Nem tudom, mi van bennem, de különleges jeleket bocsáthatok ki magamból, mert mindig megtalálnak a hűtlenségi történetek. Még akkor is, ha az illető sehonnan nem tudhatja, sőt, nem is sejthetné rólam, hogy bármi közöm van a dologhoz. Egyszerűen csak elkezdünk kommunikálni, és ha adottak a feltételek - kettesben vagyunk vagy éppen online, nyugis körülmények között -, akkor valahogy kikötünk annál, hogy az illető utalást tesz a történtekre vagy az éppen folyamatban lévő dolgaira. 



De azt is több felől hallom, hogy amint valaki érintetté válik, a barátairól, ismerőseiről is könnyebben kiderül, hogy egy csónakban eveznek - és nem feltétlenül azért, mert az illető lelepleződött, hanem, mert önként osztja meg az információt.

Valami arra sarkall bennünket, hogy legalább egy emberrel megbeszéljük, amit átélünk. Hogy olyat keressünk, aki megérti és elfogadja, aki nem azzal jön, hogy mit képzelsz, ilyet nem lehet tenni, ez disznóság, azonnal fejezd be... Persze, ott van ebben az önigazolás keresése is, mert ha van, aki megért, akkor biztos nem vagyok akkora gazember (amúgy tényleg nem), és nem követek el semmi megbocsáthatatlant.
 
Csak, hogy megelőzzem azoknak a kommentjeit, akik ebben annak a bizonyítékát látják, hogy de, megbocsáthatatlant követ el, aki hűtlen, hadd hozzam ide a melegek példáját: sokan gondolták, sőt gondolják még ma is, hogy homoszexuálisnak lenni elfogadhatatlan és abnormális, de attól még nem az. Vagyis a társadalom "többségének" ítélete vagy az épp aktuális morális norma egyáltalán nem iránymutató abban, hogy valami tényleg abszolút elfogadhatatlan-e vagy sem. Viszont maga a tény, hogy mások is érintettek és ezekkel kommunikálni lehet, sokat segít önmagunk elfogadásában. 

Persze nem csupán azért keresnek az emberek olyan ismerőst, akivel nyíltan beszélhetnek, mert a lelkiismeretükön szeretnének könnyíteni. Van ebben sok minden más is. Dicsekvés, a boldogság megosztása vagy éppen szexuális kaland izgalmának újraélése, az az élvezet, amelyet az őszinteség ad. Amiben sokan már rég nem részesülnek, hiszen otthon nem beszélhetnek arról, ami foglalkoztatja őket. Lehet, hogy nagyon régen őrlődnek, és a hűtlenség csak hosszú tépelődés után következett be... De amíg ezt nem lépték meg, addig a problémáikról se szívesen számoltak be, mert csak panaszkodni nem akarnak (ez utóbbi inkább férfiakra igaz). 

Az online szeretőkeresés egyik nagy előnye egyébként, hogy a férfiak elkezdenek megnyílni. (A nők a barátnőikkel úgyis mindent megbeszélnek, bár az is igaz, hogy a hűtlenség átrendezheti a baráti kapcsolataikat.) A férfiak számára, mivel a másik térfélen nők vannak, akikkel nem olyan ciki kommunikálni, mint más férfiakkal, ez az igazi lehetőség, hogy olyan gondolatokat fogalmazzanak meg, amilyeneket korábban sose mondtak ki. Talán még önmaguk előtt sem vallották be, hogy valamiről mi a véleményük... Persze mi lehetne jobb motiváció, mint az, hogy ezáltal a nő ágyába is bekerülhetnek? 

Egyébként ahhoz képest, amit általában a viszonyra vágyó vagy ilyesmibe keveredő emberekről gondolni szokás, az a tapasztalatom hogy rengeteg az őszinte megnyilatkozás és ezek a levelezések, beszélgetések sokaknak jót tesznek még akkor is, ha nem lesz belőlük igazi szeretői kapcsolat. A hazugság persze szerves részét képezi az egész szubkultúrának, ugyanakkor a szeretővel sokkal őszintébbek lehetünk, mint a házastársunkkal. Nem mindenki lesz az, vagy nem mindig lesz az, de bőven akadnak emberek, akik ebben a kontextusban tudnak csak először megnyílni és felvállalni a vágyaikat. Ami azért sokat elárul a házasságok természetéről is.