Számát se tudom, hányszor hallottam azt a magyarázatot, hogy a férfiak azért promiszkuisak, mert ősember elődeik is vadásztak, és ez az ösztön máig nem halt ki belőlük. A nők viszont úgyis csak gyűjtögettek (mintha ez alacsonyabb rendű dolog lett volna), vagyis bennük kevesebb a kalandvágy. Csak azt nem magyarázta el soha senki, hogy vajon ki az ördögre vadásztak a férfiak, ha nem a gyűjtögető nőkre - már ha a vadászösztönt ilyen könnyedén átvisszük az élelemszerzés és a sport kategóriából a szexre?
Azt is vagy százszor olvastam már, hogy az ősközösségtől kezdve érvényes gyakorlat volt, hogy a nők mindenféle, a férfiaktól származó támogatásért cserébe (lásd hús, védelem, csecsebecsék) szexuális kizárólagosságot adtak... De akkor kivel kufircoltak félre kedves férfi őseink, ha a horda nőstényei mind el voltak kötelezve valakinek? Akkor még nem léteztek bordélyok, útszéli lányok, szomszédos törzsek esetében pedig az ottani férfiakkal kellett volna megküzdeniük, ha az elmélet helyes lenne. Vagyis nem lehetett másképp: elsősorban a saját csapatukon belül oldották meg a szexet, és persze ha a férfiak nem voltak önmegtartóztatók, a nők se igen lehettek azok...
Tudom, van, akit nem érdekel a múlt, csak a jelen, sőt, semmilyen más földrész sem, csak Európa, semmilyen más életforma sem, csak a sajátja - az most ne figyeljen ide, a többiek számára viszont érdekes lehet annak a Christopher Ryannek az előadása, akinek a videóját ide be is linkelem (van hozzá magyar felirat), de a mondanivalója lényegét igyekszem azért összefoglalni, és néhány gondolattal kiegészíteni.
Nos, az állítólagos "sorozatmonogám" homo sapiens kb. 200.000 éve létezik. A gond csak az, hogy ebből a 200.000 évből 190.000 esztendeig esze ágában sem volt monogámnak lenni, ami testvérek közt is azt jelenti, hogy fennállásunknak mindössze 5%-ban merült fel egyáltalán az a hajmeresztő ötlet, hogy a nők (nem is a férfiak) úgymond hűséggel tartoznak a partnerüknek. (Az, hogy a férfiak is ezzel tartoznának, komolyabban kb. 50 éve merült fel, most akkor tessék kiszámolni, hogy ez a homo sapiens életének hány százaléka. Megfejtésekért cserébe ingyenes előfizetés jár.)
A témáról írtam már korábban, persze, de a színésszel nem azonos Dr. Ryan olyan adalékokkal szolgált, amelyek megerősítik az elképzelésemet: a szexuális kizárólagosság a magántulajdon megjelenéséhez köthető, ez pedig a mezőgazdaság folyománya. Kb. tízezer éve van mezőgazdaság, ez teremtette meg a vagyoni különbségeket, és ettől fogva számít, hogy ki kinek a gyereke - már apai ágon. (Mint tudjuk, a szexuális kizárólagosság nem jelentett monogámiát, sokszor inkább poligüniát, vagyis többnejűséget, már azok számára, akik megengedhették maguknak.)
De menjünk vissza egy kicsit az ősidőkbe (a génjeink azóta minimálisat változtak, az ösztöneink ugyanolyanok, mint 10ezer+ évvel ezelőtt). Az antropológus azt is elmeséli előadásában, hogy a homo sapiens (amely tulajdonképpen ma is majom), közelebb áll a csimpánzokhoz és a bonobókhoz, mint azok más emberszabásúakhoz (lásd gorilla, orángután). Az összes kreacionistát kirázza erre a hideg, de a tény attól még tény marad: közvetlen rokonaink nagyon is csintalan, és a szexet mindenféle formában imádó kis lények.
A bonobók a legvadabb szvinger klubokon is túltesznek, de ami igazán érdeke szerintem, hogy a szexet konfliktuskezelésre is használják. Lehet, hogy őseink is ezt tették? (Mindennek a felidézése korántsem azt jelenti, hogy úgy kéne élnünk, mint ők, sőt, még úgy se, ahogy barlanglakó őseink, bár vannak, akik szerint legalább étkezésben követnünk kéne őket.)
De ha már szexuális különlegességekről beszélünk: a múltkori, menstruációs cikkemben volt egy rész, amelyben a havi vérzés miértjeiről beszéltem - egyetlen komment sem érkezett ezzel a résszel kapcsolatban, pedig szerintem a poszt legizgalmasabb bekezdése volt. Ugyanis a havi vérzés és a szexre való állandó készség összefügg. Az állatvilágban nagyon ritka az olyan faj, melynek nőstényei folyamatosan képesek a párzásra, mint a mi nőstényeink (ha nem is minden egyes nő hajlandó rá folyamatosan, ha a szabad akarata számít valamit, képesnek legtöbbször képes rá)...
