Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki most nagyon elmenekülne valamiféle fiktív világba, és egy több évados sorozat pont ezt a lehetőséget kínálja. Szerencsére rátaláltam a The Royals-ra (magyarul: Királyság!), amelynek egyetlen nagy hibája, hogy négy évad után nem folytatták, pedig nagyon érdekelt volna, mit hoznak ki belőle.
Képzeljünk el egy nagyon is mai, de teljesen fiktív angol királyi udvart, ahol a király épp azon ügyködik, hogy megszüntesse a monarchiát, amiben persze az egész dinasztia és a teljes arisztokrácia, meg akik belőlük élnek, ellenérdekelt... Nem csoda, hogy a király ellen merényletet követnek el, így a monarchia megszüntetése le is kerül a napirendről, az utódlás logikusnak tűnik: a trónörökös korábbi halála miatt nyilván a másodszülött fiúra száll a trón. Aztán mégsem, mert a halott király öccse előáll azzal a váddal, hogy a fiú a királyné házasságon kívüli kapcsolatából született, ergo nem válhat belőle uralkodó. És a királyné nem cáfolja ezt a vádat.
Sőt, mivel a XXI. században játszódik a történet, előadják, hogy DNS teszt is bizonyítja: a srác tényleg nem az elhunyt király fia, ergo a király öccse kerül trónra, akit a majdnem trónörökös azzal gyanúsít, hogy megölte az apját. Ha a sztori nyomokban emlékeztet a Hamletre, az nem a véletlen műve, noha a királyné nem a nagybácsi szeretője... Viszont szeretője van neki, nem is egy.
Helena királyné (Elizabeth Hurley) ugyanis elég nagy kanállal eszi a férfiakat: amellett, hogy 30 éve találkozgat titkos szerelmével, olykor ráfanyaladik testőrökre (még az sem zavarja, ha az adott testőr a lányával kavar), sőt, miután szexmunkást rendel magának, véletlenül pont az új udvarmesterével fekszik le.
Az egész történet fikció ugyan, de valójában elég sokat merít a valóságból, a brit királyi család mindenféle viselt dolgai alapján nem lenne annyira meglepő, ha egy majdani királyné ilyen módon állna a férfiakhoz... (Felmerült, hogy Helena királynét Lady Dianáról mintázták, de nála sokkal fifikásabb, ráadásul a férj, Robert király egyáltalán nem emlékeztet a valódi windsori hercegre: róla nem derül ki, hogy lett volna szeretője...)
Mivel alapvetően félig-meddig vígjátékról van szó (bár rengeteg az extrém romantikus, könnyfakasztó jelenet is), inkább az jön ki az egészből, hogy a királyné milyen belevaló nőszemély, nem az, hogy mekkora cafka...
Az alattvalók meg, akik először sárral dobálnák, mikor kiderül, hogy megcsalta a férjét, teljesen elalélnak a megható szerelmi történettől, amelyet előad a tévében – igaz, hogy a fele sem igaz, de ha az egykori szerelmes hősi halált halt és a királyné máig siratja, akkor igazából nem is lehet rá haragudni. Ugyanakkor a fiktív szerelmi történettel tönkreteszi valódi szeretői kapcsolatát, mivel egy ilyen hazugság után már nem állhat elő az igazsággal: a pasi, aki 30 éve vár rá, el is hagyja.
Érzékelhető némi generációs szakadék: míg a fiatalok a bulizós, kicsapongós hozzáállásuk mellett is igazából a monogámiában hisznek, a királyné és az anyja (Joan Collins) már csak élvezni akarja az életet, és nem sokat törődik azzal, hogy mennyire felel meg mindenféle erkölcsi normáknak. Cyrus király (a meggyilkolt uralkodó öccse, Jake Maskall) meg aztán tényleg a teljes erkölcsi fertő. Prostituáltakat avat lovaggá, mindkét nembéli embereket zaklat a palotában, igaz, még őt is látjuk szerelmesnek... (Színészi játék szempontjából szerintem ő viszi a pálmát.)
Tulajdonképpen üdítő, hogy végre egy 50+-os nőt látunk férfifaló szerepben és noha a történet elején elsősorban az undok oldalát ismerjük meg, ahogy halad előre a sztori, egyre jobban megkedveljük. Mindenesetre érdekesebb jelenség, mint a legtöbb fiatal lány, aki a hercegek életében megfordul (az eredeti trónörökösről kiderül, hogy mégse halt meg): ők leginkább hatalmas szemeket meresztenek és nagyon szerelmesek. Olykor felváltva az egyik vagy másik srácba. A másik badass nőszemély Eleanor hercegnő, aki a nagy monogám összeborulás előtt azért alaposan kitombolja magát, sőt, még a leszbi vonalat is képbe hozza.
