Tudom, számtalan ennél fontosabb dolog van a világon, de azért ennek a sötét és cseppet sem biztató 2020-nak a vége felé már nem sok szórakozási lehetőség maradt... Gondolom, sokan vannak vele úgy, mint én: szeretnek elmenekülni egy másik korszakba, más gondokkal foglalkozni, ami végül is megkönnyíti a mostani problémákkal való szembenézést is, hiszen olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy, és egyszer ez is elmúlik. 

 
Egyébként a Netflix II. Erzsébetről és a Windsor-házról sorozatában a királynő pont ezt a bölcsességet hangoztatja mindig, lévén, hogy hatalma abban áll, hogy nem tesz (és nem tehet) semmit: olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy és minden bánat elmúlik előbb-utóbb. Sztoicizmus vagy cinizmus? Mennyire önmaga mentegetése vagy az egyetlen lehetséges út azon keretek között, amelyekre felesküdött?
 
A 4. évad persze sokkal nagyobb érdeklődésre tart számot, mint az előzőek, mert ebben lép színre Diana hercegnő, akire a mai negyven pluszosok még jól emlékeznek. Gondolom, ez a korosztály még azt is tudja, hol volt és mit csinált éppen, mikor hírt adtak Diana haláláról. (Mint ahogy a 9/11-re is mindenki emlékezni szokott.) 
 
A XX. század minden bizonnyal leghíresebb szerelmi háromszögéről érintőlegesen korábban is írtam, de most, hogy végignéztem a királyi család történetét, azért jóval árnyaltabb lett a kép. Azzal is tisztában vagyok persze, hogy nem minden pont úgy volt, ahogy a forgatókönyvben és nem sejthetjük, mi hangzott el magánbeszélgetéseken, de ha létezik dokumentált szerelmi és házassági dráma, akkor ez az. Vagyis sokkal többet tudunk, mint amennyit az érintettek szeretnének. 
 
A sorozat egyébként szerintem 10 pontos. Nem részrehajló, nincsenek gonoszok és ártatlanok, nincs kozmetikázás, én legalábbis nem találtam ennek nyomát. Kíméletlen, ugyanakkor rokonszenvet ébresztő: szinte nem létezik olyan szereplő, akivel nem tudnánk együtt érezni a történések bizonyos pontján, máskor meg utáljuk, amiért olyan érzéketlen és bunkó... 
 
De nézzük a bennünket leginkább érdeklő témát: nem Károllyal, Camillával és Dianával kezdődnek a hűtlenkedések a családban, ez nyilvánvaló. 
 
Anélkül, hogy nagyon messzire mennénk, ott van a királynő húga, Margit hercegnő, akinek szintén meglehetősen sokszínű és szomorú magánélet jutott. Ugyanúgy megakadályozták, hogy ahhoz menjen férjhez, akibe szerelmes, ahogy Később Károlyt is kijátszották Camilla kapcsán. Egy Margitnál tizenhat évvel idősebb özvegy ember két gyerekkel nem volt elfogadható se a korona, se az aktuális, Churchill-vezette kormány számára: Peter Townsendet Brüsszelbe „száműzték, majd végül mást vett el, Margit pedig valószínűleg ennek hatására mondott igent egy másik férfinak, akivel nem sokáig élt harmóniában – mondjuk ezen annyira nem is lehet csodálkozni.
 
Margit a bulizós, lázadó fajta Windsor, aki (a sorozat szerint) mindig is féltékeny volt a nővérére, mert sokkal alkalmasabbnak érezte magát az uralkodói csillogásra, mint a kis szürke egér Erzsébetet. (Persze ezen lehet vitatkozni, hiszen az uralkodás nem elsősorban a csillogásról és a partikról szól.) Margit szült gyorsan két gyereket, majd hat évvel az esküvője után elkezdte csalni a férjét. Számos szeretőjéről szól a fáma, de egyik mellett sem kötött ki tartósabban. 
 
Válása előtt, a negyvenes évei második felében még kapcsolatot folytatott egy jóval fiatalabb férfival, amiért persze a sajtó kifigurázta, egyfajta Sugar Mommyként állítva be őt. 
 
Így utólag a fene se érti, hogy mit kellett annyira izmozni, hogy ne menjen férjhez az eredeti szerelméhez, mert a végén úgyis elvált asszony lett belőle és persze a férjének is voltak ügyei, illetve a válás után feleségül vette a szeretőjét. 
 