Azt is vagy százszor olvastam már, hogy az ősközösségtől kezdve érvényes gyakorlat volt, hogy a nők mindenféle, a férfiaktól származó támogatásért cserébe (lásd hús, védelem, csecsebecsék) szexuális kizárólagosságot adtak... De akkor kivel kufircoltak félre kedves férfi őseink, ha a horda nőstényei mind el voltak kötelezve valakinek? Akkor még nem léteztek bordélyok, útszéli lányok, szomszédos törzsek esetében pedig az ottani férfiakkal kellett volna megküzdeniük, ha az elmélet helyes lenne. Vagyis nem lehetett másképp: elsősorban a saját csapatukon belül oldották meg a szexet, és persze ha a férfiak nem voltak önmegtartóztatók, a nők se igen lehettek azok...
Tudom, van, akit nem érdekel a múlt, csak a jelen, sőt, semmilyen más földrész sem, csak Európa, semmilyen más életforma sem, csak a sajátja - az most ne figyeljen ide, a többiek számára viszont érdekes lehet annak a Christopher Ryannek az előadása, akinek a videóját ide be is linkelem (van hozzá magyar felirat), de a mondanivalója lényegét igyekszem azért összefoglalni, és néhány gondolattal kiegészíteni.
Nos, az állítólagos "sorozatmonogám" homo sapiens kb. 200.000 éve létezik. A gond csak az, hogy ebből a 200.000 évből 190.000 esztendeig esze ágában sem volt monogámnak lenni, ami testvérek közt is azt jelenti, hogy fennállásunknak mindössze 5%-ban merült fel egyáltalán az a hajmeresztő ötlet, hogy a nők (nem is a férfiak) úgymond hűséggel tartoznak a partnerüknek. (Az, hogy a férfiak is ezzel tartoznának, komolyabban kb. 50 éve merült fel, most akkor tessék kiszámolni, hogy ez a homo sapiens életének hány százaléka. Megfejtésekért cserébe ingyenes előfizetés jár.)
A témáról írtam már korábban, persze, de a színésszel nem azonos Dr. Ryan olyan adalékokkal szolgált, amelyek megerősítik az elképzelésemet: a szexuális kizárólagosság a magántulajdon megjelenéséhez köthető, ez pedig a mezőgazdaság folyománya. Kb. tízezer éve van mezőgazdaság, ez teremtette meg a vagyoni különbségeket, és ettől fogva számít, hogy ki kinek a gyereke - már apai ágon. (Mint tudjuk, a szexuális kizárólagosság nem jelentett monogámiát, sokszor inkább poligüniát, vagyis többnejűséget, már azok számára, akik megengedhették maguknak.)
De menjünk vissza egy kicsit az ősidőkbe (a génjeink azóta minimálisat változtak, az ösztöneink ugyanolyanok, mint 10ezer+ évvel ezelőtt). Az antropológus azt is elmeséli előadásában, hogy a homo sapiens (amely tulajdonképpen ma is majom), közelebb áll a csimpánzokhoz és a bonobókhoz, mint azok más emberszabásúakhoz (lásd gorilla, orángután). Az összes kreacionistát kirázza erre a hideg, de a tény attól még tény marad: közvetlen rokonaink nagyon is csintalan, és a szexet mindenféle formában imádó kis lények.
A bonobók a legvadabb szvinger klubokon is túltesznek, de ami igazán érdeke szerintem, hogy a szexet konfliktuskezelésre is használják. Lehet, hogy őseink is ezt tették? (Mindennek a felidézése korántsem azt jelenti, hogy úgy kéne élnünk, mint ők, sőt, még úgy se, ahogy barlanglakó őseink, bár vannak, akik szerint legalább étkezésben követnünk kéne őket.)
De ha már szexuális különlegességekről beszélünk: a múltkori, menstruációs cikkemben volt egy rész, amelyben a havi vérzés miértjeiről beszéltem - egyetlen komment sem érkezett ezzel a résszel kapcsolatban, pedig szerintem a poszt legizgalmasabb bekezdése volt. Ugyanis a havi vérzés és a szexre való állandó készség összefügg. Az állatvilágban nagyon ritka az olyan faj, melynek nőstényei folyamatosan képesek a párzásra, mint a mi nőstényeink (ha nem is minden egyes nő hajlandó rá folyamatosan, ha a szabad akarata számít valamit, képesnek legtöbbször képes rá)...
És itt jön a következő megdöbbentő szám: míg az ember átlagosan ezer alkalommal szexel életében (remélem, mindenki kiszámolja, hogy ő már hányszor tette, és kommentben közli velünk, de most megsúgom: az 1000 az inkább kevés, mint sok), a gorillák például csak 12 alkalommal. Egész életükben.
Persze, hogy nekik egész mást jelent a szex, mint a bonobóknak, akik arányaiban hozzánk hasonló mennyiséget produkálnak, bár szerintem, mivel őket semmiféle erkölcsi szabályok nem kötik, és még tabletjük meg tévéjük sincs, jóval rövidebb életük alatt jóval többször élvezkednek egymással, mint mi. (Nem csak élvezkednek, hanem erőszakoskodnak is, ahogy ez sajnos az emberrel is sokszor megesik.)
