Sokszor előfordul az életünkben, hogy olyasvalaki után vágyakozunk, aki nem elérhető számunkra. Vagy, mert sose érdekeltük, vagy, mert nem is tud arról, hogy létezünk, de az is lehet, hogy valaha együtt voltunk és az ő számára véget ért az egész, bennünk meg tovább dolgozik a vágyódás. És ez a valaki akár még egy házastárs is lehet, vagy egy olyan barát, akitől többet szeretnénk, de csak keveset kapunk. Igazából szeretői státuszt is elfoglalhat az életünkben, ha sokkal gyakrabban szeretnénk vele találkozni és szexelni, mint ahogy ezt ő akarja vagy mint amire a körülmények lehetőséget nyújtanak. 



Ilyenkor a gyakorlatias beállítottságú vágyakozónak eszébe juthat, hogy alternatívát keres: egy másik emberrel fogja pótolni a hiányt, amit vágyának tárgya kelt benne. Ennek a stratégiának egyik közismert (bár nem tudom, mennyire gyakori) változata, amit férfiak szoktak alkalmazni: olyan prostituáltat keresnek, aki legalább külsőségekben hasonlít arra, aki után epedeznek. Ilyenkor akár addig is elmehetnek, hogy szerepjáték keretei között tényleg megpróbálják megteremteni az illúziót... A fizetett partnernek úgy kell viselkednie, öltözködnie, ahogy a vágyott kedvesnek... De ez azért nem igazán elégít ki érzelmi igényeket... 

Egy másik módszer lehet, hogy valaki hasonló szeretőt vagy barátot/barátnőt keres, mint amilyen az őt hanyagoló vagy róla tudomást sem vevő ember. A hasonlóság lehet pusztán fizikai, de jellembeli is. Az arra érzékenyek számára az illető hangja, illata, öltözködési stílusa, származása, foglalkozása jelentheti a kellemes párhuzamot. 

Olykor pedig nem is igazán hasonlót keresünk, hanem pótlékot. Mondjuk egy nehezen elérhető társ helyett olyasvalakit, aki betölti azt az űrt, amit a másik ember nem tud vagy nem akar... Talán van egy szeretőnk, aki nős, és tudjuk, hogy a feleség státuszát rajta keresztül sosem fogjuk elérni, ezért keresünk egy olyan férfit, aki megadhatja ezt nekünk, noha őt igazából önmagáért nem szeretjük, elsősorban a státuszra vágyunk... És közben a szeretőt is megtartjuk.

Vagy van egy feleségünk, aki után epedezünk, de aki aszexuális vagy alacsony a libidója, ezért keresünk valakit, aki kielégíti szexuális igényeinket, ugyanakkor megtartjuk a feleségünket is... Extrémebb változatban: megözvegyülünk és olyan partnert keresünk, akire ráigazíthatjuk, elhunyt partnerünk személyiségét. (Filmes feldolgozás: Hithcock: Szédülés)

Vajon működőképes-e az ilyen helyettesítés? És milyen veszélyeket rejt, illetve miért olyan problémás mégis? 

Nem hiszem, hogy emberek helyettesíthetők lennének, bár bizonyos igényeket kielégíthetünk, ha egy adott partnerünk nem vevő rájuk. Viszont ha nem vagyunk képesek leválni arról a fantáziáról, hogy olyan után vágyakozunk, akit nem kaphatunk meg, vagy akit oly módon nem kaphatunk meg, ahogy szeretnénk, akkor csak saját magunknak teszünk rosszat. 

Amikor egy prostinak kell eljátszania a kedvesünket, akkor neki az nem jelent talán nagyobb traumát, bár ki szeretne úgy tenni, mintha más lenne, de mondhatjuk, ennél sokkal rosszabbul is járhatnak a hivatásosok, szóval velük szemben nem érzem olyan problémásnak, nyilván azért sem, mert nem titkoljuk el, mi a szándékunk. De ha egy érzelmi kapcsolatot építünk fel arra, hogy az illető majd helyettesíti azt, akire igazából vágyunk, az valahol mérgező lesz mindkettőnk számára. 

Szexuális igényeinket kielégíthetjük számunkra vonzó emberekkel, ezzel nincs is gond, a gond az, ha közben folyamatosan frusztrál az, hogy másra vágyunk. Mondjuk a fenti aszexuális feleséges vagy a nős szeretős példájából kiindulva: amíg meg nem békélünk azzal, hogy az illetőtől sose fogjuk megkapni, amit szeretnénk, addig a "pótlék" sem tesz majd boldoggá. Ez a "pótlék" ráadásul érezni fogja, hogy valami nincs rendben, őt ki- illetve felhasználják, nem önmaga miatt értékelik.

Tapasztalataim szerint képesek vagyunk elengedni lehetetlen vágyakat, de ehhez elhatározás kell. Illetve nyitottság arra, hogy megismerjünk valaki mást, aki másképp lesz szerethető, akire másképp tudunk majd vágyni. Az ismétlés, az utánzás, a pótlás persze nagyon csábító tud lenni, mert ideig-óráig azt az illúziót közvetíti, hogy megoldhatjuk a problémánkat, mégse jelent igazi megoldást. 

És biztos vagyok benne, hogy a szeretői piacon rengeteg ember nyüzsög csak azért, mert pótlékot keres. És ez nem túl jó jel... Aki azért áll szóba másokkal, hogy egy részhiányt kielégítsen, de tulajdonképpen nem kíváncsi senkire, az valószínűleg pocsék partner lesz.