De nem akármilyen nő akármilyen okból elkövetett hűtlenségét: a jólszituált polgárasszonyét, aki unatkozik otthon, a férje dolgozik, ő pedig nem tudván mit kezdeni magával, egy másik férfi karjaiba veti magát, fixen délután 3h-tól 6h-itg. (Az egész költemény itt olvasható.)
A szerző tehát a hűtlen feleség hangján meséli el a történetet, a megszólított pedig a szerető. Az már az elején kiderül, hogy nincs szó lángoló szerelemről, az asszony egyszerűen unatkozott:
Oh, nem valék szerelmes Önbe,
ettől nyugodtan alhatik.
De hát nem tudtam mit csinálni
háromtól hatig.
Az elcsábulás okaként a lírai én a magányt és az unalmat hozza fel, meg azt, hogy a szerető olyan jól tud „susogni”, hogy az elandalította. Azt is megtudjuk, hol zajlanak a pásztorórák: egy kétszobás budai lakásban, amelyet a szerető kifejezetten erre a célra bérel. És az időintervallum is mindig egyforma: ugyanaz a helyszín, mindig délután…
Van egy rövid szenvedélyes időszak, amely hamar elmúlik (valami szenvedély mégiscsak volt):
A nagy szerelmi virradatra
hamar borult az alkonyat,
eloszlott lassankint a mámor,
tüzünk lassankint lelohadt.
Az asszony egyre ritkábban jár fel a bérelt lakásba. Nem csoda, mert a férfival a jelek szerint nem volt miről beszélniük:
Ritkábban mentem át Budára,
Ön is csak néha-néha hítt,
ilyenkor szörnyen untuk egymást
háromtól hatig.
Majd a 4. versszakban eljön a szakítás:
Ma szakítottunk, hála Isten,
szívem dobog, szemem ragyog.
Nem kell többé Budára mennem,
szabad vagyok, szabad vagyok!
Az asszony úgy érzi, mintha hatalmas súlytól szabadult volna meg, mintha valaki is kényszerítette volna arra, hogy lefeküdjön a férfival… Végre nem nyomasztja többé a „kötelezettség”, az egyetlen baj csak az, hogy továbbra sem tudja, mit kezdjen azzal az időintervallummal, amelyet addig a szeretőjével töltött (de vele se túl gyakran, bár az nem derül ki, hogy mennyire sokszor találkoztak korábban és milyen ritkán később).
Az egész vers azt sugallja, hogy a nő egyszerűen csak céltalan, üres életét szeretné valamivel feldobni, mivel semmi értelmes elfoglaltságot nem talál, belemegy ebbe a viszonyba, amelyet már az elején se nagyon vesz komolyan, de nemsokára teherré válik a számára…
Persze, lehetnek és lehettek ilyen viszonyok is, de a dolgot azért eléggé gyanússá teszi, hogy a verset nem nő írta, hanem férfi. Ahogy egy férfi elképzeli, mi motiválhat egy asszonyt és hogyan áll egy ilyen kapcsolathoz. Felsejlik ebben az a sokak által ma is vallott elmélet, hogy a nők azért lesznek hűtlenek, mert unatkoznak, mert nem tudnak magukkal mit kezdeni jódolgukban… Semmit nem tudunk meg a mélyebb motivációkról, nem tudjuk, ez az asszony első félrelépése-e vagy a sokadik… De a hangnemből ítélve messze nem az első. Legalábbis a szerző képzeletében.
Hosszú irodalmi hagyománya van a férfi költők által írt, de nők szájába adott költeményeknek (már az ókorban is előszeretettel játszottak ilyesmit a költők, az egyik leghíresebb példa erre Ovidius Hősnők levelei című kötete), de amikor a férfi költő női hangon ír, az persze valójában nem a nő megélésén alapul.
Ebben a versben sem egy kikapós polgárasszony szólal meg, hanem a férfi költő elképzelése a kikapós polgárasszony sekélyes lelkivilágáról. Nem is az a cél, hogy mély betekintést nyújtson a női lélekbe, de mikor egy színésznő teljes átéléssel, kokettálva adja elő a verset, az a benyomásunk támad, hogy a hangnem valódi. Tényleg így áll az egészhez egy unatkozó asszony és hiába a kellemes, andalító udvarlás, hamar ráun a szeretőjére.
Miközben a női hűtlenségről leginkább azt tudjuk, hogy általában érzelmi (és szexuális) elhanyagoltság áll mögötte. Vagyis esetleg nem az a gond, hogy a férj dolgozik, hanem az, hogy a férj érzelmileg elérhetetlen és még talán az ágyban sem teljesít. A szerető pedig ezt az érzelmi űrt ugyancsak nem tudja kitölteni, és talán az ágyban sem annyira jó… Különben nem unnának egymásra annyira hamar.
Miért siet a „nő” olyan hamar leszögezni, hogy nem szerelmes? Hogy a szeretőnek nem kell ettől tartania? Mert, ha szerelmes lenne, akkor már nem lenne könnyed, frivol az egész vers, akkor már drámai hangvételűnek kellene lennie… És a cél mindössze annyi, hogy pikáns, könnyed legyen, ahogy a kabaréjelenetek, amelyek a hűtlenség témája körül forognak.
De lehet-e unalomból hűtlenkedni? Miből fakad az unalom egyáltalán? Nem abból, hogy a kapcsolataink érzelmileg sekélyesek? Nem abból, hogy semmi nem érdekel ahhoz igazán, hogy szívvel-lélekkel csináljuk? Az unalomból hűtlenkedés elképzelése nem csupán abból fakad, hogy nem akarunk mélyebbre menni az okok keresésében?