alapkapcsolattal nincs semmi baj, csak éppen nem elég. De ha egyszer már kiléptünk a külső kalandok és/vagy kapcsolatok univerzumába, akkor a kezdetben tapasztalt vágyak mellé új vágyaink is születhetnek.
És már ez a vágyhalmozódás, az új minőségek utáni sóvárgás olyan addiktív, annyira vonzó lehet, hogy nagy nehézségek árán tudunk csak leszokni róla... egy ideig.
Vannak persze, akik nem élik át ezt a vágyhalmozódást, és megmaradnak egy minőségnél - mondjuk csak alkalmi kalandokra specializálódnak, csak prostikhoz járnak, azt is ritkán, vagy laza szexkapcsolatok mentén szervezik a kalandozásaikat. Ismét mások egyetlen, romantikus szeretői kapcsolatban találják meg azt, amit a házasságukon kívül kerestek. Vagy éppen kilépnek a házasságukból, hogy egy másik monogám kapcsolatban folytathassák az életüket.
De vannak olyanok, akik számára a kalandozások időszaka valóságos önismereti utazás. Mindenféle aspektusát ki akarják próbálni, vagy legalábbis számos aspektusát, és ilyenkor előfordul, hogy az ember elég vad dolgokba sodródik, pusztán kíváncsiságból és libidótúltengésből... Az úton sokféle partnerrel találkozhatunk, sok történetet hallgatunk végig, sok történetbe kezdünk bele, aztán a legtöbb hamar elenyészik, de van, ami megmarad... Barátságok jönnek létre, olykor szerelmek, olykor csak életre szóló, megismételhetetlen kalandok részesei leszünk.
A tapasztalataim szerint azoknak, akik elmélyednek ebben a világban, és nem csak a felszínt érintik, van egy egóerősítő kezdeti fázisuk, aztán jöhet a vadabb kalandok korszaka, és a beavatott játékosok valóságos ámokfutást rendezhetnek külső kapcsolataik mezején, kereshetik a határaikat: ilyenkor nagyon aktívak a társkeresőkön. Aztán vagy találnak egy érzelmileg is kielégítő kapcsolatot, vagy egyszerűen csak belefáradnak a kalandozásba, és lecsillapodnak.
De a lecsillapodás sem azt jelenti, hogy végképp monogámok lesznek, csak már nem fogja őket annyira hajtani a kalandvágy...
A szeretőzésről végképp leszokni inkább azok tudnak, akik azért kezdtek bele, hogy új partnert találjanak, vagy azok, akik nem merészkednek egy bizonyos határon túl.
Te "káros" szenvedélynek éled meg a szeretőzést, és legszívesebben leszoknál, vagy rá se szoktál, esetleg már túl vagy a leszokáson?