Monogám vagy álmonogám emberek gyakorta érvelnek azzal, hogy ha valaki mást kíván vagy másba szerelmes, akkor legyen annyi „becsület” benne, hogy vagy elnyomja a dolgot, vagy, ha erre nem képes, szakít a partnerével és újrakezdi azzal a másikkal. Persze ha aztán tényleg az utóbbi történik, akkor összeomlanak, mert azt gondolták, hogy a szerelem és örök és milyen szemétség már, hogy x év után csak úgy ott hagyják őket.


Amit igazán szeretnének, az vagy az, hogy a partnerük ne kívánjon senki mást, de ha kíván is, ne beszéljen róla és ne tegyen semmit a néma szenvedésen kívül, ha pedig szerelmes lenne, akkor ezt fojtsa el magában maximálisan. Egyesek, még szakemberek is hisznek abban, hogy az agyunk és az érzékeink kondicionálásával megakadályozhatjuk, hogy lássuk a szomszéd kertet, egyszerűen csak jó szemellenzőre van szükség és a probléma már nem is létezik.

Ha azonban a probléma mégis létezik, és elfojthatatlan, akkor elvárják (egy frászt várják el, csak ez a szöveg), hogy legyenek velük őszinték és válasszák a távozást. (Igen, van olyan, aki nem zárja ki a nyitást, de ez a kisebbség, ráadásul még róluk se mondható el, hogy adott esetben tényleg hajlandóak lesznek nyitni és nem egy véget nem érő harc következik.)

Milyen ellenérveket hangoztathatnak a titokban alternatívákban gondolkodók/ cselekvők érvelése kapcsán azok, akik nem hajlandók elfogadni a hűtlenséget semmilyen formában? És hogyan lehet cáfolni ezeket az ellenérveket?

1. Arra az érvre, hogy egy kapcsolatban nem kaphatunk meg mindent, és az egyéb vágyaink nem fognak elmúlni, sőt, egyre elhatalmasodnak rajtunk, az az ellenérv, hogy ez biztos csak azért van, mert nem tudjuk megfelelő módon kommunikálni a vágyainkat. Fejlesszük a kommunikációs képességeinket, és majd a partnerünk is jobban megérti, mi a bajunk.

Bármibe is csomagolhatjuk, hogy valaki másra vagy egyáltalán csak MÁS-ra, nem is konkrét másik emberre vágyunk, a tény attól még tény marad és a partnerünk semmit nem tehet annak érdekében, hogy más legyen, mint amilyen. Vagyis, hogy MÁSIK legyen. Tehát a nyitáson és a szakításon kívül nem lesz más megoldás, a félrelépésre vágyó ember viszont nem akar kockáztatni.

2. Arra az érvre, hogy a külső kapcsolat pozitív hatással lehet az eredeti kapcsolatodra is, mert kívülről energiákat vihetsz haza, az a válasz, hogy ez maximum az elején van így, inkább az szokott történni, hogy a külső kapcsolat miatt az eredeti még rosszabbnak tűnik.

Ebben láttam már ilyet is, olyat is. Van, akit tényleg a külső kapcsolat(ok) ébreszt(enek) rá, hogy az eredeti kapcsolata menthetetlen és jobb, ha elválik, és van, akinél a külső kapcsolat nagyszerű kiegészítőként működik, mert az eredetiben így csökken a feszültség. Akármelyikről is van szó, a külső kapcsolat előbbre visz még akkor is, ha szakításhoz vezet, viszont nem előbb szakítunk és utána jövünk rá bármire, hanem fordított a sorrend.

3. Arra az érvre, hogy csak belesodródtál a hűtlenségbe, de aztán nem bírtad abbahagyni, azt szokták mondani, hogy az ember nem csak ösztönlény és valójában tudja, hová tart, mikor elkezd egy flörtöt. Jobb, ha nem is megy bele semmibe, mindentől és mindenkitől távol tartja magát. Ja, lehet ezt választani, ezekből az emberekből lesznek a megkeseredett, gyomorbajos szerencsétlenek. A nyitottság, a jókedv, a jó beszélgetések kizárása nem erkölcsössé, hanem szerencsétlenné tesz. Egyébként egy csomó ember még így sem jut el a félrelépésig, de a félrekívánás és félreérzés valószínűleg jelen lesz az életükben. Amúgy azokéban is sokszor, akik még maguknak se merik bevallani.

4. Arra az érvre, hogy legalább lesz valakid, ha az eredeti kapcsolatod tönkremegy, az az ellenérv, hogy akkor kezdettől arra készültél, hogy ne dolgozz az eredeti kapcsolaton. Ez mondjuk lehet, de lehet, hogy az illető már rengeteget próbált dolgozni azon, csak mindhiába, viszont még nem jutott el abba a fázisba, hogy megengedhesse magának a szakítást. Számtalanszor felsoroltunk már olyan élethelyzeteket, amelyekben a válás olyan súlyos következményekkel járna, és még csak nem is biztos, hogy a távozni akaró számára, hogy az illető inkább marad még. De ettől még szeretne legalább részletekben boldog lenni. Persze mennyivel erkölcsösebb boldogtalannak lenni és belebetegedni…

5. Arra az érvre, hogy úgy érezted, végre egyszer fellázadhatsz valami ellen, nem kell állandóan betartanod a szabályokat és „jól viselkedned”, az az ellenérv, hogy ez felelőtlenség és önzés, hiszen nem törődsz a következményekkel. Nőj már fel, szorítsd össze a fogaid és ne most akarj tinédzserként viselkedni. Tipikus ellenérv azoktól, akik haszonélvezői annak, hogy mások betartják a szabályokat és lehet, hogy túlságosan is sok terhet vállaltak magukra… Ha nem törődnének a következményekkel, igen hamar a válás mellett döntenének. Noha természetesen vannak ellenpéldák, a kései lázadás hátterében általában sok gyerek- és fiatalkori elfojtás áll, amire nem megoldás, hogy továbbra is elfojtunk mindent.

6. Arra az érvre, hogy túl sokszor estél pofára és inkább a saját kezedbe veszed az irányítást, vagyis nem akarsz egyetlen ember kényétől függni, az a válasz, hogy először dolgozz magadon és tárd fel, miért mentek tönkre a kapcsolataid, kommunikálj nyíltan (mikor a múltban százszor bántad meg, hogy őszinte voltál?)… Az ellenérv? Nagy szerencsével megtalálhatod azt az egy vagy két embert, akivel lehet nyíltan kommunikálni, de ez évekbe telhet és ennyi időd nincs. Némelyek soha nem találkoznak olyan partnerrel, akivel tényleg meg lehet beszélni mindent. Velük mi legyen? Vágják maguk alatt a fát továbbra is?