Nagyon sok csábítási kísérletet követnek el férfiak és nők, de ezeknek csak töredékében jelentkezik az a határozott szándék valamelyik fél részéről, hogy valóban elszeresse a másikat annak hivatalos partnerétől.
Minél kisebb az elkötelezettség és minél fiatalabbak a szereplők, annál könnyebb ilyen példákat találni: egy rövid ideje létrejött, együttjárós, egzisztenciálisan nem összefonódott kapcsolatból kiszakítani valakit sokkal könnyebb, mint amikor már ezer szállal kapcsolódik az illető a társához - noha esetleg pont az érzelmi szálak lazultak meg, sőt, szakadtak el...
Amíg nincs hivatalosan is kinyilvánított összetartozás, mondjuk együttélés, eljegyzés, házasság, közös gyerek (bár az nem feltétlen jelent összetartozást), addig a felek többé-kevésbé szabad prédának számítanak még akkor is, ha érzelmileg éppen nagyon elkötelezettek.
És nem kevés olyan ember akad, aki már életében valamikor kísérletet tett más partnerének elszeretésére. Egy nemrégiben publikált amerikai felmérés szerint a szingli férfiak 60, a nők 53%-a próbált már elcsábítani olyasvalakit, aki párkapcsolatban élt (lásd Helen Fisher 10 pontja). És akkor még fel sem mérték, hogy a párkapcsolatban élők hány százaléka próbált elszeretni valakit más kapcsolatból.
Az persze már teljesen más kérdés, hogy a kísérletek milyen arányban voltak sikeresek, hogy egyáltalán tudatosak voltak-e ott és akkor, vagy hogy a csábítandó személy észrevette-e és helyesen értelmezte-e a csábító szándékait. Esetleg az érintett észre sem vette, a partnere, akitől "el akarták volna venni", viszont igen?
Egyébként is elég nehéz megsaccolni, hogy egy adott csábítás, ajánlat vajon az illető elszakítását célozza-e, hogy hosszabb távú tervei vannak-e a csábítónak, vagy csak egy szimpla félrelépésre, esetleg viszonyra akarja rábírni a jelöltet. Sokszor maga sem tudja valószínűleg, csak bepróbálkozik...
Ha a csábító férfi, nagy a valószínűsége, hogy nem akarja komolyan elszeretni a nőt, minél szorosabbak a nő családi kötelékei, annál kevésbé... Ha a csábító nő, akkor az a kicsit valószínűbb, hogy komolyabb, hosszabb távú szándékai vannak - főleg, ha nem csupán érzelmi/szexuális, hanem anyagi vonzatai is vannak az ügynek. (Vagy csak durva előítéletek rabja vagyok még én is...)
Noha egyre több az anyagilag független, és szexuálisan öntudatos nő, az még mindig sokaknál felmerül szempontként, hogy egy adott házas, egzisztenciával rendelkező férfi mennyire lehetne jó partner teljesen legálisan. Főleg akkor fontos ez, ha a csábító nő maga egyedülálló még, és szeretne gyereket. Vagyis, ahogy itt kommentekben azért elő-előfordult, nagyobb a valósíznűsége, hogy egy szingli szerető állítja a férfit szakítópróba elé, mint hogy ezt egy férjes asszony tegye, aki elsősorban szexuális, érzelmi igényei miatt vágyik szeretőre. (Ettől függetlenül azért nem minden szingli szerető szeretne feleséggé válni, vagy, ha szeretne is, nem mindegyik nyomul szemtelenül ennek érdekében.)
Férfiak esetében az elszeretés szándéka fiatalon még sokkal gyakrabban felmerülhet, mint érettebb korban - már csak azért is, mert a riválisok legyűrése és az egófényezés nagyobb szerepet kaphat hasonló akciókban, mint a lány iránt táplált érzelmek. Ahhoz azonban, hogy érett fejjel kifejezetten el akarjanak szeretni egy nőt a férjétől, partnerétől, elég komoly érzelmi érintettség kell - kivéve persze az olyan, ritkább eseteket, amelyekben a nőnek külön vagyona van, és a csábító erre pályázhat.