Visszatérve a csoporton belül egymással mindent megosztó ősemberre: a szexuális szokásaik az antropológusok szerint édeniek voltak (ahogy Jovialis kolléga mondaná): a csoporton belül ivarérett férfiak ivarérett nőkkel szexeltek (lehet, hogy egyneműek is egymással, miért is ne tették volna), és természetesen senki nem tudta, kitől vannak a születendő gyerekek, de ez nem is volt érdekes, hiszen a csoporton belül születtek, és a csoport tagjait ezer családi szál fűzte össze. Ez természetesen nem zárja ki, hogy egyes emberek közelebb álltak egymáshoz, mint mások, ahogy barátságok is voltak, szerelmek is születhettek, csak nem abban az értelemben, ahogy ezt ma a legtöbb ember megéli.
De nem csak tízezer évvel ezelőtt léteztek ilyen közösségek, szintén az előadásban szerepel egy amazóniai indián törzsre jellemző szokás: ha egy nő gyereket akar, akkor lefekszik a törzs minden, általa kiválónak gondolt férfi tagjával, a legjobb vadásszal, a legerősebb harcossal, a legszebb testű táncossal, és hite szerint ezáltal összegyűjti a pozitív tulajdonságaikat - mindannyian a gyerek apjának fogják érezni magukat, mert úgy gondolják, hogy az a gyerek együttes munka eredménye. (És most nem kezdjük előről a spermakompetíciós vitát, de akit érdekel, a megfelelő posztban elolvashatja, mit tudunk erről.)
Ha tehát extrém szexorientált faj vagyunk, bármikor szexre képesek, és fennállásunk idejének minimum 95%-ában (de a Föld számos pontján 100%-ában) nem ismertük a szexuális kizárólagosságot, akkor vajon milyen alapon várhatjuk el magunktól, egymástól, hogy 50 évig egy partnerrel legyünk boldogok? Szexuálisan ne unjuk meg egymást, mondjuk az első 500 szexelés után? Ugye, hogy nem nagyon van olyan biológiai alap, ami ezt lehetővé tenné? A szocializáció, az erkölcs ugyan elfojthatja a késztetéseinket, de ettől boldogok, elégedettek biztosan nem leszünk. Ja, tudom, sokakat ez nem is érdekel, de engem igen.
Persze, hogy nekik egész mást jelent a szex, mint a bonobóknak, akik arányaiban hozzánk hasonló mennyiséget produkálnak, bár szerintem, mivel őket semmiféle erkölcsi szabályok nem kötik, és még tabletjük meg tévéjük sincs, jóval rövidebb életük alatt jóval többször élvezkednek egymással, mint mi. (Nem csak élvezkednek, hanem erőszakoskodnak is, ahogy ez sajnos az emberrel is sokszor megesik.)
Visszatérve a csoporton belül egymással mindent megosztó ősemberre: a szexuális szokásaik az antropológusok szerint édeniek voltak (ahogy Jovialis kolléga mondaná): a csoporton belül ivarérett férfiak ivarérett nőkkel szexeltek (lehet, hogy egyneműek is egymással, miért is ne tették volna), és természetesen senki nem tudta, kitől vannak a születendő gyerekek, de ez nem is volt érdekes, hiszen a csoporton belül születtek, és a csoport tagjait ezer családi szál fűzte össze. Ez természetesen nem zárja ki, hogy egyes emberek közelebb álltak egymáshoz, mint mások, ahogy barátságok is voltak, szerelmek is születhettek, csak nem abban az értelemben, ahogy ezt ma a legtöbb ember megéli.
De nem csak tízezer évvel ezelőtt léteztek ilyen közösségek, szintén az előadásban szerepel egy amazóniai indián törzsre jellemző szokás: ha egy nő gyereket akar, akkor lefekszik a törzs minden, általa kiválónak gondolt férfi tagjával, a legjobb vadásszal, a legerősebb harcossal, a legszebb testű táncossal, és hite szerint ezáltal összegyűjti a pozitív tulajdonságaikat - mindannyian a gyerek apjának fogják érezni magukat, mert úgy gondolják, hogy az a gyerek együttes munka eredménye. (És most nem kezdjük előről a spermakompetíciós vitát, de akit érdekel, a megfelelő posztban elolvashatja, mit tudunk erről.)
Ha tehát extrém szexorientált faj vagyunk, bármikor szexre képesek, és fennállásunk idejének minimum 95%-ában (de a Föld számos pontján 100%-ában) nem ismertük a szexuális kizárólagosságot, akkor vajon milyen alapon várhatjuk el magunktól, egymástól, hogy 50 évig egy partnerrel legyünk boldogok? Szexuálisan ne unjuk meg egymást, mondjuk az első 500 szexelés után? Ugye, hogy nem nagyon van olyan biológiai alap, ami ezt lehetővé tenné? A szocializáció, az erkölcs ugyan elfojthatja a késztetéseinket, de ettől boldogok, elégedettek biztosan nem leszünk. Ja, tudom, sokakat ez nem is érdekel, de engem igen.