Megkockáztatom, hogy mindenféle etikus nonmono mozgalom dacára a legtöbb esetben az emberek még mindig teljes titokban keresik mások erotikus/ romantikus társaságát egy hivatalos kapcsolat mellett, magyarul: félrelépnek, illetve szeretőt tartanak. Hogy ki melyik utat választja, az millió faktortól függ, nem csak attól, hogy az illető mennyire szeretne őszinte lenni.
Mert az őszinteséghez ketten kellenek, és van, aki tényleg soha az életben nem tudná elfogadni, hogy ne ő legyen az egyetlen, tehát a partnernek nincs olyan “kényelmes” helyzete, hogy bevallhatja extra igényeit. Persze egy kívülálló mindig mondhatja, hogy honnan tudod te azt, hogy soha nem fogadná el? És milyen jogon döntöd el, hogy nem mondasz neki semmit? De mindenki csak a saját döntéseit hozhatja meg... Lehet, hogy akkor dönt rosszul, ha bevallja, és lehet, hogy akkor, ha nem teszi. Ezen a téren nincsenek előre tudható válaszok.
Nagy okosság lenne azt mondani: válasszunk már eleve olyan fix partnert, akiről tudjuk, hogy annyira rugalmas, hogy meg lehet vele beszélni mindent, azt is, ha szeretnénk extra kalandot vagy kapcsolatot, de legfeljebb érettebb korban merül fel ez szempontként. Most már persze, hogy nem választanék olyasvalakit, akinek nem mondhatom meg, hogy mi a helyzet, bár abba a hibába ennyi idősen is beleeshet az ember, hogy egy monogám beállítottságú embernek elhiszi, hogy ő majd tolerálja a nem monogám életmódot... De legalább már nem kezdek úgy egy kapcsolatot, hogy hűséget ígérek.
Visszatérve a bevallásra: egy-egy alkalmi félrelépést vagy ami még addig sem jutott el (egy csók, némi flört, csetelés, levelezés, kézen fogva sétálgatás) nem igazán érdemes bevallani, ha a fix partner nem kifejezetten toleráns és nem beszéltük meg előre, hogy ennyi simán belefér. Vannak, akik nem a partnernek akarnak ezzel jót, csak a saját lelkiismeretükön szeretnének könnyíteni. És persze ha már bevallottunk valamit, akkor annak a következményeit kezelni is tudni kell: foglalkozunk a párunk lelkével vagy magára hagyjuk a csalódásával?
Mert attól, hogy valamit bevallottunk, még nem ér véget a történet: egyrészt magyarázatot kell rá adnunk, másrészt állást kell foglalnunk, hogy megbántuk-e és soha többé... Hogy mit jelentett... Készen állunk a teljes őszinteségre, vagy tudjuk, hogy ha mi még készen is állunk rá, a partnerünk azt nem tudná elviselni? Ha a tényt beismerjük, de a jelentőségéről hazudunk, akkor mennyit ér a vallomásunk? És mennyit ér, ha sértően őszinték vagyunk?
A mainstream tanácsadók csak egy megoldást ismernek: teljes töredelmesség, megbánás, a felelősség kizárólagos vállalása és kanosszajárás. Márpedig ez nem vezet sehová. Egyrészt mi van, ha egyáltalán nem bántuk meg? Ha attól nyílt ki a szemünk, hogy megtettük és csak azt sajnáljuk, hogy nem tettük korábban? És mi van, ha egyáltalán nem is vagyunk tisztában az érzéseinkkel és azzal, hogy mit szeretnénk a jövőben?
Van, aki valóban maximálisan bevallás-párti és nem is tud mást tenni, egyszerűen képtelen a hazugságra, főleg hosszabb távon. Másnak egyáltalán nem jelent gondot. Szerintem az alkalmi félrelépés nem olyasmi, amit mindenképpen be kéne vallani, ha azonban életmódszerűen lépünk félre, illetve tartunk szeretőt, az úgyis ki fog derülni.
Megvárhatjuk, míg kiderül, vagyis lebukunk (ezt teszik a legtöbben) vagy hosszas mérlegelés után bevallhatjuk, mi a helyzet. Ha azt hisszük azonban, hogy az önkéntes vallomást majd a javunkra írja a bíróság, akkor ebben talán nagyot tévedünk. Ugyanakkora esély van arra, hogy a partnerünk azért haragszik majd jobban, mert bevallottuk és ezzel reakcióra kényszerítjük, mint hogy azért haragszik, mert nem mondtuk el korábban.
Mindenesetre saját tapasztalatból azt mondhatom, hogy az igazság részleges kiderülése (mert a teljeset nem kell elmondanunk, hacsak nem nagyon kis ártatlan ügyről van szó) inkább megkönnyebbüléssel jár, mintsem hatalmas tragédia. De ahogy nincs két egyforma párkapcsolat, úgy két egyforma lebukás/ vallomás és arra adott reakcióegyüttes sincs, bármennyire is erre utalnak a filmek és a regények. Nyilván léteznek sablon reakciók, de azokon túl még rengeteg más verzió is. Mielőtt meg nem történik velünk, nem fogjuk tudni, mi vár ránk.
Mindenesetre nagyobb esély van arra, hogy egyszer csak kiderül, mint arra, hogy örökre titok marad.