Mindig meglep, mikor egyéb kérdésekben viszonylag tájékozott emberek olyan bődületes marhaságokat bírnak leírni a hűtlenséggel kapcsolatban, mintha nem tudnának kettőig se számolni. Az egyik ilyen, állandóan visszatérő tévhit, amibe már megint beleszaladtam, hogy a nőknek nagyságrendekkel könnyebb szeretőt találniuk, mint a férfiaknak, mitöbb, ha igazán csinosak, akkor elég kimenniük az utcára, és mindjárt tíz pasi is akad, aki megrakná őket minden további rábeszélés nélkül... 



Olykor ezzel az ócska dumával támasztják alá azt a tévhitet, hogy a nők nem keresnek szeretőt online, mert úgyis találnak a való életben, ha akarnak, meg, hogy a pasik csak lyukra vetődnek... 

Igazából nem is tudom, hogy kit becsülnek le inkább ilyenkor a hasonló elképzelések hangoztatói, a férfiakat, akik olyan értéktelenek, hogy tizesével lehet leakasztani őket, minden erőfeszítés nélkül, a nőket, akiknek az első jöttment megfelel, vagy az intelligenciánkat... Az az érzésem, hogy mind a hármat egyszerre.

Tegyük akkor rendbe ezt a kérdést, hátha eljut azokhoz is, akik eddig abban a tévhitben éltek, hogy férjes asszonyként könnyű szeretőt találni. 

Az első nehézség, amin a férfiak oly könnyedén át bírnak lépni, hogy egy nő az esetek többségében nem elégszik meg akárkivel (a mennyiség sosem csap át minőségbe), vagyis, ha jót akar magának, akkor nem hogy az első jöttmentet, de a sokadikat se fogja akarni. Sorry, fiúk, de nekünk nem minden farok egyforma. (Amúgy nektek se egyforma minden lyuk, de olykor szeretitek ezt hangoztatni.) 

A második nehézség, ha már szeretőt keresünk, és nem egy kósza numerát a kapualjban (ugyancsak férfi tévhit, hogy egy szeretőkereső egyenlő a szexpartnerkeresővel, uraim, az egy ajtóval arrébb van, tessék ott próbálkozni), hogy olyasvalakit kéne találni, aki minden tekintetben megfelel - izgató, szexi, értelmes, humoros, megbízható, satöbbi. Persze, nyilván léteznek alkalmi szexre vágyó nők is, de még az ő agyukat is fel kell spannolni valamivel, hogy ráugorjanak egy pasira. 

A harmadik nehézség az IRL életben, hogy miként cserkésszünk be pasikat úgy, hogy ne bukjunk le... A nők általában véve óvatosabbak, mint a férfiak, ami a jó PR-jukból is látszik: még mindig tartja magát a közvélekedés, hogy monogámabbak és kevésbé szexmániásak, mint a férfiak... Szóval a nőnek jobban oda kell figyelnie arra, hogy ne legyen túl feltűnő a kalandkeresésben. Természetesen akadnak olyanok, akik már az első kézfogással egyidőben felvillantják a "dugj meg mosolyt", de férjes asszonyként ez azért kicsit meredek tud lenni. Szóval nem úgy van az, hogy lerohanjuk az első jöttmentet, na.

Ha diszkréten akarjuk intézni, akkor nem oviban, iskolában és játszótéren ismerkedünk, és nem is a baráti körből választunk. Persze, vannak kivételek, de sokan óvatosabbak annál, minthogy hatalmas botrányt zúdítsanak a saját nyakukba. Tehát még a legcsinosabb, legdögösebb kalandvágyó nők is előfordulhatnak társkeresőn, nem azért, mintha elvileg nem tudnának IRL felszedni valakit, hanem azért, mert mondjuk nem akarnak. Esetleg olyan az életvitelük, hogy nem is találkoznak "partiképes" pasikkal. Illetve tudják, hogy a merítés nagyságrendekkel nagyobb, mint a mindennapokban. 