De nézzük Károly herceget: vajon miért nem volt képes megszeretni Dianát és miért ragaszkodott évtizedeken keresztül Camillához, akit végül 15 éve tényleg feleségül is vett? Mennyire magyarázható ez azzal, hogy se az anyja, se az apja nem volt igazán jelen az életében, hiába él még mindig mindkét szülője? Illetve pont akkor és úgy éreztették jelenlétüket, amikor ő a legkevésbé sem vágyott rá. 
 
Erzsébet királynőt szinte teljesen érzéketlen nőnek mutatja be a sorozat: négy gyereket szült, de egyiket se babusgatta, egyikkel kapcsolatban se mutatta ki a szeretetét. Nyilván a saját korának terméke volt, meg eleve nem egy érzelgős típus, ami uralkodóként végül is a javára vált. De ma már megdöbbentő, hogy simán ott hagyta egészen kicsi gyerekeit, mikor 1953-ban 5 hónapos körútra indult a Nemzetközösség különböző pontjaira. (Nagy a kontraszt Dianával, aki a hat hetes ausztrál útra is elvitte Vilmos herceget.)
 
Hogy Károly apja, Fülöp miért nem tudta kompenzálni a felesége hidegségét, az tulajdonképpen érhető: ő maga sosem tapasztalta meg, milyen egy normális család. Károlyt abba a skóciai bentlakásos iskolába küldte, amely számára mint földönfutó fiatal számára kegyetlensége és zord körülményei ellenére is otthon tudott lenni, míg a fia számára maga volt a pokol. 
 
Mire a trónörökös eljutott a felnőttkorba, rengeteg szeretethiányt és sutaságot halmozott fel: Lord Mountbatten volt az, aki először Fülöp, majd később Károly számára betöltötte a pótapa szerepét: mikor az IRA merénylete következtében meghal, a sorozatban Fülöp keserűen állapítja meg, hogy ahogy az öreg lord felismerte, ő mennyire alkalmatlan apaként, átnyergelt Károlyra, és őt „fogadta örökbe”. 
 
Ilyen gyerek- és ifjúkor után, érzelmileg elérhetetlen szülők mellett Károlynak olyan nő kellett, aki minden korábbi hiányt pótolhat, vagyis egy teljesen felnőttes, magabiztos, tapasztalt asszony. Ezt találta meg Camillában, és ha a család nem lép közbe, már a hetvenes évek elején elvette volna. De Camilla nem volt érintetlen, tehát nem tartották alkalmasnak arra, hogy megszülje a jövendő trónörököst. Kellett egy tenyészkanca, egy fiatal, ártatlan, szép királykisasszony, mint a mesében.
 
Van egy érdekes jelenet, amely megmaradt bennem: Diana egy Károllyal töltött randiról igyekszik haza autóval (1980-ban) és a kocsiban Diana Ross egyik vadiúj számát hallgatja: Upside Down, ami véletlenül az egyik kedvencem, mégpedig nem csak a ritmusa, hanem a szövege miatt is: arról szól, hogy a nő teljesen odavan egy fiúért, akiről tudja, hogy megcsalja, sőt, azzal is tisztában van, hogy állandóan kalandozik (You allways play the field)..., mégis mindig a szíve csücske marad.
 
Instinctively you give to me
The love that I need
I cherish the moments with you
Respectfully I say to thee
I'm aware that you're cheating
When no one makes me feel like you do
 
I know you got charm and appeal
You always play the field
I'm crazy to think you all mine
As long as the sun continues to shine
There's a place in my heart for you
That's the bottom line
 
Azt, hogy a play the field mit is jelent, a sorozatból tudtam meg, éppen Lord Mountbatten-től, aki állandóan arra biztatja Károlyt, hogy kalandozzon kedvére és még ne akarjon dönteni. Nyilván nem véletlen a dalválasztás, hiszen a szöveg éppen arról szól, hogy a szeretett férfi soha nem lehet egyedül a nőé, mindig osztoznia kell majd rajta másokkal. Noha Diana ezt akkor még nem tudhatta... 
 
A poszt már most olyan hosszú, hogy a folytatást inkább a jövő hétre halasztom, akkor boncolgatom majd a hírhedt szerelmi háromszöget, ami egyébként egyáltalán nem csak három emberről szólt... Addig gyorsan nézzétek meg a 4. évadot!