Szerintem abszolút nézhető és szórakoztató sorozat – nagy kár, hogy befejezetlenül hagyták.
Képzeljünk el egy nagyon is mai, de teljesen fiktív angol királyi udvart, ahol a király épp azon ügyködik, hogy megszüntesse a monarchiát, amiben persze az egész dinasztia és a teljes arisztokrácia, meg akik belőlük élnek, ellenérdekelt... Nem csoda, hogy a király ellen merényletet követnek el, így a monarchia megszüntetése le is kerül a napirendről, az utódlás logikusnak tűnik: a trónörökös korábbi halála miatt nyilván a másodszülött fiúra száll a trón. Aztán mégsem, mert a halott király öccse előáll azzal a váddal, hogy a fiú a királyné házasságon kívüli kapcsolatából született, ergo nem válhat belőle uralkodó. És a királyné nem cáfolja ezt a vádat.
Sőt, mivel a XXI. században játszódik a történet, előadják, hogy DNS teszt is bizonyítja: a srác tényleg nem az elhunyt király fia, ergo a király öccse kerül trónra, akit a majdnem trónörökös azzal gyanúsít, hogy megölte az apját. Ha a sztori nyomokban emlékeztet a Hamletre, az nem a véletlen műve, noha a királyné nem a nagybácsi szeretője... Viszont szeretője van neki, nem is egy.
Helena királyné (Elizabeth Hurley) ugyanis elég nagy kanállal eszi a férfiakat: amellett, hogy 30 éve találkozgat titkos szerelmével, olykor ráfanyaladik testőrökre (még az sem zavarja, ha az adott testőr a lányával kavar), sőt, miután szexmunkást rendel magának, véletlenül pont az új udvarmesterével fekszik le.
Az egész történet fikció ugyan, de valójában elég sokat merít a valóságból, a brit királyi család mindenféle viselt dolgai alapján nem lenne annyira meglepő, ha egy majdani királyné ilyen módon állna a férfiakhoz... (Felmerült, hogy Helena királynét Lady Dianáról mintázták, de nála sokkal fifikásabb, ráadásul a férj, Robert király egyáltalán nem emlékeztet a valódi windsori hercegre: róla nem derül ki, hogy lett volna szeretője...)
Mivel alapvetően félig-meddig vígjátékról van szó (bár rengeteg az extrém romantikus, könnyfakasztó jelenet is), inkább az jön ki az egészből, hogy a királyné milyen belevaló nőszemély, nem az, hogy mekkora cafka...
Az alattvalók meg, akik először sárral dobálnák, mikor kiderül, hogy megcsalta a férjét, teljesen elalélnak a megható szerelmi történettől, amelyet előad a tévében – igaz, hogy a fele sem igaz, de ha az egykori szerelmes hősi halált halt és a királyné máig siratja, akkor igazából nem is lehet rá haragudni. Ugyanakkor a fiktív szerelmi történettel tönkreteszi valódi szeretői kapcsolatát, mivel egy ilyen hazugság után már nem állhat elő az igazsággal: a pasi, aki 30 éve vár rá, el is hagyja.
Érzékelhető némi generációs szakadék: míg a fiatalok a bulizós, kicsapongós hozzáállásuk mellett is igazából a monogámiában hisznek, a királyné és az anyja (Joan Collins) már csak élvezni akarja az életet, és nem sokat törődik azzal, hogy mennyire felel meg mindenféle erkölcsi normáknak. Cyrus király (a meggyilkolt uralkodó öccse, Jake Maskall) meg aztán tényleg a teljes erkölcsi fertő. Prostituáltakat avat lovaggá, mindkét nembéli embereket zaklat a palotában, igaz, még őt is látjuk szerelmesnek... (Színészi játék szempontjából szerintem ő viszi a pálmát.)
Tulajdonképpen üdítő, hogy végre egy 50+-os nőt látunk férfifaló szerepben és noha a történet elején elsősorban az undok oldalát ismerjük meg, ahogy halad előre a sztori, egyre jobban megkedveljük. Mindenesetre érdekesebb jelenség, mint a legtöbb fiatal lány, aki a hercegek életében megfordul (az eredeti trónörökösről kiderül, hogy mégse halt meg): ők leginkább hatalmas szemeket meresztenek és nagyon szerelmesek. Olykor felváltva az egyik vagy másik srácba. A másik badass nőszemély Eleanor hercegnő, aki a nagy monogám összeborulás előtt azért alaposan kitombolja magát, sőt, még a leszbi vonalat is képbe hozza.
Szerintem abszolút nézhető és szórakoztató sorozat – nagy kár, hogy befejezetlenül hagyták.