Utazni jó, külföldre utazni még jobb, legalábbis én így gondolom, és nem csak azért, mert élvezetes, hanem azért is, mert tájékozottabbá, okosabbá, megfontoltabbá is tehet bennünket, ha nyitott szemmel járunk. Egy világlátott emberrel sokkal nehezebb elhitetni, hogy vannak egyedül érvényes igazságok, hogy az, amibe beleszületett, az egyetlen értelmes és elfogadható rendszer, hogy az ő vallásán kívül nincs más, és így tovább.



Nem meglepő (csak bizonyos pszichológusok számára), hogy az utazás által elnyerhető pozitívumok, a flexibilitás, a kreativitás, a nyitottság mellett (amelyek bizonyos, más értékrendű társadalmakban kifejezetten negatív tulajdonságoknak számítanak, bizony) szerintük negatív hatások is érvényesülnek, azaz úgy tartják, hogy az adott társadalmon belül szilárdnak hitt morális „értékek” is devalválódhatnak. Mire is gondolnak az egyébként olvasott, és biztosan sokat utazó kutatók, akik a saját értékrendjüket a jelek szerint nem kérdőjelezik meg?

Konkrétan arra utalnak, hogy az utazók könnyebben belecsúsznak egy-egy kalandba, kisebb lelkifurdalás kíséretében lépnek félre, olyasmit is megengednek maguknak, amit otthon nem. Ez persze csak egyrészt morális lazaság, elsősorban valószínűleg arról van szó, hogy az otthontól távol sokkal, de sokkal kisebb a lebukási kockázat, vagyis odahaza is szívesen félrelépne az illető, ha nem  rettegne annyira attól, hogy rajtakapják. Nem az utazó gondolkodásmódja módosul, eleve nem is gondolkodik monogámiában, csak a szűkebb hazájában nem meri felvállalni önmagát. És sokszor még ideológiát is gyárt arra, hogy ami országhatárokon kívül történik, az nem számít.

Persze az is előfordul, hogy az ál- monogámia és a prüdéria légkörében felnevelkedett emberek egy kis utazgatás után rájönnek, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását mindenütt, mint a viktoriánus erkölcsiségtől nehezen szabaduló angolszász hazában. (Mert hol máshol készültek volna hasonló felmérések, ha nem az USA-ban?) Hogy léteznek kevésbé prűd, és kevésbé képmutató társadalmak, olyanok is, amelyekben a többpartnerűség elfogadott, és nem csak rosszízű viccek jutnak az emberek eszébe az ilyesmiről.

Bár manapság, mikor annyi mindenhez hozzáférünk, a világ minden tájáról érkeznek hozzánk hírek,  igazán a homokba kell dugjuk a fejünket ahhoz, hogy ne vegyük észre, mennyire sokszínű az emberiség, és mennyire eltérő értékrendekhez ragaszkodnak egyesek a különböző kultúrákban. De az is igaz, hogy sokak számára valamiről olvasni nem ugyanaz, mint élőben megtapasztalni, hogy mi minden létezik, és, hogy a két országgal odébb élő ember sem kutyafejű, és nem eszik kisgyerekeket reggelire attól, hogy mást gondol a szexről, a házasságról, a szeretőzésről…

Ebből a szempontból nem csak az utazás fontos, hanem a nyelvtudás is: ha csak a saját nyelvünkön olvasunk saját kultúránkban politikailag korrektnek számító cikkeket, könyveket, akkor a más tájról érkező híreket is csak ugyanazon a szűrőn keresztül fogjuk megkapni, mint ami nap mint nap körülvesz minket.

Érdemes egyébként hangsúlyozni, hogy a kutatók elsősorban nem szerelmi (házassági) kapcsolatokban megvalósuló csalást (cheating), hanem egyéb immorális viselkedési formákat vizsgáltak, amelyek szerintük sokkal kisebb súlyúak. Én mondjuk már azzal vitatkoznék, hogy a hűtlenség immorális, vagy immorálisabb, mint megtagadni a saját vágyainkat egy tőlünk idegen ideológia nevében, amelynek szabályait nem mi hoztuk létre…  Vagy ugyanennek az ideológiának a nevében vonzalmat hazudni ott, ahol az nincs, vagy letagadni azt a vonzalmat, amely viszont létezik, merthogy a legtöbb, valóban a monogámia keretein belül élő ember pont ezt műveli.

Visszatérve az immorális viselkedésre: úgy tűnik, aki sokat utazik, az hajlamosabb tágabban értelmezni az erkölcsi törvényeket. De a szerelmi (?) kapcsolatokra csak akkor van „negatív” hatással a külföldre utazgatás, ha nem együtt vág neki a pár. (Naná, hogy sokkal nehezebb úgy félrelépni, ha a partnerünk 24 órában velünk van egy nyaraláson.)

Ha együtt utaznak, az erősítheti az összetartozás érzését, és feldobhatja a mindennapokat (ez is hatalmas meglepetés) – azt elfelejtették hozzátenni, hogy egy már rossz állapotban lévő kapcsolatnak viszont megadhatja a kegyelemdöfést, ha napokig vagy hetekig mindenben egyeztetni kell, és folyamatosan igazodni kell a másik igényeihez.

Ami azt illeti, szerintem az, akiből csak a külföldi utazás hozza elő a hűtlent, tipikus alkalmi félrelépő, és otthon nem is igazán fog próbálkozni, aki pedig ennél sokkal komolyabban gondolja, annak nem kell semmiféle utazás. Vagyis nehogy valaki visszafogja magát vagy a partnerét egy-egy érdekes úttól, csak, mert attól fél, hogy majd hűtlen lesz vagy hozzá lesznek hűtlenek.

Köztetek volt már olyan, aki külföldi utazáson lett hűtlen, vagy attól lazultak meg az erkölcsei, hogy elment nyaralni?