Ugyanakkor persze vannak jó oldalai is: az izgalom, a jó szex, a kaland, az, hogy csak az illetővel kell kapcsolatban lenned és nem az egész családjával, hogy nincsenek üresjáratok, viszonylag kevés anyagi terhet jelent (kivéve a kitartott szeretők esetét), bármikor úgy dönthetsz, hogy véget vetsz a kapcsolatnak, ha már nem lelkesít annyira, nem kell főznöd, mosnod, vasalnod, egyáltalán semmilyen munkát végezned a másik miatt (jó, olykor azért mégis, ha nálad találkoztok, vagy, ha megkér valamire). Kötetlenebb, felszabadultabb, szenvedélyesebb, mint egy „legitim” kapcsolat.
De azért kifejezetten arra a szerepre, hogy szerető legyen, azért nem készül senki. Nem erről álmodozunk ifjúkorunkban. Majd jól férjhez megyek és mivel nem lesz elég szex a házasságomban, keresek egy másik, szintén nős férfit, akinek a szeretője lehetek. Ettől teljesedik ki majd az életem. Vagy: elveszek feleségül egy nőt, akit majd megunok, vagy aki majd nem akar velem lefeküdni x év után, ezért szeretőként fogok élni.
Nem túl valószínű forgatókönyv, és most ne számítsuk ide azokat a történelmi példákat, ahol fiatal lányokat a saját anyjuk készített fel a hivatásos szeretői létre, mert az egész más tészta. És persze ők se jókedvükből csinálták, hanem azért, mert valamiből meg akartak élni.
Szeretőnek tehát nem készül senki (legalábbis én így gondolom, de lehet, hogy akad kivétel), az csak úgy alakul. Az élet hozza magával. Egyszer csak olyan helyzetben találod magad, hogy nem látszik más megoldás. A héten például olvastam egy rövid posztot egy férfitól, aki egyedül nevelte a gyerekeit, és azért lett szerető, mert nem talált olyan nőt, aki együtt akart volna élni vele, viszont a boldogtalan férjes asszonyok között akadt olyan, akivel abban a pár órában, amikor találkozni tudtak, élvezni tudták az életet, a szexet.
Neki olyan kapcsolat jutott, amelyben nem lehettek külsős programok, nem mehettek színházba, moziba, nem kockáztathattak, de sok szeretői kapcsolatban ezek a dolgok is lehetségesek, nem kell feltétlen bujkálni, nem korlátozódik az egész csak a szexre.
Biztos, hogy nem ez a tipikus, de azért nem kevés esetben nyer polgárjogot a szeretői lét, vagy kezdődik már eleve viszonylag nyíltan az egész…
Mondjuk attól, hogy valami nem titok a hivatalos partner előtt, még lehet, hogy nem lesz felvállalható, amint ezt már számtalanszor láttuk: a nyitott házasságokban résztvevők olykor sokkal jobban aggódnak azért, hogy a külvilág is értesül arról, milyen egyezményre jutottak, mint azért, hogy a partnerük kivel és mit művel az ágyban.
Sokféle szeretői lét van: a teljesen bizonytalan, állandó partner nélküli, folyton újrakezdő kalandozástól kezdve (amely lehet ilyen saját döntés vagy történhet az illető szándékán kívül álló okok miatt) az állandó partnerrel, de csak igen korlátosan megélhető kapcsolaton keresztül a teljesen felvállalt, kvázi másodházasság jelleggel működő viszonyig rengeteg átmeneti megoldás létezik. Éppen ezért olyan nehéz megmondani, hogy mégis van-e, aki szerető akar lenni… Aki kifejezetten ebben a kapcsolati formában érzi a legjobban magát.
Különben is, ahhoz, hogy értékelni tudjuk a szeretői lét előnyeit, valószínűleg meg kellett tapaszaltunk az elkötelezett kapcsolat hátrányait. Egy olyan ember, aki még sosem élt együtt senkivel, valószínűleg nem fogja értékelni, hogy nem kell együtt élnie valakivel. Aki azonban nagy nehezen szabadult ki egy fojtogató házasságból, az igenis boldog lehet szeretőként a maga függetlenségével, ami mellett még mindig folytathat szeretetteljes, boldog kapcsolatot.
Persze ehhez az is kell, hogy legyen benne elfogadás a többpartnerűség irányában. Ugyancsak a héten olvastam egy posztot, amely arról szólt, hogy az illető nő nagyon ragaszkodik a függetlenségéhez és az énidejéhez, neki bőven elég lenne, ha hetente vagy kéthetente egyszer találkozna a partnerével (sőt, gyakrabban nem is hajlandó), de szerető lenni nem akar… Illetve azt sem akarja, hogy megcsalják, amennyiben távkapcsolatba kezdene. És csodálkozik, hogy nincs senkije. Pedig pont annyit igényel egy partnerből, amennyi egy szeretői kapcsolatban oké. (Nyilván elképzelhető, hogy talál magának olyat, aki függetlenként is ennyit igényel, de valamiért eddig nem jár sikerrel. Vajon miért? Talán, mert két olyan ember, aki ritkán vágyik emberi társaságra, nem pont ugyanakkor fog emberi társaságra vágyni?)
Lehet, hogy a szeretői lét senkinek nem gyerekkori álma, de azért vannak, akik később megszeretik, mert pont azt nyújtja nekik, amit egy kapcsolattól elvárnak. Én biztos ebbe a csoportba tartozom.