Első megközelítésben, azt hiszem, erre a kérdésre szinte mindenki rávágná, hogy persze. Hiszen köztudott, hogy a férfiak minden vonzó nőt ágyba vinnének, ha azok kaphatók lennének rá, ennek nem lennének semmilyen rájuk nézve káros következményei és végtelen libidójuk lenne. Ami a való életben ugye nem pont így van.



Míg a nők a közhiedelem szerint a férfiak csak igen kis százalékával bújnának ágyba még akkor is, ha minden vonzó pasi kapható lenne rá, nem lennének káros következmények és végtelen libidójuk volna. Nos, ezek a feltételek sem adottak. Mivel a nők ösztönszerűen válogatósabbak, hiszen például a biztonságos fogamzásgátlás igen rövid múltra tekint vissza, és evolúciósan az az érdekük, hogy csak a legjobb egyedektől foganjanak. (Ha egyáltalán akarnak gyereket, ami az esetek nagyobb részében nem állja meg a helyét.)

Illetve nem tudják figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy fontos számukra: az, akitől fogannak, tartósabban is velük maradjon, mert egyedül gyereket nevelni sokkal rosszabb... (Bár egy törzsközösségben nem volt egyedüli gyereknevelés és senki nem tudta, hogy a szex és a gyerekszületés között milyen összefüggés van...)

Amit viszonylag ritkábban emlegetnek, az az, hogy a szex kötődést alakít ki két ember között, a jó szex meg a nőkben különösen gyorsan alakít ki ilyesmit, főleg, mert a legtöbb nő számára ritka az igazán megfelelő partner. (Ennek okairól hosszan lehetne értekezni, de azt tudjuk, hogy a hetero aktusok durván 2/3-ában a nőknek nincs orgazmusuk, a férfiaknak meg kb 99%-ában van.)

Mikor vágyakról kérdezünk, akkor sem feledkezhetünk el a több ezer éves patriarchális beidegződésekről, vagyis arról, hogy a férfiak szocializációja is abba az irányba mutat, hogy több nőt akarjanak képzeletben, és a nők neveltetése is abba, hogy kevesebb férfival fantáziáljanak, noha nyilván léteznek atipikus emberek.

A poszt apropóját azonban egy felmérés adta, amely a hetero férfiak és nők promiszkuitásra való hajlamát volt hivatott vizsgálni: 600 fiatal felnőttet vontak be a kutatásba, amely az Amazon Mechanical Turk című oldalán zajlott, nagyjából 50-50%-ban vettek rajta részt férfiak és nők. Fotó alapú társkereső appokhoz hasonlóan lehetett válogatni ellenkező nemű jelentkezőkből. A szabály az volt, hogy 10 randi áll egy-egy ember rendelkezésére, ezekkel szabadon gazdálkodhat: felhasználhatja őket egyetlen partnerre is, vagy akár mind a tíz alkalommal szexelhet mással (persze elméletben).

Az nem túl meglepő, hogy a férfiak a 10 randira több nőt hívtak volna el összességében, míg a nők egy-két partnerrel számoltak, de minél helyesebb pasik szerepeltek a választékban, annál hajlamosabbakká váltak arra, hogy többel is szerencsét próbáljanak. Mivel a fotón kívül más infó nem állt rendelkezésre, ráadásul az egész dolognak nem volt semmi tétje, mivel nem kellett (vagy lehetett) tényleg lefeküdni a képeken szereplő emberekkel, a felmérés olyan sok mindent nem bizonyít.

Hiszen elméletben sok férfi nagyon sok nőt szívesen megdöntene, csakhogy kevesen rendelkeznek olyan adottságokkal, amelyek ezt lehetővé is teszik, és még ők sem kaphatnak meg bárkit, illetve nekik is teperniük kell. Minél átlagosabb valakinek a kinézete, a sármja, a társadalmi státusza, annál kevésbé fogja tudni megvalósítani a csajozós álmait, és a végén kiegyezik abban, hogy lesz egy fix barátnője, illetve felesége, és boldog, hogy jutott neki állandó szexpartner.

Ugyanígy az sem jelent semmit, hogy a felmérések szerint a férfiak mindenféle korcsoportban a huszonéves nőket favorizálják, hiszen csak keveseknek van alkalmuk tényleg ezekkel randizni, és tegyük hozzá, fotón lehet valaki csodaszép, de ha nincs vele közös témánk, vagy a szexben fantáziátlan, az bizony lelombozó. Mikor arról van szó, hogy valódi férfiak keresnek valódi nőket, akkor egyáltalán nem ritka, hogy az állítólag mindig fiatal csibék iránt lelkesedő pasik jóval idősebb nőket próbálnak felszedni...

