Képzeljünk el egy hétköznapi szerelmi háromszög-szituációt. Adott egy pár, az egyikük pedig szemet vet valakire. Tekintsük most mindegynek, hogy a félrelépni szándékozó férfi vagy nő-e (esetleg a történet minden szereplője ugyanannak a nemnek a tagja), küszöböljük ki így a nemi sztereotípiákat. Nevezzük a félrelépőt H-nak, a partnerét P-nek és a szeretőt Sz-nek. H egy ponton úgy dönt, hogy házasságon kívüli kapcsolatot szeretne. Még nem kezdett bele, tegyük fel, de már van jelöltje. Milyen utakon indulhat el? Tegyük fel, hogy szereti P-t, nem akarja elhagyni és nem is szívesen csapja be, viszont Sz-et is szereti, vagy minimum nagyon vonzódik hozzá és egész biztos abban, hogy nem fog róla lemondani, bármi legyen is.



A szokásos megoldás, hogy H egyszerűen elkezdi Sz-szel a kapcsolatát és mindent megtesz annak érdekében, hogy P erről ne szerezzen tudomást. P tovább éli megszokott életét, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem éri, abban a hitben ringatja magát, hogy ő az egyetlen H számára. Egy ponton persze lehet, hogy H számításaiba hiba csúszik és a viszony kiderül. Vagy ő nem bírja tovább tartani magában a titkot, vagy lebukik valamivel, esetleg úgy bukik le, hogy nem is bánja annyira, mert már elege volt a titkolózásból. Ilyenkor P előtt is több választási lehetőség nyílik: vagy azonnal kilép a kapcsolatból, vagy magyarázatot követel és elvárja, hogy Sz-t küldjék melegebb éghajlatra, vagy elfogadja a fennálló helyzetet és megpróbál együtt élni vele. 

De az szinte biztos, hogy felteszi a kérdést, hogy miért kellett ezt? Vagy miért nem szóltál, hogy baj van? Pedig simán lehet, hogy 1. Nem volt baj, 2. Baj volt és H szólt, de P hárította, 3. Baj volt, beszéltek is róla, de a dolog nem oldódott meg. 

Az is fel szokott merülni, hogy miként lehetett H olyan szívtelen, hogy nem törődve P érzéseivel, kapcsolatba kezdett Sz-szel? De H tényleg szívtelen? Vagy éppen azért nem mondott semmit, mert törődik P érzéseivel és feltételezte, hogy P-nek lelki válságot okoz, ha beszél? Akár már arról is, hogy gondol valakire, hát még arról, hogy az a valaki már a kedvese vagy akármit is mond rá P, a kedvese lesz... 

Nézzük, mi van, ha H nagyon is etikusan akar viselkedni és már akkor szól a vágyairól, hogy szeretne másik partnert, amikor még nem is ismeri Sz-t. Ez azért nehéz, mert kezdettől tisztában kellene lennie a saját természetével és azzal, hogy a kapcsolata folyamán valamikor majd igénye lesz újabb partnerre. (Most az egyszerűség kedvéért beszéljünk egy partnerről, bár a gyakorlatban ez sokszor jóval több partnert jelent vagy egyszerre és/vagy egymást követően.) Jövőbeni vágyaival a legtöbb ember nincs tisztában. Vagyis fiatalon úgy kezdünk kapcsolatokba, hogy monogámoknak gondoljuk magunkat, de az egyikünk egyszer csak rájön, hogy ő mégsem az. Ha teszemazt akkor jön rá, mikor már egy konkrét Sz is képben van, és ezen a ponton közli az egészet otthon, akkor ő most szívtelen vagy sem? 

Ha H olyannyira etikus, hogy még P beleegyezését is fontosnak tartja ahhoz, hogy Sz-szel kapcsolatba kezdjen, akkor előáll az a helyzet, hogy P-nek kell döntenie két másik ember szerelme felől. P talán annyira féltékeny, hogy nem képes elfogadni ennek a döntésnek a terhét. Vagy annyira retteg H elveszítésétől, hogy beleegyezik a külső kapcsolatba, noha valójában egyáltalán nem tud megbékélni vele. És vajon meddig tart, amíg P meghozza ezt a döntést? És H milyen alternatívákat vázol fel? Ad-e vétójogot P-nek? És ha P megvétózza az Sz-szel folytatandó (vagy már folyamatban lévő) kapcsolatot, akkor lemond róla, vagy P-vel szakít, mert Sz már fontosabb a számára? Egyáltalán tudhatja-e valaki előre, hogy egy sarokba szorított helyzetben hogyan fog dönteni ő maga vagy a történet másik szereplője? 

De nézzük Sz szempontjából: eddig szó sem esett arról, hogy neki van-e saját P-je. És ő hogyan viszonyul ehhez az emberhez. Szereti-e, ragaszkodik-e hozzá vagy közömbös a számára? Milyen a múltjuk és sejti-e, hogyan reagálna P2, ha bejelentené, hogy neki más is kell? Tehát H-nak szabadságában áll-e felvállalni a kapcsolatot P1 előtt, ha P2 előtt viszont titkolózni kell? 

H és Sz kapcsolata még friss és szenvedélyes, egyikükben sincs türelem. Tehát ha H beavatja P1-et, még mielőtt megtörténne az első szex (vagy mégis, mikor kéne beavatnia? Ha már megcsókolta vagy ha elkezdett vele levelezni?), akkor Sz kénytelen lesz engedélyre várni, márpedig P1-et ugye nem lehet siettetni, mert őt nagy megrázkódtatás érte. És simán lehet, hogy megvétózza a kapcsolatot, aztán a vétót H vagy elfogadja vagy sem. De mindjárt sokkal nagyobb lesz az egész viszony tétje, ha H eredeti kapcsolata rámehet, és ennek ódiumát Sz nem biztos, hogy viselni akarja. Ráadásul azért elég kiborító lehet az is, ha a szeretőm férjétől/feleségétől függ, hogy lesz-e kapcsolatom azzal, akibe már beleszerettem. 

Ilyen engedélykérős helyzetben P-t fogjuk szívtelennek érezni akkor is, ha vétóz, akkor is, ha húzza az időt, akkor is, ha feltételeket szab (mikor és mennyi időre találkozhatunk, mit csinálhatunk, stb.) Tehát azzal, hogy H etikusan cselekedett, olyan helyzetet teremtett, amely nagy valószínűséggel senkinek se jó, de a vétózó, korlátozó P lehet a történet negatív szereplője. Simán megtörténhet az is, hogy P reakciói elűzik Sz-t, és H hoppon marad: elveszti a külső kapcsolat lehetőségét, és P sem úgy néz rá, mint azelőtt. 

Ami tehát etikus, az nem feltétlenül kellemesebb vagy egyszerűbb. Sőt, ami ennyire etikus, az valószínűleg sokkal bonyolultabb és kellemetlenebb, mint ami nem etikus. És az sem feltétlen tiszta, hogy ha valaki annyira becsületes akar lenni, hogy ez fontosabb számára, mint a partnerei érzelmei, az egyáltalán annyira etikus-e. Hogy a szeretet jele lenne minden tudást ráönteni a partnereinkre... Lehet, hogy éppenséggel ez az önzés. Mindenesetre a képlet túlságosan bonyolult ahhoz, hogy végkövetkeztetésekre jussunk.