Adott egy középkorú házaspár, 2-3 gyerekkel, anno, 20 évvel ezelőtt még szerelmesek voltak egymásba, de ez még elmúlt, viszont azt nem lehetne állítani, hogy megérettek a válásra. Csak már nem igazán működik a szex, vagy csak megkopott az egész, de erről beszélni mégsem mernek, így az egész kapcsolat posványosssá vált. Az egyikük erre nagyon érzékenyen reagál, a másik viszont csak vonogatja a vállát, jó ez így is...
Nem árulok zsákbamacskát: a nő reagál érzékenyen, ő az, aki annyira erősen vágyik valami másra, konkrétabban egy új szerelemre, hogy már a harmadik vagy negyedik plátói rajongásnál tart, de ezekről a férje persze nem tud, vagy úgy tesz, mintha nem tudna. Annak, aki már járt ebben a cipőben, ugyanígy vergődött évekig, hol egyik kollégába, hol a másikba "szerelmesen", miközben egyiket se ismerte igazán és azok nem is akartak tőle semmit (vagy nem eléggé), annak nyilvánvaló, hogy milyen megoldást kéne javasolnia, de ezt kimondani azért mégse meri senki.
Nem árulok zsákbamacskát: a nő reagál érzékenyen, ő az, aki annyira erősen vágyik valami másra, konkrétabban egy új szerelemre, hogy már a harmadik vagy negyedik plátói rajongásnál tart, de ezekről a férje persze nem tud, vagy úgy tesz, mintha nem tudna. Annak, aki már járt ebben a cipőben, ugyanígy vergődött évekig, hol egyik kollégába, hol a másikba "szerelmesen", miközben egyiket se ismerte igazán és azok nem is akartak tőle semmit (vagy nem eléggé), annak nyilvánvaló, hogy milyen megoldást kéne javasolnia, de ezt kimondani azért mégse meri senki.
Ha az illető nő bizalmasa maga is szerető vagy valaha az volt, és az illető nőtől többször hallotta, hogy a hűtlenség micsoda disznóság, akkor aligha lesz kedve megkockáztatni, hogy javasolja az egyetlen dolgot, ami enyhülést hozhat egy ilyen helyzetben: vagyis olyan pasi keresését, aki iránt nem csak plátóian lehet izzani. Ha a bizalmas nem házas vagy ugyan házas, de igazából neki nincsenek ilyen gondjai, akkor meg eleve eszébe se jut, hogy a szeretőkeresést javasolja, esetleg még mérges is lehet a barátnőjére, mert az nem tudja értékelni a saját férjét. (Mások férje sokszor tűnik sokkal érdekesebbnek, főleg, ha nekünk olyanunk nincs is.)
A probléma ezzel az egésszel persze az, hogy amíg a rajongó, plátói szinten maradó nő nem kezd tudatosan keresni, csak úgy sorsszerűen esik bele hol ebbe, hol abba, nem kell felvállalnia önmaga előtt sem, hogy mit szeretne igazán. Hogy nem is x vagy y varázsolta el, hanem arra vágyik, amit a polik új kapcsolati energiának neveznek, és amiről rengetegen álmodoznak, csak kevesen merik tudatosan keresni. Hiszen a tudatos keresést az ember sokkal kevésbé tudja beépíteni a maga monogámnak hitt ideológiai rendszerébe, amelyben ugyanakkor a "baleset", a "sorszerűség", a "villámcsapás" még nagyszerűen elférne.
Kézenfekvő egy régi ismerős vagy egy munkatárs iránt rajongani, hiszen őt a végzet küldte az utunkba, sokkal prózaibb és gyakran lehangoló profilokat nézegetni a neten és béna levélkezdeményeket olvasgatni. Kétségkívül sokkal romantikusabb és felemelőbb egy véletlenül kialakuló vonzalom, de sokkal valószínűbb az is, hogy ez nem lesz kölcsönös. És tény, hogy lebukás esetén egy szeretőkeresőn kihalászott kapcsolatra nem lehet mondani, hogy átmeneti elmezavar eredménye lenne.
Épp ezért olyan nehéz nőként ezt az utat járni: adott egy illúzióromboló házasság annak minden prózai velejárójával, és ehhez még illúzióromboló keresgélésbe is kezdjünk? Sok tekintetben érthető, hogy ez nem tűnik annyira vonzó ötletnek. Mégis ez az, amely a legbiztosabb eredményre vezet, ha elég kitartóak vagyunk. Mondom: hosszú évek eredménytelen rajongása után. Mert ismerek olyanokat is, akiknek összejött a sorsszerű találkozás - mondjuk olyan helyen dolgoznak, ahol 90% a férfi és 10% a nő (de legalább is elég jók az arányok), ráadásul extrovertáltak és a férjük sem bánja, ha más pasikkal buliznak.
