Azt nem szokás kétségbe vonni, hogy lehet két vagy még több embert szeretni párhuzamosan. Egyetlen esetben kételkedik benne a többség (?), ha szerelemről van szó. Minden más esetben elfogadott, sőt, elvárt, hogy képesek legyünk megosztani a figyelmünket, az időnket, az energiánkat. Ha több gyerekünk van, akkor egyértelmű, hogy mindegyiket szeretnünk kéne, noha nem mindenkinek sikerül ez a mutatvány. És sokan annak ellenére szeretik az egyiket jobban, mint a többit, hogy tudatosan küzdenek a kivételezés ellen. 



Aki azt mondja, hogy a romantikus érzelmek különböznek a szülő gyerek iránti érzelmeitől, annak persze igaza van, de csak részben. Mert vannak hasonlóságok is. Függőség, aggodalom, teljes odafigyelés, érzelmi kiszolgáltatottság jellemzi mind a két fajta viszonyulást, sokan tapasztaljuk, hogy egyik vagy a másik az életünk értelmét és központját jelenti, hogy mennyire tudnak hiányozni, hogy senki jobban nem képes megbántani, mint ők.

A nyilvánvaló különbségek ellenére tehát bőven akadnak párhuzamok is. Ezért ha azzal jön valaki, hogy két emberbe nem lehet egyszerre szerelmesnek lenni, mert a szerelem annyira áthat mindent és olyan energiákat emészt fel, hogy nem marad tér semmi másra, akkor erre azt mondom, hogy a gyerekünk iránti szeretet se marad el emögött. Ráadásul mi van, ha úgy vagyunk szerelmesek, hogy már gyerekeink is vannak, és két, három vagy akár több irányba kötődünk nagyon erősen?

A romantikus/erotikus kapcsolataink tehát attól fogva, hogy már más erős kötődéseink vannak, nem olyan kizárólagosak. Nem jelentjük egymás számára a világot, nem oldódunk fel egymásban. Bár akadnak olyanok, akik annyira elmerülnek akár a házastársuk iránti rajongásban, hogy a gyerekeik számára már nem is marad hely. (Nemrég olvastam erről egy Pogány Judittal készített interjúban: ő mesélte úgy, hogy a szülei túlságosan is szerették egymást, és az anyja az apja halála után össze is omlott). 

Amikor tehát arról beszélünk, hogy a szerelem mindenek felett áll, és csakis akkor valódi, ha kizárólagos, kihagyjuk a számításból, hogy sokféle ember van, sokféle szerelmi felfogás és érzéshalmaz, a kötődéseink pedig folyamatosan változnak. Ahogy valaki a házastársához vagy a szeretőjéhez kötődhet kizárólagosan, úgy a gyerekéhez is ragaszkodhat oly módon, hogy annak a gyereknek már ne legyen módja saját életet élni. De míg a szerelmi kizárólagosságot ünnepeljük, a gyerekre való rátelepedést károsnak és egészségtelennek tartjuk. 
 

Ahogy léteznek egy adott személyre/ kapcsolatra fókuszált emberek, úgy olyanok is vannak, akiknek nem jelent gondot, hogy több személyt is szeressenek. Akár ilyen, akár olyan minőségben. Az tehát, hogy valakinek két vagy akár három romantikus kapcsolata is legyen egyszerre, nem lehetetlen, és nem is annyira ritka... Csak bonyolult. Még akkor is, ha egyébként nem titokban műveljük, és mindenki mindenről tud (az a minden egyébként közelebbről definiálandó, de nem hiszem, hogy sok értelme lenne mindig mindenről tudni.)

A párhuzamos kapcsolatok nem feltétlenül azért jönnek létre, mert az adott ember direkt ilyen életmódra vágyott. Sokszor egyszerűen egyik kapcsolat sem teljesen kielégítő, vagy létezik egy előbb létrejött kapcsolat, ami nem kielégítő, és egyfajta kiegészítésként teszünk szert egy másikra. Aztán dönthetünk úgy, hogy az előbbit nem szakítjuk meg, mert a másikkal kiegészítve már jól érezzük magunkat benne. Mondjuk egy szexuálisan ellaposodott, de egyébként működő házasságot megmenthet egy szeretői kapcsolat (vagy akár kettő), így már fenntartható a korábban hiányokkal teli együttélés. 

Sokaknak az a gondjuk ezzel, hogy nem érzik magukat igazán fontosnak, illetve elviselhetetlennek tartják, ha nem ők a legfontosabbak. Képtelenek kibékülni azzal az érzéssel, hogy nem elég, amit nyújtanak. De ha egyszerűen nem elég? Ez rengeteg esetben előfordul, nyilván akkor is, amikor aztán nem jön létre második kapcsolat... Attól még a frusztráció ott van, sőt, állandósul, hiszen nincs, ami feloldja. 

Ilyenkor a két ember iránti szeretet/szerelem nem hasonlít egymásra. Ha egyáltalán még beszélhetünk a régebbi kapcsolatban szerelemről, abban valószínűleg már nincs sok izgalom, legfeljebb az okozhat felindulást, ha az egész veszélybe kerül. Az újabb kapcsolat teljesen más jellegű, még bizonytalan, varázslatosabb, több menne a váratlanság, a rajongás. A szerelem más és más fázisait képviseli a két történet, de még ezen túlmenően is rengeteg egyéni különbség lehet a két viszonyulásban. 

Sokan érzik úgy, hogy két embert szeretni túl macerás. És sokan csak azért fogadják el ezt a helyzetet, mert nem találtak olyan partnert, aki teljesen megfelelne nekik, illetve mire megtalálták, már elköteleződtek más irányban. De olyanok is akadnak, akik kifejezetten élvezik, hogy két partnerük van és nem tartják annyira macerásnak ennek a rendszernek a működtetését, hogy legszívesebben lemondanának róla. 

Felmérések szerint egyébként még azok is nehezen viselik, hogy rajtuk kívül van valaki a képben, akiknek két partnerük van egyszerre. Mert magukkal sokkal toleránsabbak, a saját igényeiket mindig is legitimnek érzik. De az őket is zavarni tudja, ha nem bizonyulnak elégségesnek. Azért ezen némi önneveléssel lehet segíteni. Ha nem a rosszul értelmezett büszkeségünk az elsődleges, hanem megpróbáljuk belátni, hogy igen, lehetnek a partnereinknek olyan vágyai, amelyeket még nem tudunk vagy akarunk kielégíteni... És ez nem minősít se minket, se őt, se a vágyait.