Rosszalkodni jó. Ezt szinte minden gyerek tudja, akkor érdemes aggódni, ha egy gyereknek sose jut eszébe feszegetni a határokat. A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket - persze, csak módjával, mértékkel, de aki minden szabályt be akar tartani, akármi vagy akárki is próbálja ráerőltetni, az teljesen önállótlan személyiség lesz.
Láttam egyszer egy mesét, melynek épp ez volt a lényege: a királylányt születésekor megátkozta egy boszorkány, mégpedig azzal, hogy sose tudjon nemet mondani egyetlen kérésre vagy parancsra sem. A szülei kezdetben örültek ennek, majd rájöttek, hogy mennyire abszurd dolgokat is meg fog tenni a gyerekük, ha képtelen nemet mondani, akár még nekik is, hát még másoknak, akik kifejezetten hülyét akarnak belőle csinálni.
A rosszalkodásban benne van a szabad gyermeki kifejeződése, és ez az, ami annyira hiányzik a legtöbb felnőtt életéből. Nem azért tenni valamit, mert kötelező, mert elvárják, mert úgy illik, úgy egészséges, mert mert mert... Mivel a brit és az amcsi tudósok sose pihennek, még azt is felmérték, megmérték és lemérték, hogy egy egyszerű játékban csalni mennyire okoz bűntudatot a csalódnak... Hát, sokukat éppenséggel feldobja. El is nevezték ezt az érzést "the cheaters high"-nak, amelyre frappáns fordítást nem tudtam kitalálni, lényege az, hogy a nem etikus viselkedés az emberek nagy részében nem rossz, hanem jó érzéseket kelt.
Ami meglepő, hogy ez bárkit is meglep. Tényleg ennyire képmutatóak vagyunk és ennyire nem ismerjük az emberi természetet? Hát persze, hogy egy sikeres csíny, főleg olyan, ami nem okoz különösebb kárt senkinek, vagy egy úgyis személytelen, ránk szabályokat kényszerítő rendszer elleni lázadásként értelmezhető, apró győzelemnek tűnik számunkra. A "rendszert" kicselezni pedig mindig jó móka.
Persze nem mindegy, hogy kinek hol vannak a morális határai, és ki mit tekint ellenséges rendszernek... Van, aki a BKV-t vagy a NAV-ot pécézi ki erre, van, aki a főnökeit, és van, aki a szüleit. De irányulhat a lázadás a monogám felfogás, vagy éppen a házastárs által kreált merev, mindenért elszámoltató, mindenért kritizáló hangulat ellen is.
Így jutunk el a hűtlenek diadalérzetéig: egyrészt megízlelni a tiltott gyümölcsöt, másrészt fityiszt mutatni a sokszor csak kényszerként, béklyóként érzett egypartnerű rendszernek, harmadrészt, ha az otthoni kapcsolat olyan, lázadni a bezártság és fantáziátlanság ellen. Rosszalkodni nagyon jó, aki ezt nem fogja, vagy eltagadja maga elől, az sosem fogja megérteni a hűtlenség egyik fő mozgatórugóját.
A közös csínytevés összeköti az embereket, érdemes belegondolni, vajon a hivatalos partnerünkkel mikor rosszalkodtunk legutóbb? Megvan annak már 20 éve is? Mi már öregek vagyunk ilyen hülyeségekhez? Ha így gondoljuk, akkor tényleg azok vagyunk. De lehet, hogy ő meg nem.
Az igény arra, hogy szabadon engedjük a gyermeket, megmarad bennünk, még ha nem is tudatosítjuk magunkban, vagy erővel visszataszigáljuk a homályba. A külső kapcsolatok egyik lényege, hogy rosszalkodhatunk, bújócskázhatunk, felfedezhetünk, fantáziálhatunk, játszhatunk és nem kell mindenféle elkötelezettséget vállalnunk, hogy ebben részünk legyen. Hisz az elkötelezettség éppen ennek a szabad tombolásnak az ellentéte. Az olyan párkapcsolat pedig, amiből már semmi más nem maradt, csak a kötelességek, végképp elvesztette a lényegét.
Eredetileg nem szabálykövető robotoknak születtünk. És megkockáztatom, az, aki erőszakmentes , érzékeket kényeztető szabályszegésekben kiélheti magát, sokkal kevésbé lesz robbanásveszélyes más szituációkban. Nem kell ehhez feltétlen hűtlennek lenni, de van, akinek ez az útja, mert a szex az a terep, ahol maximálisan fel tud szabadulni.
Rosszalkodjatok!