Mikor pénzügyi hűtlenségről (financial infidelity) beszélünk, akkor nem arról van szó, hogy valaki mennyit költ a szeretőjére, hanem valami teljesen másról: mennyire titkolja az állandó partere elől bizonyos költéseit, vannak-e titkos bevételei, kiadása, tartozásai, mennyire átláthatóak a pénzügyei. Ebbe persze beletartozhat az is, ha olyasmire költ, ami a szexuális vagy érzelmi hűtlenséggel kapcsolatos. 



Hogy miért nevezzük azt a fajta titkolózást is hűtlenségnek, aminek semmi köze a szexhez? Ennek hátterében nyilván az áll, hogy a párkapcsolatok esetében elvárás, hogy az ember az élete minden aspektusát megossza a partnerével, főleg abban az esetben, ha közös háztartásban élnek. Ha külön élnek és nem is terveznek családot alapítani, nincsenek olyan terveik, hogy együtt vesznek nagyobb értékű ingatlant vagy együtt fektetnek be valamibe, akkor már sokkal kevésbé várható el, hogy egymás pénzügyeire rálássanak. De még akkor is lehet jelentősége. 

A hagyományos modell szerint azok, akik hosszú távon is együtt akarnak maradni, egyesítik anyagi forrásaikat és egyeztetnek arról, hogy ki mit tesz bele a közösbe. Ha egyikük sem rendelkezik a kapcsolat kezdetén semmi értékessel (pl. saját lakással), és a jövedelmi viszonyaik is kiegyenlítettek, akkor ennek ott és akkor látszólag nincs jelentősége. De nagyon hamar fontossá válik, ha legalább az egyiknek lesz saját vagyontárgya, vagy az egyiket segíti a család, meg persze főleg akkor, ha elérkeznek arra a pontra, hogy a közös otthon megteremtése céljából adósságokba verik magukat. 

Két dolog szokott mindjárt kezdetben gondot okozni (ehhez még nem is kell összeköltözni): a nagy jövedelmi különbségek és a költekezési szokások. Ha nagy a különbség az anyagi források tekintetében, akkor a gazdagabbik fél általában átvállalja egy csomó mindennek a kifizetését, legyen az a közös nyaralás vagy egy színvonalasabb lakás lakbére, rezsije... Ha ez a fél a férfi, akkor a hagyományos szereposztás valósul meg, és sokan észre se veszik, hogy ezáltal kiszolgáltatottá válnak. Ha a nőnek van jóval több pénze, az már a tradicionális szerepek felborulását jelenti és sokak számára kényelmetlen. 

A költekezési szokások persze nem függetlenek az anyagi helyzettől, de főleg az a meghatározó, hogy ki mit hoz otthonról, vagyis hogyan szocializálódott. Ha egy nagyon spórolós és egy nagyon tékozó ember kerül össze (ezek sokszor vonzzák egymást), akkor abból hosszú távon hatalmas konfliktusok lesznek, főleg, ha a tékozló fél nem csak az általa a közös vagyonba bevitt mennyiségből költekezik, hanem a spórolós fél pénzét is szórja. 

És ezen a ponton könnyen kialakulhatnak anyagi titkok, már csak azért is, mert a spórolós fél védekezni akar a másik pénzszórása ellen, amiről pedig az nem tud, azt nem is képes elkölteni, a tékozló félnek meg elege van a szemrehányásokból és inkább titokban költ olyasmikre, amiket a partnere ostobaságnak tart. Vagy éppenséggel elkezd adósságokat felhalmozni a partner tudta nélkül. Súlyosabb esetben szerencsejátékfüggővé válik, vagy hirtelen felindulásból kezességet vállal valakiért, aki utána képtelen fizetni... 

