A napokban megakadt a szemem egy újságcikken, amely azt taglalja, hogy a válság milyen mértékben befolyásolja az évszázados szeretőtartási hagyományokat az olaszoknál. Úgy tűnik, a bevett szokás bizonyos „előkelőbb” körökben eddig az volt, hogy a férfiember két nőt tartott el, két háztartást finanszírozott, sőt, még nyaralni is kétszer ment, egyszer a nejével, másszor a barátnőjével.
Mindkét asszonynak drága ékszert kellett venni születésnapjára és karácsonyra, és egyébként is gavallérként kellett viselkedni, nem ám holmi kocsi hátsóülésen élvezkedni fél órát, oszt jónapot. A szeretőzés valódi elkötelezettségnek számított, érzelmileg és anyagilag is. De ennek a világnak most vége – állítja a cikk. A szeretőzés ebben a formában ma már elviselhetetlenül drága.
A második nőt útjára kell engedni, vége a kétlakiságnak, ha az ember mégis hűtlenkedni akar, vagy megosztja a költségeket egy nem életvitelszerűen erre berendezkedett partnerrel (ehhez persze egy önálló, saját keresettel rendelkező és öntudatos asszony kell), vagy beéri kevesebb luxussal (búvóhely pár órára, a luxuslakosztály helyett, de már a luxusbarátnő ilyenbe aligha fog elmenni), esetleg, amennyiben már nem olyan sármos, hogy csak önmagáért szeressék, társbérletet vált egy szemrevaló prostituáltra. A megoldások azért merőben különbözőek, mint látjuk.
Az idősebb generáció legtöbb tagjának nehezebb a feladata: a nagy jólét elkényelmesítette őket, lehet, hogy vagyon nélkül már nem is tűnnek olyan csábítónak, főleg, ha addig elsősorban a pénzük tette őket „ellenállhatatlanná”. Vagy csak egyre inkább arra támaszkodva tarthatták meg a barátnőiket. A fiatalabbak még tudnak alkalmazkodni az új feltételekhez, kevesebb rongyrázás, több személyes sárm, ebéd helyett kávé vagy séta a parkban, megosztott költségek, egyenrangúbb kapcsolat. Vagyis a kvázi-prostiúcióból vagy a prostitúciómentességbe, vagy a kimondott üzleti alapú kapcsolatba van kijárat. Illetve marad az absztinencia…
Nehéz megmondani, hol kezdődik a prostitúció és, ha egy nő folyamatosan drága ajándékokat kap, mindenestül eltartják és még igényei is lehetnek, akkor az prostituált vagy sem. Valójában a feleségre ebben a társadalmi helyzetben ugyanez igaz, mindenből ugyanúgy részesül, de neki papírja is van róla, és emiatt nem kerül veszélybe a státusza. (2008 óta 35%-kal esett a válások száma, nem engedhetik meg maguknak az emberek… Vagy nem olyan lazán, mint azelőtt.) Ettől persze a házasságok nem lesznek jobbak, se a szex nem lesz kielégítőbb, és a cikkben nem olvashatunk arról, hogyan élik meg a változást a nők.
Vajon mi történik az elbocsátó szép üzenettel kilakoltatott exbarátnőkkel, akik most kiesnek a pixisből? Ha eddig is volt polgári foglalkozásuk, persze nem nagy a baj, bár az életszínvonaluk jelentősen csökkenhet. Ha nem volt, de okosan spóroltak és ügyesen fektettek be, ugyancsak kezelhető a helyzetük. Ha viszont teljesen a barátjuktól függtek, és nem gyűjtögettek, akkor nehezebb dolguk van. Mivel a munkanélküliség elég durva, nem lesz könnyű rendes melót találniuk. Valljuk be, nincsenek is hozzászokva valószínűleg. Biztos lesz, aki továbbra is a férfiakból él majd, csak nem egyből, hanem egyszerre több pasiból. Lásd a fentebb említett társbérletet.
De ez csak az anyagi rész, és ne legyünk olyan cinikusok, hogy csak erre gondolunk. Egy második feleségként tartott nőnek nyilván érzelmei is vannak a volt barátja iránt, ki tudja, mennyinek született gyereke, ki tudja, hányan álltak közelebb a szeretőjükhöz, mint azok feleségei? Nem csak a férfiak tekintélycsorbulásáról és arról van itt szó, hogy bizonyos, korábban kőgazdag öregurak már nem hűtlenkedhetnek olyan nagyvonalúan, istenem, ezt valahogy túl lehet élni, de ami az emberi kapcsolatok megszakadását, átrendeződését illeti, azért az már kicsit bonyolultabb kérdés.
Vajon Magyarországon vagy ahol ti éltek, mennyire elterjedt a kitartott szerető státusza? És a válság hatással volt-e az ilyen kapcsolatokra?