Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Hűtlen coming out

Miért érezünk késztetést arra, hogy más hűtleneket keressünk és megosszuk velük az élményeinket? Dicsekvés, önigazolás, tanácskeresés, annak az élménye, hogy végre valakivel őszinték lehetünk? Vagy mindez együtt?

Diszkrét és nyíltan szeretőző emberek

Mi jobb: titokban, rejtőzködve hűtlenkedni, vagy őszintén felvállalni, hogy nem vagyunk alkalmasak a monogámiára?

Megmondanád-e a barátnődnek, hogy a férje hűtlen?

Ha tudomásunkra jut, hogy a barátunkat, barátnőnket megcsalja a partnere, szóljunk neki vagy sem? Mi minden történhet, ha szólunk, és miért jobb ilyenkor hallgatni?

Maradtak volna inkább szeretők?

A sztoriból kiderül, mennyire nem kell elsietni a lebukást és vallomástételt, ha beleszeretünk valakibe. Lehet, hogy sokkal jobb, ha inkább kivárunk, és alaposan megismerjük a szeretőnket, úgy döntjük el, vajon érdemes-e miatta dobbantani.

Légy őszinte! Légy monogám! – Mehet-e a kettő egyszerre?

Lehetünk-e őszinténk a vágyainkat és tetteinket illetően úgy, hogy közben nem lépünk ki a monogámia, a szexuális és érzelmi „hűség” keretei közül? És ha lehetséges, vajon meddig? Hány hónap, év vagy évtized telhet el ebben az őszinteséggel átitatott monogámiában, amelyben két ember elvileg minden gondolatát megosztja egymással? Na jó, nem mindet, csak azokat, amelyektől a másik fél nem borul ki. Szóval, akkor most mennyire is lehetünk őszinték?

Miért adnak rossz tanácsokat a hűtleneknek bizonyos terapeuták?

Nem is tudom, hány "jótanácsot" olvastam már különböző könyvekben és blogokban arról, hogy milyen módszerrel lehet megmenteni egy házasságot félrelépés vagy szeretői viszony UTÁN. Biztos létezik valamiféle szakmai protokoll, amely tiltja, hogy az ember terapeutaként mást írjon, különben nem tudom elképzelni, hogy miért adnak felnőtt, az emberi lelket behatóan ismerő egyedek ennyi életszerűtlen tanácsot. Nem csak, hogy életszerűtlen, hanem az egyénre nézve rendkívül káros tanácsokat. 

A túl őszinte és a notórius tagadó

Sokféle típusú ember lép félre, vagy szándékozik félrelépni - és egyáltalán nem biztos, hogy az kapja a nagyobb pofonokat, akinek több van a rovásán. Vegyük például a legkisebb kilengést és hátsó gondolatot is bevalló egyének esetét. Hacsak nem komoly, ideológiai elkötelezettség van a folyamatos vallomástétel mögött, mint múltkoriban a férjét megcsalni szándékozó, de magát visszafogó, és ezt névvel vállaló nő történetében láttuk, a titkolózni hosszú, de akár még rövid távon is képtelen emberek elég nagy valószínűséggel megjárják a poklot. Még akkor is, ha a társukkal abban egyeztek meg, hogy őszinték lesznek....

Szívesen megcsalnám a férjem - Elloa Atkinson és a túlzott őszinteség

Néhány hete kigyűjtöttem már ezt a cikket, hogy valamikor írjak róla, el se olvastam, mert folyamatosan esnek be az érdekes témák - most viszont megjelent rá a reakció, így eljött az ideje, hogy elolvassam mindkettőt. [caption id="attachment_922" align="aligncenter" width="300"] A kép csak illusztráció[/caption] A nő (Elloa Atkinson) által leírt gondolatokban semmi különös nincs: boldog házasságban él, mégis megkívánt valaki mást, és ez az ember csak nem ment ki a fejéből... Hát kivel nem történt még ilyesmi? Az egy dolog, hogy beszélni róla kevesen szoktak, főleg a saját nevüket is vállalva, de hogy szinte...

Elköltözős, visszatérős hűtlenek

Sokan szapulják a titkolózós, hazudozós, sunnyogó hűtleneket, akik állítólag gyávák vállalni tetteik következményeit. Vagy csak nem akarják felrúgni a status quo-t és döntésre kényszeríteni a partnerüket, konfliktust generálni és bevonni a gyerekeiket egy olyan történetbe, amely igazán nem is rájuk tartozik. Nézőpont kérdése, ki hogyan intézi az ügyeit: persze nem csak saját vérmérsékletünk és neveltetésünk befolyásol a döntésben, hanem az is, amit a partnerünkről gondolunk: ő vajon hogyan viselné a dolgot, mennyit bír ki az igazságból, és nem lesz-e állóháború vagy tragédia abból, amit lehetett volna diszkrét módon is intézni? Léteznek őszinte,...

Jól tetted, hogy bevallottad?

Újra és újra szembesülök az utóbbi hetekben ezzel a kérdéssel: vajon minek kellett bevallani a félrelépést? Vagy azt, ami még csak nem is volt félrelépés, csak egy kísértés, érzelmi vihar, séta az esőben, pár nap majdnem-szerelem? Vajon miért érzik egyes emberek, hogy nem bírják magukban tartani a titkot, és miért képesek mások sokkal súlyosabbnak minősülő eseteket, viszonyokat, szerelmeket akár egész életen át elhallgatni az állandó partner elől? Hányan bánják meg, hogy elmesélték, és hányan bánják meg, hogy sosem mondtak semmit? Hányan mondanák el szívesen, de már azt sem tudják, hol kezdjék? ...

© 2020 A hűtlenség ábécéje