De nézzük meg egy kicsit ezt a 10 randis játékot. Én már voltam hasonló helyzetben, ha nem is 10-ben maximalizált randilehetőséggel, de olyan párhuzamos levelezésekben, amelyek között döntenem kellett. Egy 2-3 hetes válogatási szakaszban eljutottam például oda, hogy már csak két favoritom maradt, de az egyik még így is sokkal jobban bejött, mint a másik. Mindenesetre az volt a terv, hogy mindkettővel ugyanazon a héten találkozom. Végül az egyik betegség miatt kiesett a játékból és a favorittal találkoztam.

Nos, itt jön a bibi: ha nem alakulnak ki érzelmek a férfi részéről, akkor valószínűleg nem jut el a nő 10 randiig. 3-4 alkalom után annyi az egész történetnek. Vagyis, ha ebből indulok ki, akkor 10 randilehetőség esetén minimum kettő, de inkább három partnert kellene kiválasztanom. Az a baj, hogy ennyi ritkán van egyszerre, és hajlamos vagyok rá, hogy egyre komolyabban favorizáljak egyet a többiek rovására.

A nagy kérdés az, hogy a játékszabályok lehetővé teszik-e, hogy a megszerzett tapasztalatok függvényében változtassak a stratégiámon. Ha az elsőként kipróbált pasi nem válik be, akkor vele ugye nem próbálkoznék újra, ha viszont beválna, és nagyon, akkor az lenne a célom, hogy vele töltsem mind a 10 alkalmat.

Ha viszont két pasi is beválik egyszerre, akkor vagy egyenlően, vagy egyenlőtlenül kelleme megosztani köztük az alkalmakat. De mi van, ha se az első, se a második, se a harmadik nem jó élmény? Akkor mennék tovább a negyedikre. (Vagyis inkább egy időre szünetet tartanék, mert elegem lenne az első randik kínos bénázásaiból.) Viszont már attól a ténytől, hogy három pasit elfogyasztottam három alkalomra, teljesen promiszkuisnak tűnnék. Csak nem lennék se elégedett, se boldog.

Hekkeljük meg a rendszert: ha már promiszkuitás, miért ne számoljunk egy randin több partnerrel? Lehetne az első randin két pasi is, a másodikon meg másik kettő. Vagy akár egyen több, mint kettő. Ha például gyakorlott szvingerezők vagyunk, akkor ez nem kirívó. Női szempontból a valódi promiszkuitást szerintem úgy tudjuk megélni pozitívan, ha van egy bázispartnerünk és mellette, vele próbálunk ki másokat. Ilyenkor ugyanis nem zavarnak be vagy csak ritkán zavarnak be az érzelmek, és tudunk teljesen a szexre koncentrálni.

A nők számára ugyanis egy új szexpartner elég nagy kockázati tényező lehet, ami csökkenti a libidójukat. Ha azonban biztosított a támogató közeg és az érzelmi stabilitás egy állandó partner személyében, akkor sokkal bátrabban engedik el magukat.

A való világban egyébként a nők szoktak ráunni a hosszú, elkötelezett kapcsolatokra, ha azok betokosodnak, vagyis, ha úgy nézzük, az ő monogámia-tűrésük rosszabb. Kevésbé promiszkuisak általában, mint a férfiak, érzelmileg meg kevésbé monogámok, mert a status quo untatja őket. Magyarul: a langyos érzelmek és a langyos szex arra készteti őket, hogy új kalandok után nézzenek, de ezek a kalandok általában nem pusztán erotikusak. Egész lényükkel vesznek részt bennük.

A felmérés egésze egyébként annyira férfiakra optimalizált, hogy már emiatt sem tetszik: a férfiak képesek arra, hogy pusztán kinézet alapján eldöntsék, akarnak-e szexelni egy nővel, a nők ennél sokkal több információt igényelnek. És nem a pénztárcára meg a társadalmi státuszra gondolok, hanem személyiségbeli kérdésekre.

De ha nektek tennék fel a kérdést, hogyan osztanátok be 10 szabad szexrandit 10 lehetséges partner között, ti milyen stratégiát választanátok?