Nem csak szeretői kapcsolatok legmeghittebb pillanataiba tud belezavarni a telefon, amely most már mindenütt jelen van az életünkben, ez bármilyen kapcsolatban megtörténhet. De a szeretők általában napközben, munkaidőben találkoznak, és legtöbbször nem engedhetik meg maguknak, hogy kikapcsolják a mobilt. Egyrészt, mert tényleg kereshetik őket munkaügyben, másrészt, mert a családtagok hívását is illik felvenni - legyen szó feleségről, férjről, szülőről, gyerekről... És akár az iskoláról, oviról: egy kisgyerekes szülő gyakorlatilag soha nem lehet elérhetetlen, ha épp nincs a gyerekével.



Vagyis a randikba igen gyakran zavar bele a külvilág. Ráadásul legtöbb esetben még csak azt sem éreztethetjük a hívó féllel, hogy most nagyon nem alkalmas az időpont, hiszen tilosban járunk. (Még ha nem is járunk tilosban, azért nem feltétlen akarjuk bárkinek is elárulni, hogy pucéron fekszünk az ágyban, és épp teljesen máson jár az agyunk, nem az ő hülyeségén. Mindezt fényes nappal tesszük ráadásul, ami a közfelfogás szerint nem az ágyban heverészés ideje.) És igen, előfordul, hogy a plató szakaszon közepén csöng a telefon... Azért kifejezetten hálásak lehetünk, ha orgazmus után 2 másodperccel szólal meg, ezt külön illik megköszönni a sorsnak.

Persze vannak emberek, akiket viszonylag ritkán hívnak - az én telefonom szerencsére csak naponta legfeljebb egyszer csörög, rosszabb napokon kétszer. Van, akit ez azzal az érzéssel töltene el, hogy vele senki nem foglalkozik, de én kifejezetten nem szeretek telefonálni, illetve ritka az olyan ember, akivel szívesen beszélek, és akkor is fontos, hogy nyugis körülmények között tehessem meg - amilyen kvázi nincs az életemben. De bőven akadnak olyanok is, akik vagy személyiségükből, vagy munkájukból, illetve mindkettőből fakadóan álló nap a telefonon lógnak. Ráadásul elvárják tőlük, hogy mindig fel is vegyék... És még olyan udvariatlan kérdésekre is válaszoljanak, hogy "Hol vagy?", valamint "Mit csinálsz?" 

Mi lenne, ha egyszer valaki őszintén azt válaszolná, hogy egy bérelt kégliben a szeretőmmel, és éppen orális szex közben zavartál meg... Szeretném annak az embernek az arckifejezését látni, akivel ezt közlik. 

Persze a telefonálók olykor pont nem azok, akiknek ezt meg lehetne mondani. (Bár kinek lehet ilyet megmondani? Még akkor se válaszolunk őszintén ilyen helyzetben, ha amúgy a legitim partnerünkkel töltöttük az időt, mert kinek mi köze hozzá...) 

De térjünk vissza a titkos randik idején érkező hívásokra. A legkényelmetlenebb mégis az, ha a házastárs van a vonal másik végén. Bizonyos feleségek naponta többször telefonálnak a férjnek mindenféle látható ok nélkül, bár közlendőjük általában nem olyan sürgős, hogy azonnali megbeszélést igényelne, de ha a legkisebb kérdés is felmerül bennük, azonnal nyomkodják a gombokat. Vagyis a képernyőt. Máskor az anyák viszik túlzásba az állandó kapcsolattartást. Biztos léteznek olyan férjek is, akik kényszeresen telefonálgatnak az asszonynak, de ilyen példát még nem láttam élőben. 

Érdekes az is, ki hogy reagál az alkalmatlan időben jött hívásokra. Van, aki csak akkor veszi fel, ha nagyon muszáj, van, aki épp, hogy felveszi, és közli, hogy most nem alkalmas, van, aki ugyanúgy tesz, mint ha az irodában ülne. (Nyilván az se mindegy, hogy épp csak beszélgetett-e  kedvesével, vagy akció közben volt, vagy már felöltözött, és indul a dolgára.) Fontos-e, hogy a szerető ne hallja, amit beszélünk? Ez is függ a kapcsolat jellegétől, illetve attól, hogy ki mennyire titkolózó, vagy mennyire érződik a hangján, ha hazudik (ha a szerető közvetlen közelében nehezebb megy neki, akkor jobb, ha egy másik helyiségben rendezi le a hívást). 

Van, aki teljesen fesztelenül tud beszélgetni az ágyban fekve, és a barátnőjét simogatva, sőt, már olyanról is hallottam, aki más feleségével való szeretkezés közben is képes volt a saját feleségével csevegni, de van, akinek kell az elkülönülés ahhoz, hogy fesztelenül, természetes hangon bírjon beszélni. Ideális esetben persze (nyitott kapcsolatban) egyáltalán nem kell titkolni, hogy kivel vagyunk együtt, és még üdvözletünket is küldhetjük. 

Az is külön kérdés, hogy ha az ember tudja, hogy a férje/felesége éppen randin van, akkor is felhívja-e, vagy külön odafigyel arra, hogy ilyenkor ne telefonáljon, ha nem muszáj. 

A telefont kikapcsolni, többször nem felvenni egyébként igen gyanús lehet, de abból is baj származhat, ha a fedősztorinkhoz nem illik a kívülről beszűrődő zaj: mondjuk egy csendes szobában vagyunk, és azt állítjuk, hogy az utcán tartunk hazafelé. 

Ti hogy reagáltok a randik közben érkező hívásokra? Esetleg van olyan, aki tényleg kikapcsolja a telefonját? Volt már konfliktus emiatt valamely kapcsolatotokban? És olyan, hogy az egész randit elrontották a gyakori hívások?