A képmutatást kifigurázni mindig is a humor része marad, és persze XIV. Lajost is gúnyolták a sok szeretője miatt, ugyanakkor, ha őszinték akarunk lenni, csodálták is. Ha egy férfinak több női partner jut és ezt még csak titkolnia sem kell, az soha nem igazán nevetséges. Legalábbis a patriarchális társadalomban nem. A nevetséges az, ha egy férfi eltűri, hogy a partnernőjének legyen másik hímnemű társa, vagy akár alkalmi kalandja. Mondom: a patriarchátus szerint nevetséges, nem szerintem. És hogy a női hűtlenség még mindig annyira más megítélés alá esik, mint a férfiak által művelt, tökéletesen bizonyítja, hogy egyenjogúságról szó sincs.
Ugyanakkor a férfi mint domináns erő sem létezik már úgy, mint valaha, vagyis a férfiuralom semmiképpen nem nevezhető általánosnak. Ezért számít annyira nevetségesnek, ha a férfi domesztikálódik a házasságban. Se szeri, se száma az olyan vicceknek, amelyek erre vannak kihegyezve. Például Kovács András Péter előszeretettel ábrázolja így a házasságot, de említhetném a Radiocafé Napközi c. műsorának egyik állandó elemét, a Jógi tanácsot, aminek szerintem kicsit sem vicces. A „humor” lényege itt az lenne, hogy a feleség bármilyen ügyben is hívja fel a férjet, annak mindig valamilyen hülye jógapózba kell ereszkednie és úgy kell válaszolnia, hogy a neje semmiképp ne köthessen belé, mert a feleséggel konfliktusba kerülni rettenetes lehet. Az ilyen papucsférj esetén fel sem merül, hogy több nőt is tudna szerezni, hiszen a jelek szerint már a férfiassága utolsó morzsáit is elvesztette.
Vagyis monogámiában élni baromi nevetséges és szánalmas – a humoristák szerint --, de nevetséges az is, ha valaki azt állítja, hogy a monogámia tévút és mindenkinek, nőknek és férfiaknak is lehet több partnerük. Nevetséges, ha hiszel az egypartnerűségben, hiszen látjuk, hogy nem működik, de az is nevetséges, ha abban hiszel, hogy lehet több partnered.
Nevetséges vagy, ha „eltűröd”, hogy a partnered félrejár, de akkor is az vagy, ha szexmentes házasságban élsz, vagy könyörögnöd kell a ritka és ímmel-ámmal „nyújtott” szexért. Valójában még az a legkevésbé nevetséges, aki fogja magát és titokban megoldja, de nem hirdeti, hogy ez lenne a követendő példa: ő eleget tesz a társadalom képmutatás iránti igényeinek, de nem tűri tehetetlenül, hogy a társadalmi normák tönkretegyék a szexuális és érzelmi életét.
Aztán persze itt is vannak még alcsoportok: a szingli nő, aki nős férfival kezd, és abban reménykedik, hogy a pasi majd elválik, ugyancsak szánalmat kelt, sőt, még a feleség is gúnyolódik rajta, aki mellől a férj elcsábul, pedig rajta meg esetleg a szerető köszörüli a nyelvét, hiszen a férje már nem kívánja (lehet, hogy se a szingli szerető nem várja, hogy a pasi elváljon, se a feleség nem vesztette el a vonzerejét, de a sztereotípiák így működnek). De valahogy ebből a felállásból is az jön ki, hogy mindkét nő nevetséges, a pasi meg a nevető harmadik, kivéve, ha ő is nevetségessé vált, mert lebukott és a neje tönkretette a kocsiját, kidobta az ablakon a ruháit, elmesélte az összes ismerősének, hogy mekkora gyökér, és így tovább. (Bulvárhírek sokasága foglalkozik a női bosszúval, a férfi bosszúval is, de az inkább már a kékfény rovatban jelenik meg, és egyáltalán nem vicces.)
A nevetségesség persze az emberi élet elengedhetetlen velejárója, de hogy a monogám ideológia mennyire feleslegesen tesz nevetségessé szinte mindenkit, az azért elég… majdnem azt írtam, vicces. De valójában nem az. Inkább szánalmas.