Nézem a Masters of Sex sorozatot, és ezúton mindenkinek ajánlom is, aki esetleg még nem találkozott vele. Érdemes belekezdeni, sőt, néha úgy érzem, bizonyos momentumait iskolai tananyaggá kéne tenni.
A sorozat persze nem reprodukálja egy az egyben a valódi történetet, de Dr. William Masters (1915-2001) nem kitalált személy, és tényleg sokat köszönhetünk neki, a szexkutatás egyik úttörőjének számít. Sok, ma banálisnak tűnő tényt állapított meg az emberi szexualitásról asszisztensével, majd későbbi feleségével, Virginia Johnson-nal (1925-2013) együtt, aki nélkül a híres nőgyógyász és szülészorvos sose jutott volna el olyan mélységekig, amilyenekig eljutott.
A posztban lesz némi spoilerezés, most szólok, ha valaki még nem kezdte nézni, de szándékában áll, számoljon ezzel a ténnyel.
William Masters az 50-es években kezdi kutatni az emberi szexualitást, amikor Alfred Kinsey (1894-1956) már sokmindent tett le az asztalra, főleg azt a két könyvet, amely a férfiak és a nők szexualitásáról szól - mivel róla is készült egy nagyon izgalmas film Liam Neeson főszereplésével, azt is figyelmetekbe ajánlom. Érdekes egyébként, hogy Mastersék Kinsey halála után egy évvel, 1957-ben kezdik el a kutatást, mintha átvették volna a stafétabotot.
Ami engem ebben a posztban foglalkoztat, az elsősorban az, hogy kutatómunkájuk milyen hatást gyakorolt a magánéletükre. Hiszen az emberi szexualitás nem az a téma, amelyet hidegen, csupán racionálisan kutatni lehetne - legalábbis szerintem. Ha valaki arra adja a fejét, hogy ilyesmivel foglalkozzék, az a szex magánemberként is mélységesen érdekli és izgatja. Folyamatosan szex fogja körülvenni, és hacsak nem aszexuális (de akkor meg minek választaná ezt a kutatási területet?), ez hatni fog a magánéletére is.
Kinsey példája egészen meggyőzőnek tűnik: homoerotikus vonzalmai miatt kínlódó fiatalember volt, aki folyamatos bűntudattól szenvedett. Később megnősült, négy gyereke született, de egy idő után - mivel kutatásainak köszönhetően egyre mélyebb betekintést nyert a szexualitás sokféleségébe, és ezáltal jónéhány, őt magát is gyötrő tabuval is leszámolt -, arra a megegyezésre jutott a feleségével, hogy inkább nyitott kapcsolatban fognak élni.
Kinsey, amint sejthetjük, nem csak nőkkel, de férfiakkal is folytatott viszonyt. Vannak, akik azzal vádolják, hogy túlságosan sok meleg férfit vont be vizsgálódásaiba. Egyébként több mint 20.000 amerikait kérdezett ki 500 kérdésből álló listája alapján. Az mindenesetre nehezen elképzelhető, hogy valaki, aki ilyesmivel foglalkozik, megmarad a monogámia keretein belül... Főleg, ha történetesen még biszexuális is. Itt alább a híres Kinsey-skála:
Az is igaz, hogy a magánéletével kapcsolatban legalább annyi a nem bizonyított vádaskodás, mint a biztosan tudható adat, ellenségei minden elképzelhető, akkor devianciának tartott szexuális viselkedési móddal megvádolták, de ezek közül ma már se a gruppenszex, se a szado-mazi praktikák nem számítanak problémásnak: mindenesetre nehéz eldönteni, hogy meddig ment el a szexuális szabadosság terén.
De térjünk rá Mastersra: ő már nem teljesen szűz területen kezdett tevékenykedni, noha ellenállásba ő is bőven ütközött, főleg módszerei miatt: kutatásai első periódusában (57 és 65 között, vagyis 9 év alatt) 382 nő és 312 férfi fordult meg a laboratóriumában, ahol nem csak kérdezgette, hanem élesben meg is figyelte őket, és méréseket végzett rajtuk maszturbálás illetve coitus közben. Gondoljunk csak bele, az 50-es években, ennyi alanyt összeszedni, hogy az orvos és segítői előtt önkielégítsenek vagy szexeljenek - hol idegenekkel, hol partnerükkel, leginkább házastársukkal. A kísérleti alanyok egyébként általában iskolázott kaukázusiak (azaz fehérek) voltak.
