Egyre könnyebben elérhetők a DNS vizsgálatok, már idehaza is. Az ezeket végző szervezetek lehetővé teszik, hogy az érdeklődők teljes biztonsággal megtudják, hogy az, akit az apjuknak hisznek, valóban a nemzőjük-e, hogy az anyjuk tényleg maga hordta-e ki őket (bár ez ritkán kétséges, de láttunk már rá példát, hogy egy leányanyaságot a nagymama leplezett), hogy a nagyszüleik az igazi nagyszüleik-e, hogy a testvérük édes- vagy féltestvér, és így tovább.
Már terhesség alatt is vizsgálható az apaság, és ehhez nem kell egyéb, mint vérminta az anyától: vagyis a tudtán kívül nem lehet elvégezni... De a feltételezett apától elég a nyálminta is. Ha esetleg a nő akarna megbizonyosodni arról, hogy ki az apa, azt a férfi tudta nélkül is megteheti, noha kell hozzá némi ügyeskedés.
Nem hiszem, hogy itthon népsporttá vált volna a DNS vizsgálat kérése, de az USA-ban és más fejlett országokban olyan divatos már, hogy a társadalmi következményei is kezdenek körvonalazódni. Egyrészt már a szándék bejelentése is krízist okozhat egy kapcsolatban. Akár a férfi kételkedik abban, hogy a nő valóban tőle terhes, akár a nő mondja el, hogy mással is volt, és tudni akarja, ki az apa, a hűtlenség gyanúja illetve bizonyossága egész más kontextusba helyezi vagy helyezheti a dolgokat.
Nyilván más, ha kezdettől fogva világos, hogy nem csak egy apajelölt lehet, mert a nő kilépett az egyik kapcsolatból és rögtön azután kezdett egy másikat: ebben az esetben a második pasinak nem lesz meglepetés, hogy a gyerek az előzőtől származhat. Viszont olyan esetekben, amelyekben a nő egy párkapcsolat alatt feküdt le mással is, és erről a partnere nem tudott, borulhat a bili. A terhesség sokkal nagyobb súlyt ad a hűtlenségnek, mint bármilyen más körülmény.
De attól, hogy nem biztos az apaság, még nem mindenki akarja tudni az igazat. Ha a férfi nagyon ragaszkodik a nőhöz, és eldöntötte, hogy akkor is vállalja a gyereket, ha biológiailag nem az övé, akkor talán jobb is, ha nem tudja a valóságot. Nyilván ennek a kezdeti döntésnek is van hátulütője: mert ha a nagy szerelem szakaszában nem is akarja tudni, bármikor úgy érezheti, hogy mégiscsak tudnia kell. Illetve bármikor bekövetkezhet olyan esemény, ami miatt a gyerek érdekében fontos, hogy kiderítsék.
Ezek a szituációk azonban mégsem újak, hiszen sokan még DNS vizsgálat nélkül is kideríthetik, hogy egy adott gyereknek lehet-e apja, aki annak vallja magát vagy nem. Vércsoport, szemszín, jellegzetes vonások, örökletes betegségek... Persze olykor sokan úgy gondolják, hogy egy adott gyerek nem az anya férjének a fia vagy lánya, mert külsőleg nem hasonlít az apjára, mégis kiderül, hogy az övé, csak nem kiköpött mása.
Egészen más a helyzet, ha a DNS vizsgálat nem ilyen gyanún alapszik, hanem mondjuk kíváncsiságból végeztetjük el, mert érdekel, hogy 1000 évre visszamenőleg honnan származtak az őseink, és ekkor kiderül, hogy mondjuk a nagyszüleink szintjén nincs valami rendben, mert az lehetetlen, hogy a nagyapánknak hitt férfi tényleg a nagyapánk. Tehát egy évtizedek óta számunkra természetes állapotról derül ki, hogy egyszerű fikció.
Valójában semmi sem úgy van, ahogy hittük. De ettől még nem tudjuk, hogy van. A legtöbb családban rengeteg a titkos történet, mert a szülők nem osztják meg intim történetüket a gyerekeikkel, a nagyszüleink meg már végképp túl messze vannak ahhoz, hogy sokat tudjunk a kalandjaikról. Nyilván léteznek családok, amelyekben jobban árad az információ, én például a nagyapáim viselt dolgairól sokkal többet tudok, mint apámról, mert a nagyanyáim többet meséltek, mint anyám. Persze azt nem tudhatom, hogy amit meséltek, mennyiben felelt meg a valóságnak, egyrészt ők se tudták a teljes igazságot (melyik feleség tudja a férjéről?), másrészt biztos eltitkoltak előlem egy csomó dolgot, mert még fiatal voltam, illetve nekik lett volna ciki, ha részletekbe is beavatnak.
