Aki regisztrál egy szeretőkeresőre, a legritkább esetben gondolkodik el arról, hogy mi lesz, ha a szeretője kínozza majd féltékenységi rohamokkal, vagy ő maga érzi elviselhetetlennek, hogy a szerető hazamegy és a férjével/ feleségével éli tovább a mindennapokat. Kezdetben a kalandra és az élvezet lehetőségére koncentrálunk, arra, hogy egyáltalán kellünk-e valakinek, hogy milyen vele beszélgetni, csókolózni, találkozni… Aztán, ha valaki fontossá válik, már nem csak a kaland és az élvezet, hanem a sóvárgás is beköszönt… És olykor a féltékenység.
A féltékenység egy szeretői viszonyban nem csak arról szólhat, hogy kevésnek érezzük magunkat, hogy félünk a másik elveszítésétől, hiszen nem is a „miénk” igazából. Minél fontosabb az illető, annál nehezebb lehet elviselni, hogy nem mi vagyunk a prioritás számára. Még ha ez a mi esetünkben is így van, mert nekünk is van bázispartnerünk, másodiknak lenni (vagy egy kiterjedt kapcsolati háló esetén ki tudja, hányadiknak) nem egyszerű. Át kell állítanunk az agyunkat arra, hogy ne sértődjünk meg halálosan, ha a fő kapcsolat keresztülhúzza a számításainkat és mondjuk nem találkozhatunk a szeretőnkkel, pedig olyan nagyon szeretnénk…
A féltékenység nem csak akkor ütheti fel a fejét, ha tudjuk, hogy a szeretőnk otthon is szexel (vagy nem csak otthon, hanem más külső partnerrel is), hanem attól a tudattól is, hogy a bázispartner minden nap láthatja, hogy ő jelenhet meg vele bármilyen rendezvényen, családi eseményen, hogy ő a felvállalt kapcsolata, míg mi a homályban maradunk. Főleg azoknak nehéz ezt elviselniük, akiknek nincs saját állandó partnerük, vagy ugyan van, de az a kapcsolat annyira elromlott, hogy inkább már szabadulnának tőle.
Ez a fajta féltékenység akkor is felütheti a fejét, ha a kapcsolat nem titkos, teljesen elfogadott… Még akkor is, ha poliamoria esete forog fenn és a külső partner találkozhat a feleséggel/ férjjel… Attól még a házaspári privilégium féltékenységet vagy irigységet ébreszthet… Talán még inkább, mert minden a külső partner szeme előtt zajlik.
Mit lehet kezdeni ezzel az érzéssel? Illetve érdemes-e róla beszélni a szeretőnknek? El tudjuk-e fojtani, vagy racionális magyarázatokkal meg tudjuk-e győzni önmagunkat arról, hogy nem érdemes belelovalni magunkat ebbe az egészbe?
Nagyon nem mindegy, hogy milyen érzelmi állapotban van a szeretői kapcsolatunk. Vajon szerelmesek vagyunk-e, ez kölcsönös-e, mióta tart az egész, mennyire stabil a kapcsolat, vajon nem abból fakad-e a féltékenység, hogy valóban fenyegető, hogy elhagynak…? Vagy éppen azzal kell szembenéznünk, hogy a partnerünknek egyáltalán nem számítanak az érzelmeink, nem vagyunk neki olyan fontosak, mint ő nekünk…?
Ha a kapcsolat alapvetően nem boldogságot, hanem szenvedést hoz az életünkbe, ha játszanak az érzelmeinkkel, ha esély sincs rá, hogy fontosak legyünk, akkor nem érdemes megmaradni benne. Ha már a féltékenység témájának megpengetése is túl kockázatosnak tűnik, mert a szeretőnk erről nem hajlandó beszélni, akkor soha nem fogjuk magunkat jól érezni vele.
Lehetünk persze komoly érzelmek nélküli kapcsolatokban, de az ilyesmi azoknak való, akiknek vagy ismeretlen a féltékenység érzése vagy nagyon könnyen át tudnak rajta siklani, például, mert van egy nagyon erős érzelmi bázist nyújtó kapcsolatuk (legyen az legitim vagy titkos)… A lényeg az egyensúly: egyikünk se akarjon teljesen mást a szeretői viszonytól, mint a másikunk.
Egy jól működő kapcsolatban lehet beszélni féltékenységről, de ne tegyük fő témává, főleg ne nyomasszuk ezzel se magunkat, se a partnert. Azt is érdemes tudatosítani magunkban, hogy nem várhatunk kizárólagosságot, főleg a házastárs vonatkozásában nem várhatjuk el, hogy a szeretőnk ne szexeljen mással. Azt kiköthetjük, hogy másik szeretője ne legyen, de semmi nem garantálja, hogy valóban nem is lesz… Jobb, ha a külső kapcsolatokra nyitott emberekről nem fantáziáljuk azt, hogy majd hozzánk lesznek hűségesek.
Ha valaki végképp nem tud mit kezdeni a féltékenységével, akkor legjobb, ha visszatér a monogámiába: vagy marad a báziskapcsolatában, vagy abból kilépve egy másikat keres magának. Ha azonban ezt nem szeretnénk (vagy adott életszakaszban nem opció számunkra), akkor meg kell tanulnunk együtt élni azzal, hogy nem kaphatunk meg mindent a szeretőnktől. Például prioritást és kizárólagosságot biztos nem kaphatunk.
Amennyiben ránk féltékeny a kedvesünk, legyünk vele empatikusak és próbáljuk meg kideríteni, tehetünk-e valamit ennek az érzésnek az enyhítéséért anélkül, hogy teljesíthetetlen ígéretekkel bódítanánk. Lehet, hogy csak érezni akarja, hogy fontos nekünk és nem akarjuk elhagyni, vagy valamilyen, a szexen túlmutató programra, élményre vágyik. Ha őszintén beszélünk és nem csak hárítjuk a problémát, akkor elérhetünk akár még javulást is.
Én hiszek abban, hogy még egy ilyen zsigeri érzést is lehet racionálisan befolyásolni. Át kell gondolnunk, hogy miért értékes számunkra a kapcsolat és megéri-e azt a plusz szenvedést, amin keresztülmegyünk. Olykor a kiegyenlítés jelent megoldást: ha a kedvesünknek van más partnere, nekünk is lehet: így kevésbé fogunk egy emberre koncentrálni és a szabadság érzete is magabiztosabbá tesz.