De nézzük a kérdésnek azt az oldalát, hogy a kínálkozó alkalomnak és nőnek a férfiak nem tudnak ellenállni... Dehogyisnem: ha a nő felkínálkozik, az a legtöbb férfi számára ijesztő. Nem érti, mi van, megzavarodik, nem tudja elhinni, hogy ez történik vele, átverést gyanít, vagy egyszerűen csak fél a lebukástól. De alapvetően a legtöbb pasi azt szereti képzelni, hogy ő hódította meg az egyébként erényes és példás családi életet élő asszonykát.

Még szingli lányokkal is az a helyzet, hogy direkt felkínálkozásukat a férfiak nagy része visszautasítja - például, mert nem minden alap nélkül fizetős nőnek nézi őket. Vagy olyasvalakinek, aki később zsarolásra akarja használni a csábítás során készült filmanyagot - bár ettől inkább politikusoknak és egyéb hírességeknek kell tartaniuk, különös tekintettel az álkeresztény szemforgatókra, mert azok tudnak legnagyobbat bukni egy-egy hasonló botrány miatt. 

Vagyis, még ha nagyon egyértelműen a kiszemelt pasi értésére is adjuk, hogy készek lennénk egy menetre, korántsem biztos, hogy ő is benne lesz. Ehhez sokkal fifikásabbnak kell lenni, rafináltan csábítani, és ez bizony csak keveseknek megy igazán. Miközben szeretnénk élvezni az életet, azért azt nem szeretnénk, ha ezt mindenki tudná is rólunk, a látszat megőrzése érdekében pedig el kell játszani az elérhetetlent. Most az a mutatvány, hogy elérhetetlennek mutatkozom a nagy többség előtt, de a nekem tetsző férfinak értésére adom, hogy ő elérhetne, nem olyan egyszerű ám.

És az is igen messze áll az igazságtól, amit olyannyira szívesen hirdetnek még maguk a férfiak is: hogy őket csak a farkuk vezérli, és semmi más. (Érdekes amúgy, miért nem tiltakoznak ez ellen, de a vágy, hogy macsónak tűnjenek, talán erősebb, mint az a vágy, hogy értelmes embernek nézzék őket. Nem tudom.)

A küzdelem tehát kiegyenlítettebb, mint első blikkre tűnik, és ezt minden olyan nő, aki már próbálta az online szeretőkeresést, meg tudja erősíteni szerintem: nem ám úgy van, hogy a férfiak tucatjával hevernek a lábaink előtt (na jó, az első két nap talán úgy tűnik, mintha így lenne, de nagyon hamar kiderül, hogy abból a tucatból tán egy se vehető komolyan), és annyira, de annyira akarják a dolgot, hogy egymás lábára taposva mindent megtesznek, hogy a kedvünkben járjanak. Ó, nem. 

Ezt egyébként néha komolyan nem is értettem. De tény, hogy nagyon sok férfi nem igazán akarja ezt az egészet. Azt hiszi, hogy akarja, de a döntő pillanatban mégse. Ha már fel kéne emelnie a seggét a székről és fel kéne öltöznie egy randihoz, mindjárt nem annyira tettrekész. Persze, vannak, akik igen, de épp elég ál-lelkesedőbe botlik egy nő ahhoz, hogy rájöjjön: nem olyan egyszerű szeretőt találni. Hosszú távra, klassz szeretőt találni meg kb annyira bonyolult, mint férjet... 

Persze ezzel nem állítom, hogy férfiként könnyebb lenne, na de attól, hogy szinte nulla eséllyel induljanak, nagyon-nagyon messze vannak. 

Kérdés persze az is, hogy kinek áll érdekében elhitetni velük, hogy nulla esélyük van, és hülyék, ha egyáltalán belevágnak? Kinek áll érdekében ösztönállatokként ábrázolni őket, akik megvetést érdemelnek, mert szeretnek dugni? És kinek áll érdekében olyanokat mondani, hogy egy igazán vonzó nő nem megy online társkeresőre, mert úgyis talál magának partnert másképp?