Jó régen, több, mint 3 éve, a blog történetének eléggé a kezdetén írtam az első hűtlen szexről, két részletben: a szeánszot megelőző feszültségről, esetleges aggodalmakról, és az utána következő érzésekről. Mivel ezekre már a kutya sem emlékszik, meg egyébként is kaptam egy levelet az egyik olvasómtól, aki tanácsot kért, újra előveszem a témát: de most kifejezetten azt a kérdést feszegetem, hogy mi okozhatja a kudarcot az első félrelépős szex esetében akkor is, ha a vágy mindkét fél részéről egyértelműen megvan.
Az olvasó esetében - ez szerintem lényeges - netes ismerkedés után került sor a második randin arra a rég várt ágyba bújásra, amelyet nagyon intenzív levelezés előzött meg. Mint a korábbi posztokban is leírtam, alapvetően más, ha a partnerek a való életből ismerik egymást, és már számtalan alkalommal találkoztak élőben, mint mikor kifejezetten azért ismerkednek össze, mert szeretőt vagy szexpartnert keresnek. Egyrészt a virtuális ismerkedés során mindenki kialakít magának a másikról egy többé-kevésbé idealizált képet, amely az élő kapcsolat során igencsak el tud mozdulni: olykor nagyon másnak bizonyul a valóságban az, akivel annyira flottul tudtunk levelezni, csevegni, mintha régi jó barátok lennénk, ezt a különbséget pedig valahogy fel kell dolgoznunk, mégpedig percek alatt...
És itt nem csupán a fizikai megjelenés, vagy az illatok esetleges sokkjára gondolok, nem kell, hogy a különbség negatív legyen, de az azért ritka, hogy az ember pont olyannak képzelte a másikat, mint amilyen az valójában. És persze lehet a meglepetés pozitív: az illető esetleg sokkal szimpatikusabb, vonzóbb, mint a képzeletünkben volt.
Hiába tehát a virtuális, szellemi közelség, arra még rá kell építeni a fizikait is, és ez bizony nem kis kihívás. Főleg, mert alapvetően pont fordítva szoktuk meg.
De a levélíró esetében nem volt sokk, az első randi nem lohasztotta le a lelkesedésüket, mitöbb, nagyon jól sikerült, és alig várták, hogy végre eljussanak a tulajdonképpeni célig, hiszen nem plátói szerelmet kerestek, hanem izgalmas szexet, A második randit immár búvóhelyre szervezték. És bármennyire is megvolt a férfiban a vágy, hiába tetszett neki nagyon a nő, mégsem volt erekciója. (Amivel egyébként otthon nem szokott gondja lenni.)
Persze, ilyesmi bárkivel megeshet, de mégiscsak kínosabb akkor, ha első alkalommal van az ember egy nővel, és az ráadásul titkos, tiltott kapcsolat lenne, amelynek bevallottan egyik fő vagy egyenest legfőbb indítórugója a jó szex utáni vágy. A nagy felbuzdulás, a játékosság, a cinkos összekacsintás, a sok előzetes utalás arra, hogy mi minden fog történni, hirtelen más megvilágításba kerül.
Hogy lehet ebből jól kijönni? Mit gondol ilyenkor a nő? Ad-e még egy esélyt? Érdemes-e győzködni? Fátylat kell-e borítani az egészre? Lehet-e úgy tenni, mintha meg se történt volna? Legjobb keserű szájízzel menekülni, hátat fordítani nem csak ennek a kalandnak, de a szeretőzésnek úgy egészében, vagy az a legjobb, ha újra megpróbálja az ember, mert különben sose veri ki a fejéből, hogy ő képtelen erre?
Persze lesznek, akik a rossz lelkiismeretnek tulajdonítják ezt a kudarcot. Nem megy, mert igazából nem is akarta. Szerintem ez nem túl valószínű magyarázat: az viszont inkább, hogy a helyzet szokatlansága szorongást kelt, és ennek lehet ilyen következménye is. Nincs két egyforma szituáció, van, aki például elsőre sose "teljesít" jól - de mivel esetünkben ez lett volna nem csak az adott partnerrel, de egyáltalán az első hűtlen szex, nincs meg a kellő tapasztalat ezen a téren.
