Vagyis a nagyon is patriarchális elképzelés szerint (ez már azért is vicces – vagy szomorú, mert a fent említett regényeket a nők jogaiért állítólag kiálló női írók jegyzik) tökéletes házasság úgy jöhet létre, hogy a férfinak már minimum több tucat nője volt (de a szerelmet még nem ismeri), a nő meg szinte teljesen tapasztalatlan.
Ezzel szemben mi a valóság?
Természetesen nem zárható ki, hogy vannak nőcsábászok, akik, miután kitombolják magukat, lenyugszanak és a házasságukban már hűségesek maradnak, de biztos, hogy nem ez a tipikus. A tipikus sokkal inkább az, hogy aki fiatalon nőcsábász, az később is az marad, mivel az átlagnál magasabb a libidószintje és megszokta a változatosságot, mi több, személyisége integráns részének tekinti azt, hogy ért a nőkhöz és a csábításhoz. Ismerek olyat, aki huszonévesen nagyon népszerű volt és később lehetőségek híján kénytelen volt abbahagyni a csábítást, de ezt veszteségként éli meg.
Még ha a korábbi nőcsábász házassága szexuális maximálisan kielégítő is (amire azért kicsi az esély, hiszen a legtöbb együttélős és monogám kapcsolatban csökken az intenzitás), akkor is ott van a kaland iránti igény, amit egy házastárs meglehetősen nehezen tud kielégíteni. Ha a házasság nem monogám, akkor persze más a helyzet, de a címben megfogalmazott megállapítás monogám házasságokat feltételez.
A következő pont, ahol bele lehet kötni ebbe a közkeletűvé vált gondolatba, az az, hogy a jó férj és a hűséges férj közé egyenlőségjelet tesz. Márpedig attól, hogy valaki nem csélcsap, nem flörtölget más nőkkel és nem lép félre, még egyáltalán nem biztos, hogy jó férj. Ahogy az sem biztos, hogy a más nőkkel kapcsolatot folytató házas férfi ne lehetne jó férj.
Hogy mitől számít jó férjnek valaki, az mindig a saját felesége kritériumaitól függ, és ezek sokfélék lehetnek. Az egyik azt szereti, ha a férje otthon ül és nyugis, a másik azt igényli, hogy folyton kiránduljon meg sportoljon vele, az egyik asszony prioritása, hogy a házastársa minél többet keressen, a másiké meg az, hogy minél több minőségi időt töltsenek együtt. Meg tudja szerelni a vízcsapot, vagy lehessen vele intellektuális beszélgetéseket folytatni, legyenek barátai, hogy ne telepedjen a feleségére, vagy ne legyenek barátai, hogy soha nem akarjon elmenni egyet sörözni… Legyen népes családja, hogy minden hétvégét azokkal kelljen tölteni, vagy isten ments, hogy el kelljen menni az anyóshoz ebédelni… És így tovább.
Ugyanígy erotika terén is lehetnek nagyon eltérők az igényeink: a nagy libidójú feleség azt szereti, ha heti több alkalommal is van szex odahaza, és nem is mindig az 5 perces, gyorstüzelős fajta, a majdnem aszexuális meg arra vágyik, hogy hagyják őt ezzel békén, mert nem azért ment férjhez, hogy a szexszel zaklassák, hanem a házasság nyújtotta millió más előnyért (anyagi és érzelmi biztonság, gyerekvállalás, jövőkép, családi, társadalmi elvárások, és így tovább).
Ha innen nézzük, akkor az egykori nőcsábász, aki most már egyetlen nőtől várná a szexuális kiteljesedést, nagyon nem lenne jó férj egy olyan asszony számára, aki valójában nem rajong a testi szerelemért, sőt…
A korábbi nőcsábász annak a feleségnek jó férj, aki szereti a szexet, szeret új dolgokat kipróbálni és nem igazán monogám beállítottságú. Vagyis aki mellett a férj többé-kevésbé megőrizheti a nőcsábász mivoltát.
Persze mikor összehoz az élet egy pasival, aki belénk szeret és annyira odavan, hogy el akar venni (esetleg nem is szeret belénk, de úgy érzi, hogy eljött a házasodás ideje), akkor talán nem is tudjuk, mekkora nőcsábász. A férfiak ezt nem kötik jövendőbelijük orrára, sőt, a menyasszonynak kinézett nő lesz vele legkevésbé tisztában (hacsak nem voltak már korábban közeli ismerősök vagy nem tud más forrásból a viselt dolgairól). De ha még tud is, akkor is elhitetheti magával, hogy a múlt nem számít, mert a pasi most őt akarja és megváltozott. Erre a romantikus regények (meg az azokból készült adaptációk, lásd a rendkívül népszerű Bridgerton-sorozatot) jó néhány lapáttal rátesznek.
Aztán persze a legtöbb esetben eljön a kijózanodás. Egynémely pasi megpróbál monogám maradni, amíg nagyon odavan új feleségéért, mások már a fogadalom pillanatában is pontosan tudják, hogy nem fognak leállni. Van, aki akár tíz év szünetet is tart, mert fél attól, hogy elveszíti a gyerekeit… De az indíttatás, az igény, a gondolat azért megmarad benne és amint kicsit felszabadul, bővülnek a lehetőségei vagy alkalom adódik, újra beleveti magát a kalandokba. Jellemzően úgy, hogy a kimaradt éveket is be akarja pótolni, szóval nem egy szeretője lesz, hanem egy fél tucat.
Ha valami igaz a címadó mondatból, az az, hogy a nőcsábászok általában jók az ágyban, így a feleségüknek is élvezet lesz velük szexelni, már, ha nem aszexuális az illető. Illetve az átlagnál magasabb az érzelmi intelligenciájuk, így kellemes társaság lehetnek hosszú távon is. Kivéve, ha nárcisztikusak, mert akkor már nagyon változó lesz, hogy mikor kellemesek és mikor válnak nagyon kellemetlenné.
Persze az a mesebeli elképzelés, hogy mi annyira különlegesek vagyunk, hogy egy pernahajdert is háziasítani tudunk, elég csábító, és sok nő továbbra is ragaszkodni fog hozzá… De ha megvalósul a domesztikáció, akkor nem éppen az egyik legizgalmasabb jellemvonásától szabadul majd meg az egykori nőcsábász? És nem un rá majd a felesége, aki esetleg éppen azért szeretett bele, mert a pasi minden más nőnek is kellett?