A legtöbb kapcsolatra az is jellemző, hogy már az elején kialakul, a két ember közül ki lesz a pénzügyminiszter, vagyis ki fogja kezelni a befizetéseket, ki tartja számon a tartozásokat, törlesztéseket, és így tovább. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a fél jobban ért a pénzügyekhez vagy hogy ő az, aki többet vitt a kapcsolatba, az viszont biztos, hogy nagyon negatív, ha két felnőtt közül az egyik teljesen kimarad ezeknek a dolgoknak az intézéséből, mert egyrészt nem lesz tisztában azzal, hogy mi mindenre költenek, másrészt, ha bármi történik a pénzügyessel, akár betegség, akár haláleset, de persze váláskor is... ott áll megfürödve és fogalma se lesz, mit tegyen. 

Persze az is kérdés, vajon miért kellene eleve közös kasszán élnie két embernek. Nyilván vannak közös költségek, de azokhoz is hozzá lehet járulni két forrásból. Illetve mindenképp fontos lenne, hogy egy felnőtt embernek maradjon saját pénze, olyan forrása, amihez másnak nincs hozzáférése és aminek az elköltésébe se szólhat bele a partnere. Vagyis ideális esetben jó, ha senki nem függ totálisan anyagilag senkitől és ha arról van szó, akkor ne legyen anyagi akadálya annak, hogy távozzon a kapcsolatból. 

Noha azt szokás mondani, hogy a közös kontó növeli az intimitást és a bizalmat, kevesebb veszekedéshez vezet, biztos vagyok benne, hogy sokaknál épp ellenkező hatást vált ki: úgy érzik, hogy nincs hatalmuk a saját ügyeik felett, vagy éppen felhatalmazva érzik magukat arra, hogy elvegyék, ami a másiké (például a megcsalt feleség haragjában kiürítse a közös bankszámlát). 

És itt értünk a hűtlenséggel kapcsolatos pénzügyek kérdéséhez. Kevés olyan szeretői kapcsolat van, amelynek zéró az anyagi vonzata. Olykor akad, ha például egy férjes asszony jár fel a szingli pasi szeretőjéhez, tehát nem kell kéglit bérelni, és a nő külön programokra sem vágyik, csak a férfi lakásában találkoznak... Vagy fordítva: a nős férfi jár szingli lányhoz. Azért ajándékokra így is költhetnek, illetve a fogamzásgátlás is pénzbe kerül, de ezek nem jelentős összegek. 

Más a helyzet, ha állandóan fizetni kell a kégliért, szállodai szobáért, főleg, ha ez heti több alkalmat jelent. Illetve sokan szeretnek együtt ebédelni, kávézni, szórakozóhelyre járni, de vannak, akik rövidebb-hosszabb kiruccanásokra is vállalkoznak. És akkor még nem is beszéltünk a kitartott szeretőkről. Nyilvánvaló, hogy a szeretővel kapcsolatos költésekkel is le lehet bukni, ha az illetőnek nincs külön bankszámlája vagy nem figyel arra eléggé, hogy mindent készpénzzel fizessen (ma már egy egyszerű parkolás is simán jelenthet lebukást). 

És ha az illető nagyobb összegeket költött a szeretőjére / szeretőire, akkor a szexuális / érzelmi hűtlenséghez kapcsolódik még a pénzügyi hűtlenség is... Sokaknak esetleg az utóbbi fáj jobban. (Gondoljunk csak az Igazából szerelemnek arra a sztorijára, amelyben Emma Thompson rájön, hogy a férje a szeretőjének olyan drága ékszert vett, amilyet neki soha nem adott volna.)

De milyen kezdeti megállapodások vezethetnének ahhoz egy kapcsolatban, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon? Hogy képesek legyünk az anyagi forrásaink egy része felett rendelkezni, de ne is a totális bizalmatlanság talaján állva kelljen együtt élnünk valakivel? És egy etikus nem monogám relációban kell-e beszélni annak anyagi vonzatairól? Vagy a legjobb, ha soha nem egyesítjük pénzügyeinket senkivel?