Rengeteg ilyen történet van az életünkben. Flörtök, kísértések, fellángolások, összekacsintások, lopott csókok... Persze van, akinek ezekből kevesebb jut, vagy egyáltalán semmi (bár ezt nehezen tudom elképzelni), de alapvetően mindannyian igényeljük, hogy más is észrevegyen bennünket. Vagy még inkább: hogy más legalább észrevegyen. 



Sok házasságban válnak a párok egymás számára láthatatlanná. Minél több időt töltenek együtt, minél régebben ismerik egymást, annál láthatatlanabbá válhatnak, ha tudatosan nem dolgoznak ellene. Eltűnnek a szerepeik mögött, főleg akkor, ha gyerekeik is vannak. De már a férj/feleség szerep is olyasmi, hogy ha komolyan vesszük és elkezdjük játszani a színpadon, eltüntetheti a személyiségünket. 

Akkor vagyunk képesek felébredni ezekből a szerepekből, ha egy idegen (vagy akár ismerős) belát az álarcunk mögé. Mert elkezd beszélgetni velünk. Persze, akadnak nagy beszélgetések nélküli flörtök, de alapvetően a beszélgetés az, ami legtöbbször olyan tájakra vezet, amelyeken már nem érvényes a szerepálarc. És az a szörnyű, hogy a legtöbb házasságban annyira sok tabutéma gyülemlik fel (nem csak a házaspár, hanem a többi családtag körül is), hogy az őszinte és mély beszélgetésre nem marad tér. 

Ez jutott eszembe a Young Sheldon c. sorozat legutóbbi részeit látva. (Ez a sorozat az Agymenők spinoff-ja, azza előzménytörténete.) Sheldon apját leginkább csak kissé tohonya, jóindulatú, de szarkasztikus és laza csávónak ismerjük, aki nem túl boldog attól, hogy három gyereket kell eltartania. A házassága úgy-ahogy működik, de alapvetően nincs sok közös témája a feleségével, és sokáig úgy tűnik, ez nem is különösebben zavarja, elvan a sportközvetítésekkel, a doboz sörökkel meg a jó texasi házi koszttal. 

De egy nap bejön a bárba az ezer éve ismert szomszédasszony, akit éppen most hagyott el a férje, és ezek ketten beszélgetni kezdenek. Nem akarnak flörtölni, addig sose jutott eszükbe. A szomszédasszony az előző évadokban inkább undoknak és harsánynak tűnt, úgyhogy nem is lett volna miért eszükbe jusson. Ülnek tehát a bárban és elkezdenek TÉNYLEG beszélgetni. Ki tudja hány olyan év után, amikor érdemben nem kommunikáltak a saját házastársukkal. És ahogy ott ülnek, hirtelen felmerül, hogy folytathatnák másutt. 

Mindketten tudják, hogy miről van szó és mindketten megrettennek saját maguktól. A pasi annyira, hogy a szívéhez kap és ott helyben lesz egy kis infarktusa. Ezért a szomszédasszony kénytelen felhívni a feleséget és kénytelen magyarázkodni, hogy mit is keresett ő ott, a férj mellett. 

Innentől kezdve úgy viselkednek, mint akik elkövettek valamit, pedig semmit sem követtek el. Egyszerűen beszélgettek és az őszinte csevegés elvezette őket ahhoz az intimitáshoz, amelyet hiányoltak. Ez pedig kiváltotta belőlük a fizikai intimitás iránti vágyat is. 

Nem derül ki, hogy engedtek-e volna ennek a vágynak, ha nem jön közbe az infarktus. (Jó, tudjuk, hogy ebben a sorozatban ez tuti nem történt volna meg, mert egy családi sitcomba műfajilag nem fér bele.) De a valóságban egy hasonló helyzetben simán benne lehet egy félrelépés. Nyilván nem túl jó ötlet, mert szomszédok és kénytelenek állandóan találkozni. Ráadásul egyeztetniük kell a sztorijukat, pedig nem történt semmi... Összeesküvőkként viselkednek, noha nem is esküdtek össze. 

Egy élesebb szemű asszony (a pasi egyébként nagyon laza anyósa) észre is veszi, hogy furcsa a hangulat és rájön, hogy mi lehet mögötte. Azonnal a lánya védelmére kel, pedig nem is érte semmi sérelem. Van némi zsarolás, sugdolózás, egyezkedés... És a kerítésen át vagy a tyúkólban az intim hangulat mégiscsak megmarad. Vissza-visszatér a beszélgetés, mert egyszerűen jólesik. 

Ettől óvnak annyira a hűtlenségtől rettegők: az ellenkező nemű bizalmastól, baráttól, akivel nagyokat lehet nevetni, együtt lehet bánkódni és akivel úgy istenigazából önmagunk lehetünk. Ugyanakkor pont ők azok általában, akikkel nem lehet őszintén és nyitottan, mindenféle kellemetlen következmény nélkül simán csak társalogni. 

Mikor egy pár terápiára megy, éppen ezt próbálják újra megtanítani neki. Csak hát sok-sok év őszintétlenség után borzalmasan nehéz és sokszor nem felszabadító, hanem bénító a másikkal érdemben beszélgetni. Igen, kifakadnak a sebek, de pont az az érzés nem lesz meg, ami egy kapcsolat elején: hogy tényleg kíváncsi vagyok a másikra, tényleg tudni akarok róla mindent. Ez a varázs akkor már aligha hozható vissza. A mindent tudni akarok eddigre talán átfordult abba, hogy nem akarok semmit tudni...