Egy kis kitérő: van köztetek olyan, aki hasonló kísérletben részt venne, vagy esetleg részt is vett? Képesek lennétek laboratóriumi körülmények között masztizni vagy szexelni? Mert én nem nagyon hiszem, hogy képes lennék rá.
Dr. Masters egyébként a legkézenfekvőbb módon, prostituáltakkal kezdte a vizsgálatot, de a több mint 100 lány körül csak kevésnek az adatait használta fel később. A tévésorozatban az egyik legjobb jelenet, mikor a még nagyon kezdő doktor azt feltételezi egy prostitituáltról, hogy többször elélvezett a kliensével... Persze erről szó sincs, világosítja fel döbbenten a lány, aki nem is érti, hogy lehet egy nőgyógyász ennyire tudatlan.
Nos, ha Kinsley ki volt téve erős hatásoknak a munkája során, akkor Masters aztán főleg. Napról napra nézni mások maszturbálását és szeretkezését bárkit megviselne, főleg akkor, ha mindezt egy csinos asszisztensnő társaságában teszi, akivel együtt gondolkodik, együtt lélegzik. Virginia 32, a doktor 42 éves volt, mikor elkezdték a munkát, és 14 év múlva, 1971-ben házasodtak végül össze - nem tudom biztosan, de azért sejthető, hogy Virginia sokáig volt a doktor szeretője...
A sorozat persze nagyon szépen végigvezeti a folyamatot, és mivel nem hivatalos életrajzot írunk, miért is ne foglalkozhatnánk ezzel a verzióval, amely valószínűleg nem jár messze az igazságtól: a közös munka, a szexszel való foglalkozás fokozatosan közelebb hozza és egyre kívánósabbá teszi a két embert, de sokáig azzal áltatják magukat - vagy inkább egymást -, hogy ha még szeretkeznek is, először a laborban, aztán titokban egy hotelszobában, az a tudomány nevében történik, nem azért, mert viszonyuk van.
Egész szexuális kapcsolatuk úgy kezdődik, hogy a doktor felteszi a kérdést Virginiának, vajon a tudomány érdekében hajlandó lenne-e vele szexelni a laborban. Hát lehet erre hosszú távon nemet mondani? Virginia egyébként csak azért engedheti meg magának az effajta munkát, mert elvált asszony, és maga tartja el a gyerekeit, a hűtlenség tehát csak Masters doktort érinti, noha a nőnek is mindig vannak átmeneti partnerei.
Nem akarok minden poént lelőni, az eddig leadott 2 évad számtalan szexuális és lelki problémát körüljár, a remek színészi játéknak köszönhetően jópár előítéletünket felülvizsgálhatjuk szerintem - ezért is gondolom úgy, hogy szexedukációs szempontból a sorozat telitalálat, tényleg nagy szükség lenne rá, hogy minél többen szembesüljenek az általa felvetett kérdésekkel és megoldási javaslatokkal. Ugyanis cseppet sem didaktikus, szájbarágós módon közelít a legkényesebb kérdésekhez sem.
Az egyik ilyen kényes kérdés, főleg az egyébként meglehetősen képmutató USA viszonylatában a hűtlenséget illeti, és bizony ennek számos verziója bukkan fel a sorozatban, nem csak konkrétan a szexkutató páros vonatkozásában - előkerül például a homoszexualitás, annak kényszerű rejtegetése, a heteró kapcsolatba való menekülés, amely mellett az illető nem tud lemondani valódi vágyairól - mindennek a heteró társra gyakorolt hatása, az átnevelés problematikája, amivel a világ bizonyos ponjtain még mindig próbálkoznak (külön téma, külön horror).
De a rózsazsín gettóban élő, érzelmileg/szexuálisan érdektelen férj mellett vegetáló, tétlenségre kárhoztatott középosztálybeli nők hűtlenségbe vezető útját is elég szépen megrajzolják a forgatókönyvírók, olyan, ma is állandóan terítéken lévő kérdéseket feszegetve, hogy mennyiben elégíthet ki valakit a háztartás és a gyereknevelés, és milyen irigységre ad okot, ha egy nő alkotó munkát végezhet.
Mindenkinek ajánlom a Masters of sex-et, szerintem a képernyő elég fog szegezni benneteket.