Tudom, megint az a vád fog érni, hogy sorozatokról írok, de a való életben viszonylag ritkán találkozom férfi prostituáltakkal. Nőkkel se, egyébként, de olyat azért már láttam, viszont a férfi eszkort annyira ritka és annyira kívül esik a világomon, hogy kénytelen vagyok filmeken keresztül ismerkedni a jelenséggel. Fókuszban egy spanyol sorozat, a Toy Boy. Málagában játszódik, tele van szexszel, erőszakkal és bonyolult emberi kapcsolatokkal. De most elsősorban a nők számára berendezett bordély és az ott dolgozó fiúk érdekelnek. (Ez a 2. évad egyébként.)



A sorozatban ezt a helyet One per cent-nek hívják, és elsősorban táncos mulató, ahol chippendale fiúk adnak elő különböző vetkőzős számokat, illetve mennek oda az asztalokhoz egy kis öltáncra: a nők pedig kisebb-nagyobb euró címletekkel töltik ki a fecskéjüket. A szerencsésebb táncosok azonban bebocsáttatást nyernek a Mennyekbe (El Cielo) is, ami nem más, mint egy luxusbordély, csak a kliensek nők, a prostik meg férfiak. (Számomra eléggé logikátlan módon nincsenek női prostituáltak, pedig az egyik nagyon gyakori fantázia az édeshármas lánnyal, amit ugye a civil életben borzasztó nehéz összehozni. Nem igazán értem, hogy a teljesen profitorientált vállalkozók hogyan hagyhatták ki ezt a ziccert.) 

A bordélyban egyébként licitálni kell a fiúkra, tehát a legkívánatosabbakat több ezer euróért lehet megkapni. Az nem derül ki, hogy ezért a pénzért mennyi ideig kell rendelkezésre állniuk, de a vendégkört elnézve ezek a nők simán ingyen is kaphatnának férfiakat (még ilyen nagyon kigyúrtakat is), semmi szükségük rá, hogy fizessenek a szexért. Főleg nem ilyen eszement összegeket. De akkor mi motiválja őket, hogy vagyonokat hagyjanak ott egy bordélyban? (Jó, azt értem, ha valaki meg akarja korbácsolni a partnerét, de arra is léteznek önként jelentkezők.)

A nőket ismerve (lehet, hogy tévedek) az egyszeri szex maximum akkor érdekes számukra, ha valami különlegesre vágynak, mondjuk egyszerre két pasira. De akkor is sokkal inkább biztonságban érzik magukat, ha az egyik pasi a saját partnerük. Egy ilyen szórakozóhelyen egyáltalán nincsenek biztonságban, még ha a prostitúció legális is. (Spanyolországban maga a fizetős szex nem kifejezetten törvénybe ütköző, de a kerítés az, márpedig licitálást tartani a férfiak szexuális áruba bocsátása céljából egyértelműen illegális.) Tehát ki vannak téve a razzia veszélyének, ráadásul, mint kiderül, a tulajdonosok folyamatosan filmezik, ami a szobákban történik, majd alkalomadtán ezeket a felvételeket használják fel a gazdag nők zsarolására. (Ez sem annyira hajánál fogva előrángatott dolog az elmúlt pár év magyar politikáját nézve sem...)

Ha valóban ilyen egy gazdag női kliensekre specializálódott bordély (konkrétan olvastam már róla, hogy hasonló intézmény létezik, de közelebbit nem tudok), akkor a vendégek fő motivációja szerintem a hatalomgyakorlás lehet. Nem a szexért fizetnek igazán: attól, hogy egy férfi csinos és isteni a teste, még nem lesz profi szerető. Ráadásul egy fizetett partnernél soha nem lehetünk biztosak abban, hogy kíván-e, bár erekciót színlelni nem lehet, azért vannak módszerek arra, hogy egy férfi izgalomba jöjjön még egy számára kevésbé érdekes nőtől is. Engem például rohadtul zavarna, ha nem tudnám, hogy tényleg engem kíván a pasi, de van, aki számára ez nem akkora probléma. 