Az is kiválthatja a kudarcot, ha a férfi nem érzi, hogy őt igazán kívánják - nőként első alkalommal teljesen lelkesedni azért nem olyan egyszerű szerintem, ha életünkben másodszor látjuk az illetőt... Lehet, hogy bizonyos mikrogesztusok bezavarnak - de ez is egyéni érzékenységtől függ. Lehet, hogy csak rossz napja volt az illetőnek, nem aludta ki magát (én hallottam már pasiról, aki az első szeánsz előtt a szemét se hunyta le, nem annyira lehetetlen ez sem), és még ki tudja, hány lelki vagy testi ok rejtőzhet a háttérben.
Nőként sem könnyű kezelni az ilyen helyzetet, például nem tudhatjuk, hogy a férfinál ez csak ritka jelenség, vagy általában nem szokott erekciója lenni... Úgy sejtem, hogy az sem feltétlen fogja bevallani, hogy gondokkal küzd e téren, akinek komoly problémái vannak, bár léteznek teljesen őszinte emberek: akad, aki viszi a balhét: neki ugyan rég nem is áll fel, mégis szeretne szexelni, vagy legalább is lefeküdni valakivel. Van, aki azt várja, hogy egy megértő nő gyógyítsa ki a "betegségéből"... (Igen, én magam találkoztam hasonló esettel.) És létezik olyan is, aki látszólag nincs is tudatában annak, hogy az erekciója, hát, nem egészen teljes, vagy éppenséggel szinte nemlétező...
Mit tegyen az ember lánya ott, helyben? Szájjal, kézzel próbáljon segíteni? És meddig erőltesse? Vagy hagyja, hátha magától helyrejön? Viccelődjön, vagy legyen részvétteljes, sajnálkozó? (Sose tudni, ki mire hogy reagál - hiszen a partnert igazából alig ismerjük)... Öltözzenek fel hamarabb, mint amennyi időre foglaltak vagy megbeszélték, csevegjenek szex helyett, próbálja a férfi kielégíteni a nőt, vagy ha neki nem megy a dugás, akkor ezt nem várhatjuk el tőle? (Ezt nyilván neki kell eldöntenie, de nem könnyű kérdés.)
Utólag esetleg az is felmerülhet a nőben, hogy nem tetszik eléggé, hogy valami vele nem volt rendben: ezért is fontos, hogy a férfi tisztázza, nem erről van szó... Mivel mindketten sérülékenyek egy ilyen helyzetben, a felelősség másikra tolása mindent elronthat. Nem kell felelőst keresni, senki sem hibás, így alakult, és kész.
De ne szűkítsük le a kérdést ennyire: az első szex alakulhat bénán akkor is, ha a férfinak áll, mint a cövek. Lehet, hogy a nő nem nedvesedik, vagy nem tud igazán hangulatba kerülni, lehet, hogy valami olyan testi tulajdonság derül ki, amely negatívan befolyásolja egyiküket vagy másikukat, lehet, hogy nagyon mások a szexuális szokásaik, vagy az egyik fél tapasztalatlan, fantáziátlan... Egyáltalán nem biztos, hogy az első negatív, vagy nem túl pozitív tapasztalat alapján már kukába is kerül az ismerkedés, de ahhoz, hogy ez ne történjen meg (ha kezelhetőnek tartjuk a problémát, és valami miatt esélyt akarunk még adni magunknak, egymásnak), empatikusnak kell lennünk, mégpedig anélkül, hogy akár az önsajnálat, akár a másikon való sajnálkozás csapdájába esnénk.
Hogyan viselkednétek hasonló helyzetben ti magatok? Ha átéltetek már ilyesmit, hogyan másztatok ki belőle? Volt-e, aki utána másodszori, harmadszori találkozáskor megtapasztalta, hogy jé, hiszen milyen jót lehet szeretkezni az illetővel? Vagy épp az ellenkezője derült ki, másodszor is kudarc lett belőle? Vagy azt valljátok, hogy akivel elsőre nem igazán jó, az ne is kapjon több esélyt?