Sokan a „megcsalt” feleséget szánják és vannak felháborodva a nevében, hogy jaj, mekkora szemétség már egy férfitól, ha félrejár, mikor ott van az ő szent asszonya, aki a gyerekeit neveli és aki naivan bízott benne. Míg a vamp szerető csak a férfi jó oldalát látja a randikon, a házitündér feleségnek minden szarból kijut, pedig nem ezt érdemli. Sok szerető küzd lelkifurdalással, hogy mennyit árt egy házasságnak, illetve beleéli magát a feleség helyzetébe, neki mennyire rossz lenne, ha a férfi őt csalná meg.
Miközben persze vannak szeretők, akik tényleg hiába reménykednek abban, hogy a nős pasijuk elválik, és vannak feleségek, akik tényleg áldozatnak érzik magukat, alapvetően mindkét kép végtelenül sztereotip és valójában megalázó mindkét szerepkört betöltő nő számára. Nem az a megalázó, hogy valaki szerető és/ vagy feleség (igen, rengeteg szerető feleség is, bármennyire is szokás ezt elfelejteni), hanem az, ahogy beszélünk róluk.
Az is elterjedt tévhit (szintén valami női közönségnek szóló honlapon botlottam bele), hogy a nős férfiak szidják a nejüket és a női szeretők ennek bedőlve esnek a ragadozó pasik áldozatául, mert úgymond „benyelik” a dumát. Hát, hölgyeim és uram, én a nagyon sok, több száz levelezés alapján azt kell mondjam, hogy a férfiak iszonyat ritkán mondanak rosszat a nejükre. Sejtésem szerint sokkal ritkábban, mint ahányszor a nők szidják a férjüket, amit senki nem szokott felhozni mint érvet, mikor arról van szó, hogy a szegény férfiak miért is kezdenek egy házas nővel.
Nem, a férfiak általában tisztelettel nyilatkoznak az asszonyról, legfeljebb is azt mondják, hogy nem szeret szexelni, valamilyen egészségügyi problémája van, kihűlt a kapcsolat, és így tovább. Ami rengetegszer igaz is, hiszen bőséggel akadnak nők, akik nem szeretnek szexelni vagy átmenetileg elmegy a libidójuk, egészségügyi problémákkal küszködnek és így tovább. De olyan is akad, aki viszi a balhét: minden oké otthon, de ő szereti a változatosságot, ezért keresgél. Mennyivel kevésbé bicskanyitogató, mint az a marhaság, hogy a pasik gyalázzák a gyermekeik anyját. Nyilván létezik ez is, nem mondom, hogy nem, de az tuti, hogy nem általános.
Nekem feleségként és szeretőként is szerencsém volt eddig, nem bonyolódtam konfliktusba egyetlen nővel sem amiatt, hogy osztoztunk egy partneren, bár tény, hogy olykor nem is tudtak róla, máskor viszont igen. De semmi gyalázkodás, szánakozás nem jellemezte a kapcsolataimat. Soha nem jutott volna eszembe, hogy „elszeressem” a pasit a feleségétől, hogy feldúljam az otthonát. És nem csak én vagyok ilyen jó fej: rengeteg nő gondolja hasonlóképp. Amúgy ezért is sokkal biztonságosabb házas férfiként férjes asszonyokkal vagy elváltakkal kezdeni, a szingli lány, aki még gyereket akar, inkább kerülendő, abból csak szívfájdalom lehet.
A poliamoria ilyen szempontból kihúzza a szánakozás méregfogát a történetből, hiszen a szerető megismerheti a feleséget és viszont: mindjárt kiderül, hogy egyik sem vamp és a másik sem szörnyeteg (bár a pasik ilyen eleve nem is állítanak), sőt, jó esetben még az is megeshet, hogy a két nőben sok a közös vonás. Ez persze ellenkező irányban is megtörténhet: a férj és a feleség szeretője viszonylatában.
Talán itt lenne az ideje, hogy ízlelgessük a hasonló mondatokat: Jóban vagyok a feleségem szeretőjével. Kedvelem a férjem szeretőjét. A férjemnek viszonya van, de semmi gond, mert tudom, hogy a szeretője nem akarja őt elrabolni tőlem. A feleségemnek viszonya van, de tudom, hogy a szeretője tiszteli és jól bánik vele, így ez számomra is megnyugtató. Szörnyen hangzik? Szerintem nagyszerűen.