Viszont az érzés, hogy csak azért, mert fizetek, annak a gyönyörű srácnak tényleg mindent meg kell tennie, amit csak kérek tőle - vagy amit parancsolok - biztos nagyon izgató lehet az ügyfeleknek. Van némi utalás arra is, hogy bizonyos farokméret alatt nem engednek be boyt a Mennybe, ami már megint eléggé nonszensz női szemszögből, noha több férfitól hallottam már, hogy szexpartnerkeresőkön elterjedt a "20 centinél kisebb farkú pasik kíméljenek" divat... Esztétikailag persze élvezetes, érzésre egyáltalán nem biztos, hogy a nagy az ideális... 

A sorozatból úgy tűnik, hogy nők tömegei özönlenek a klubba - mégpedig a barátnőik társaságában (ha csak a táncos műsort nézik meg): vagyis már itt az az ember benyomása, hogy leginkább a hatalomgyakorlás a lényeg, mert mit ér az ember lánya a puszta látvánnyal? Vagy, ha az izzadt test egy kicsit hozzádörgölőzik? (Ezt a férfiak szempontjából sem értettem soha: a sztriptízbár beteljesülés nélkül vajon mire jó?)

Felmerül a kérdés, de erre persze nem nagyon tér ki a sorozat: milyen nők veszik igénybe ezt a bordélyt és miért? Azt tudjuk, hogy tehetősek és rendelkeznek némi hatalommal. Konkrétan egy holland diplomatát és egy spanyol közalkalmazottat látunk (vajon neki hogyan telik ilyesmire?), de nem sejtjük, férjezettek-e, van-e partnerük, hűtlenségről is szó van-e vagy mindenki szingli? (Persze nem nagyon valószínű.)

A prosti fiúk motivációja elsősorban az, hogy nagyon jól lehet keresni, és melyikük ne szeretne szexelni? (Ha csak az átlag műsort kell csinálni...) Viszont sose lehet tudni, hogy milyen extra kívánságokkal állhat elő egy-egy vendég, aki minél többet fizetett, annál inkább úgy érezheti, hogy kvázi bármit megtehet az emberrel, aki alá van neki rendelve. Mikor két srác fellázad egy nagyon megalázó kérés ellen, a végén ők bűnhődnek meg, hiszen egy ilyen helyen a strici gondoskodik róla, hogy az alkalmazottai tudják, hol a helyük. 

Egy kis hűtlenség / féltékenykedés témájú szál is van a történetben: az egyik srác először visszautasítja, hogy a táncos munka mellett még eszkortként is dolgozzon, de sürgősen szüksége van pénzre a sérült barátnője kezelése miatt, így aztán beleegyezik, hogy belőle is prostit csináljanak. Mivel nem akar hazudni a barátnőjének, vele inkább nem fekszik le... A lány félreérti, azt gondolja, a sérülései miatt nem kívánja már. Végül a srác bevallja, hogy azért ódzkodott a szextől, mert más nőket döngetett pénzért. A lány már bánja, hogy rákérdezett, jobb szeretné nem tudni, mert attól kezdve csak erre tud gondolni. 

A problémát úgy oldja fel, hogy felszed egy buliban két pasit és hagyja, hogy a barátja rajtakapja velük. Így gyakorlatilag "bosszút állt" a hűtlenségért, ami valójában nem is volt hűtlenség, hiszen a srác csak dolgozott, ráadásul az ő kedvéért. Kérdés, hogy egy ilyen miliőben mozgó férfinak ez most fájó vagy izgató jelenet lehetett... Ez nem igazán derül ki. Esetleg a kettő egyszerre. 

De egy férj / barát számára vajon a prostituálthoz forduló feleség / barátnő félrelépése ugyanolyan megítélés alá esik, mint ha a nő szeretőt tartana vagy alkalmi kalandokba keveredne? Sok férfi gondolja úgy, hogy prostihoz járni nem hűtlenség, de fordított esetben aligha vélekedne ugyanígy. És mennyiben elégít ki hosszabb távon nőket az ilyen alkalmi bordélylátogatás? Vagy aki ebbe belekezd, az törekedni fog kapcsolat kialakítására és esetleg kizárólagosságot vár el? Ezeket a kérdéseket már nem teszi fel a sorozat.