Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Mikor szakítunk és mikor maradunk együtt félrelépés esetén?

Hogyan élik meg a hűtlenséget a fiatal felnőttek? Mikor éli túl egy kapcsolat az affért és mikor vagyunk hajlamosak önként vallomást tenni?

Nászéjszakán bevallani egy viszonyt (Utódlás, első évad)

Mikor a nászéjszakán derül ki, hogy a menyasszony nem érzi magát alkalmasnak a monogámiára...

Ki vallja be inkább a hűtlenséget?

A megkérdezettek többsége érzelmileg is kötődött a külső partnerhez, de nem meglepő módon leginkább azok, akik a viszonnyal valami otthon hiányzó dolgot kompenzáltak.

Aki egyszer félrelép, többször is megteszi?

Aki egyszer megpróbálta, az még nem biztos, hogy megismétli. De az se biztos, hogy nem. Garanciák nincsenek.

Hűtlen coming out

Miért érezünk késztetést arra, hogy más hűtleneket keressünk és megosszuk velük az élményeinket? Dicsekvés, önigazolás, tanácskeresés, annak az élménye, hogy végre valakivel őszinték lehetünk? Vagy mindez együtt?

Mielőtt még elkezdenének sajnálni

A válásotok miatt aggodalmaskodó ismerősöknek, barátoknak bevallanátok-e, hogy már van valakitek? Főleg, ha ez a valaki évek óta a szeretőtök, vagyis ezzel azt is be kellene ismernetek, hogy hűtlenek voltatok?

Hogyan mutassuk be a szeretőnket felnőtt gyerekeinknek? (Filmajánló)

Hogyan valljuk be felnőtt, középkorú gyerekeinknek, hogy hatvan fölött szeretőt tartunk, és nagyon boldogok vagyunk vele? Főleg, ha ők a saját magánéletükben egyáltalán nem boldogok?

Miért adnak rossz tanácsokat a hűtleneknek bizonyos terapeuták?

Nem is tudom, hány "jótanácsot" olvastam már különböző könyvekben és blogokban arról, hogy milyen módszerrel lehet megmenteni egy házasságot félrelépés vagy szeretői viszony UTÁN. Biztos létezik valamiféle szakmai protokoll, amely tiltja, hogy az ember terapeutaként mást írjon, különben nem tudom elképzelni, hogy miért adnak felnőtt, az emberi lelket behatóan ismerő egyedek ennyi életszerűtlen tanácsot. Nem csak, hogy életszerűtlen, hanem az egyénre nézve rendkívül káros tanácsokat. 

A túl őszinte és a notórius tagadó

Sokféle típusú ember lép félre, vagy szándékozik félrelépni - és egyáltalán nem biztos, hogy az kapja a nagyobb pofonokat, akinek több van a rovásán. Vegyük például a legkisebb kilengést és hátsó gondolatot is bevalló egyének esetét. Hacsak nem komoly, ideológiai elkötelezettség van a folyamatos vallomástétel mögött, mint múltkoriban a férjét megcsalni szándékozó, de magát visszafogó, és ezt névvel vállaló nő történetében láttuk, a titkolózni hosszú, de akár még rövid távon is képtelen emberek elég nagy valószínűséggel megjárják a poklot. Még akkor is, ha a társukkal abban egyeztek meg, hogy őszinték lesznek....

Jól tetted, hogy bevallottad?

Újra és újra szembesülök az utóbbi hetekben ezzel a kérdéssel: vajon minek kellett bevallani a félrelépést? Vagy azt, ami még csak nem is volt félrelépés, csak egy kísértés, érzelmi vihar, séta az esőben, pár nap majdnem-szerelem? Vajon miért érzik egyes emberek, hogy nem bírják magukban tartani a titkot, és miért képesek mások sokkal súlyosabbnak minősülő eseteket, viszonyokat, szerelmeket akár egész életen át elhallgatni az állandó partner elől? Hányan bánják meg, hogy elmesélték, és hányan bánják meg, hogy sosem mondtak semmit? Hányan mondanák el szívesen, de már azt sem tudják, hol kezdjék? ...

© 2022 A hűtlenség ábécéje