Sikerülhet persze az elszeretés akkor is, ha nem ez volt az eredeti szándék, csak időközben úgy alakult... Például, ha a hűtlen lebukik és a partnere kirúgja, válni akar, a szerető hirtelen olyan helyzetben találhatja magát, amelyre egyáltalán nem is törekedett: döntenie kell, hogy legálisan is folytatná-e a kapcsolatot, csak immár sokkal nagyobb elköteleződést vállalva. Ha soha nem állt szándékában, akkor igen kellemetlen döntési helyzetbe kerül, mert a kihajított szerető esetleg szívesen menekülne hozzá, besétálva egy kész egzisztenciába ahelyett, hogy magának kelljen mindent előről kezdenie, egy albérletben.) Az ember ezt csak akkor fogadja kitörő örömmel, ha szerelmes, és szívesen együtt is élne a kedvesével, csakhogy ez messze nincs mindig így.
De térjünk vissza a szándékos csábítókhoz, akik ráadásul még sikerrel is járnak: három új tanulmány szerint (naná, hogy ezt is tanulmányozták) a mástól elszeretett partnerek kevésbé elkötelezettek új kapcsolatukban, és nagyobb valószínűséggel fognak továbbra is kitekintgetni, mint azok, akik úgymond sima úton kerültek össze a párjukkal. Persze a tanulmánnyal ugyanaz a probléma, mint a legtöbb korábban idézettel: nem hosszú távú, évtizedekig tartó kapcsolatokon végzi méréseit, hanem olyan fiatalokkal, akik közül a legtöbben nem kötelezték még el magukat komolyan és a vizsgált időintervallum maximum 36 hónap volt...
A kísérletek szertint az elcsábítottak kevesebb energiát fektettek a kapcsolatukba, nárcisztikusabbak voltak, és persze hajlamosabbak voltak a hűtlenségre is. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben befolyásolja az elcsábítási rátát az illető külseje - nagy összegekben fogadnék, hogy eléggé. De persze nem csak a külseje, mondjuk azt, a párkeresési piacon elfoglalt helye. Merthogy elszeretni tipikusan azt szokták, akire többen pályáznak, hiszen valamiért nagyon vonzó. Az ilyen ember valószínűleg nárcisztikusabb is, mint valaki, akinek igazán meg kell küzdenie azért, hogy egyáltalán legyen partnere.
Ugyan miért fektetne hatalmas energiákat valaki olyan a kapcsolataiba, akinek mindig adódhat másik jelöltje, és miért csodálkoznánk azon, hogy hajlamos kitekintgetni, ha van kire ránéznie? Nem biztos, hogy a "normál módon" összekerült partnerek erkölcsösebbek, jobb emberek, alapvetően megbízhatóbbak, de az tény, hogy kisebb körülöttük a tolongás.
Tehát szerintem azok is tisztában vannak csábítottjuk ingatagságával, akik elcsábították: ugyanaz a tulajdonság hajtotta a malmukra a vizet kezdetben, amely később a bukásukat valószínűsíti. Költséges tanulmányok nélkül is tudhatjuk, mire számítsunk, ha elszeretünk valakit. Főleg ha az elszeretés túl könnyen megy. De persze itt is vannak kivételek: van, akit nehéz elszeretni, és attól kezdve szilárd partner lesz. És persze sok olyan eset is van, amikor csak az érett gyümölcsöt kell leszakítani, mert az előző kapcsolat úgyis végképp megromlott.
Vajon közületek hányan voltak érintettek ilyen sztoriban? És beigazolódott-e, hogy akit el lehet szeretni mástól, az a jövőben könnyebben fog újra továbblépni?