Az előző posztban írtam a Rooster című sorozatról: nos, ott van egy jelenet, amelyben a főszereplő szex után fekszik az ágyban a szeretőjével, Cristle-lel és kijelenti, hogy nincs is jobb, mint egy érzelemmentes szexkapcsolat… Amitől Cristle persze halálosan megsértődik, pedig addig nem esett szó arról, hogy miben is vannak ők… De az egész kalandjuk nem udvarlással, hanem azonnali szexszel kezdődött. Úgy, hogy egyébként mindketten függetlenek.
Rooster őszinte volt, mégis bunkó. A legtöbb nő még akkor is megsértődne egy ilyen mondaton, ha amúgy maga sem tervezne többet az alkalmi szexnél (nem az első alkalom már, hogy együtt vannak), mert az ágyban ilyet mondani megalázó. Persze érvelhetnénk amellett, hogy ha igaz, akkor miért is hitegetné a férfi a nőt azzal, hogy komoly érzelmeket táplál? Nem kell hitegetnie. De nem is kell nyersen őszintének lennie.
Bizonyos szempontokból egy hazug, de sármos, szórakoztató, kedves szerető boldogabbá tesz, mint az, aki minden tényt hidegen közöl velünk, és egyáltalán nincs tekintettel az érzelmeinkre vagy szimplán a büszkeségünkre. Ha egy nő odaadó az ágyban és utána ezt kapja, akkor – ahogy azt Cristle kifejezi – „olcsó lotyónak” érezheti magát.
Hiába vagyunk egyenjogúak elméletben, se a gondolkodásunk, se az általános vélekedés nem teszi könnyűvé, hogy nőként úgy érezzük: nem megalázó, ha olyan pasival szexelünk, aki nem szeret. Vagy legalábbis nem tesz úgy, mintha… Ha nem is vall szerelmet, de legalább viselkedjen úgy velünk abban a pár órában, amit egymásra szánunk, hogy nem érezteti durván: nem mi vagyunk a prioritás az életében. (Az például, hogy szex után nincs összebújás, a pasi elhúzódik, felöltözik és már megy is, kifejezetten a megalázó kategória.)
Ezért érezzük kényelmetlenül magunkat akkor is, ha valaki más nőket dicsér a jelenlétünkben (nem hébe-hóba, hanem állandóan), vagy azt ecseteli, hogy most ugyan velünk van, de holnap valaki mással lesz, esetleg épp állandó partnert keres, és akkor túllép rajtunk… Vagy feltűnően elhúzódik a közeledésünktől egy nyilvános helyen, noha a lebukásra semmi esély, és egyébként is engedéllyel lép félre, nem kell titkolóznia…
A férfiak között is akadnak, akiknek rosszul esik, ha a velük lévő nő nem rájuk figyel, az exe ágybéli képességeit ecseteli vagy akár a szextől teljesen független témákban dicséri a férjét, másik partnerét, vagy elmondja, hogy milyen az ideálja, miközben a vele lévő férfi egyáltalán nem úgy néz ki vagy nem olyan körülmények között él, mint ez az ideál.
Nem azt mondom, hogy szerelmet kellene hazudnunk, vagy le kéne tagadnunk, hogy van más is az életünkben… De legyünk tapintatosak és nagyon kedvesek azzal, aki intim viszonyt folytat velünk. Ne triggereljük a gyenge pontjait, ne ecseteljük, mi mindent tervezünk, amiben ő soha nem vehet majd részt, és ha ismerkedünk is valakivel, arról ne számoljunk be addig, amíg nem feltétlen szükséges, illetve sose mondjunk többet, mint amennyit muszáj.
Van, aki mindent tudni akar, és azt hiszi, hogy ettől neki jobb lesz, de még neki se kell ecsetelnünk, hogy ki iránt mit érzünk… Szinte mindenki szívesen mesél élete nagy szerelmeiről, de ezt is lehet tapintatosan, visszafogottan csinálni, meg úgy is, hogy az már túl sok és tényleg megalázó. Főleg a hasonlítgatás, az utalgatás, hogy az a másik milyen nagyszerű volt és így tovább…
Legjobb, ha ugyan őszinték vagyunk, de nem visszük túlzásba és ami fájhat, azt nem mondjuk ki. Semmiképp nem érdemes hamis illúziókban ringatni a szeretőnket, de ha tudjuk, hogy neki fájna, hogy egy randink azért nem valósult meg, mert egy másik partnert priorizáltunk (nem férjet vagy feleséget), vagy olyan helyre mentünk valakivel, ahol vele is sokszor voltunk, akkor ne lássuk el felesleges infókkal, adott esetben vagy ne mondjunk semmit, vagy találjunk ki valami kegyes hazugságot.
A tapintat minden intim kapcsolat, sőt, minden emberi kapcsolat fontos összetevője, egy ilyen esetben azonban még hatványozottabban érdemes odafigyelni arra, kivel mit éreztetünk, milyen dolgok hangzanak el, mit nem mondunk ki.