Azt már persze bánná, ha tudná, hogy ennél több is történik, vagy lehet, hogy nem szólna semmit, csak ne kelljen róla hivatalosan is tudnia. Lehet, hogy ő is félreérezget, esetleg még ennél konkrétabb dolgokat is csinál, de amíg titokban teszi, addig nem érzi úgy, hogy veszélyeztetné a házasságát.
Visszatérve a nőre: nagyon valószínű, hogy csak önállóan juthat arra a következtetésre, amire egyébként tapasztaltabb ismerősök, barátok is rávezethetnék, ha lehetne vele őszintén beszélni és nem ragaszkodna egy tarthatatlan ideológiához, amely boldogtalanná teszi. De így vagy rájön saját maga, vagy belekeseredik a plátói rajongásba. Igen, lehet, hogy egyszer az is elmúlik majd és már egyáltalán nem fog tudni rajongani senkiért. Vagy elhiteti magával, hogy az ő korában ilyesmivel már nem illik foglalkozni. De kár érte. És minden olyan emberért, aki vágyik a szerelemre és elviekben meg is tapasztalhatná, de végül mégsem jön neki össze.
A probléma ezzel az egésszel persze az, hogy amíg a rajongó, plátói szinten maradó nő nem kezd tudatosan keresni, csak úgy sorsszerűen esik bele hol ebbe, hol abba, nem kell felvállalnia önmaga előtt sem, hogy mit szeretne igazán. Hogy nem is x vagy y varázsolta el, hanem arra vágyik, amit a polik új kapcsolati energiának neveznek, és amiről rengetegen álmodoznak, csak kevesen merik tudatosan keresni. Hiszen a tudatos keresést az ember sokkal kevésbé tudja beépíteni a maga monogámnak hitt ideológiai rendszerébe, amelyben ugyanakkor a "baleset", a "sorszerűség", a "villámcsapás" még nagyszerűen elférne.
Kézenfekvő egy régi ismerős vagy egy munkatárs iránt rajongani, hiszen őt a végzet küldte az utunkba, sokkal prózaibb és gyakran lehangoló profilokat nézegetni a neten és béna levélkezdeményeket olvasgatni. Kétségkívül sokkal romantikusabb és felemelőbb egy véletlenül kialakuló vonzalom, de sokkal valószínűbb az is, hogy ez nem lesz kölcsönös. És tény, hogy lebukás esetén egy szeretőkeresőn kihalászott kapcsolatra nem lehet mondani, hogy átmeneti elmezavar eredménye lenne.
Épp ezért olyan nehéz nőként ezt az utat járni: adott egy illúzióromboló házasság annak minden prózai velejárójával, és ehhez még illúzióromboló keresgélésbe is kezdjünk? Sok tekintetben érthető, hogy ez nem tűnik annyira vonzó ötletnek. Mégis ez az, amely a legbiztosabb eredményre vezet, ha elég kitartóak vagyunk. Mondom: hosszú évek eredménytelen rajongása után. Mert ismerek olyanokat is, akiknek összejött a sorsszerű találkozás - mondjuk olyan helyen dolgoznak, ahol 90% a férfi és 10% a nő (de legalább is elég jók az arányok), ráadásul extrovertáltak és a férjük sem bánja, ha más pasikkal buliznak.
Azt már persze bánná, ha tudná, hogy ennél több is történik, vagy lehet, hogy nem szólna semmit, csak ne kelljen róla hivatalosan is tudnia. Lehet, hogy ő is félreérezget, esetleg még ennél konkrétabb dolgokat is csinál, de amíg titokban teszi, addig nem érzi úgy, hogy veszélyeztetné a házasságát.
Visszatérve a nőre: nagyon valószínű, hogy csak önállóan juthat arra a következtetésre, amire egyébként tapasztaltabb ismerősök, barátok is rávezethetnék, ha lehetne vele őszintén beszélni és nem ragaszkodna egy tarthatatlan ideológiához, amely boldogtalanná teszi. De így vagy rájön saját maga, vagy belekeseredik a plátói rajongásba. Igen, lehet, hogy egyszer az is elmúlik majd és már egyáltalán nem fog tudni rajongani senkiért. Vagy elhiteti magával, hogy az ő korában ilyesmivel már nem illik foglalkozni. De kár érte. És minden olyan emberért, aki vágyik a szerelemre és elviekben meg is tapasztalhatná, de végül mégsem jön neki össze.