De azt mondhatom, nem vagyok teljesen tájékozatlan ebben az ügyben. Ha előkerülne valami távoli rokon, aki az egyik nagyapám valamely kalandjából származott, olyan nagyon nem lepne meg. Az viszont eléggé meglepne, ha az derülne ki, hogy az egyik nagyapám nem a vér szerinti nagyapám.
Mivel már egyikük sem él, igazából nekem nem okozna dilemmát, hogy mit kezdjek egy ilyen információval. Ráadásul nem is gond számomra a hűtlenség témája, nem omlana bennem össze a világ, és nem gondolnék rosszabbat a nagyanyáimról, mint eddig. Sokan azonban nem így vannak ezzel. Ha kiderül, hogy a családjuk nem is olyan, amilyennek ők hitték, akkor az krízisbe sodorhatja őket.
Egyrészt felmerülhet bennük, hogy akkor most ők kivel osszák meg ezt az információt. Mondják el az egész családnak? Ha még él az érintett hűtlen, akkor szembesítsék azzal, hogy tudnak róla? Vagy tegyenek úgy, mintha nem történt volna semmi? Esetleg kérjenek magyarázatot? Mondják el az illető vér szerinti gyerekeinek? Esetleg a partnerének, aki esetleg ma sem sejti?
Az sem mindegy, hogy az érintett ember mennyire ítélkező, esetleg nem tette-e pokollá a családtagjai életét, mert felsőbbrendűnek állítja be magát. Egy kedves, megértő nagymama vagy nagypapa esetében egészen más lehet az unoka hozzáállása, mint egy zsarnokkal szemben.
Mindenesetre már ott tartunk, hogy önsegítő csoportokat hoznak létre a DNS vizsgálatok miatt krízisbe került emberek, mert ez olyan speciális probléma, amivel legkönnyebb úgy megbirkózni, hogy sorstársakkal találkoznak. Nyilván sokan keresnek fel pszichológusokat is.
Ti kíváncsiak lennétek a valódi családfátokra? Még abban az esetben is, ha ez olyan információk felbukkanását is jelenthetné, amelyek megboríthatnák a családi status quót? Vagy ha megtudnátok egyet s mást, azt nem közölnétek senkivel?
Már terhesség alatt is vizsgálható az apaság, és ehhez nem kell egyéb, mint vérminta az anyától: vagyis a tudtán kívül nem lehet elvégezni... De a feltételezett apától elég a nyálminta is. Ha esetleg a nő akarna megbizonyosodni arról, hogy ki az apa, azt a férfi tudta nélkül is megteheti, noha kell hozzá némi ügyeskedés.
Nem hiszem, hogy itthon népsporttá vált volna a DNS vizsgálat kérése, de az USA-ban és más fejlett országokban olyan divatos már, hogy a társadalmi következményei is kezdenek körvonalazódni. Egyrészt már a szándék bejelentése is krízist okozhat egy kapcsolatban. Akár a férfi kételkedik abban, hogy a nő valóban tőle terhes, akár a nő mondja el, hogy mással is volt, és tudni akarja, ki az apa, a hűtlenség gyanúja illetve bizonyossága egész más kontextusba helyezi vagy helyezheti a dolgokat.
Nyilván más, ha kezdettől fogva világos, hogy nem csak egy apajelölt lehet, mert a nő kilépett az egyik kapcsolatból és rögtön azután kezdett egy másikat: ebben az esetben a második pasinak nem lesz meglepetés, hogy a gyerek az előzőtől származhat. Viszont olyan esetekben, amelyekben a nő egy párkapcsolat alatt feküdt le mással is, és erről a partnere nem tudott, borulhat a bili. A terhesség sokkal nagyobb súlyt ad a hűtlenségnek, mint bármilyen más körülmény.
De attól, hogy nem biztos az apaság, még nem mindenki akarja tudni az igazat. Ha a férfi nagyon ragaszkodik a nőhöz, és eldöntötte, hogy akkor is vállalja a gyereket, ha biológiailag nem az övé, akkor talán jobb is, ha nem tudja a valóságot. Nyilván ennek a kezdeti döntésnek is van hátulütője: mert ha a nagy szerelem szakaszában nem is akarja tudni, bármikor úgy érezheti, hogy mégiscsak tudnia kell. Illetve bármikor bekövetkezhet olyan esemény, ami miatt a gyerek érdekében fontos, hogy kiderítsék.
Ezek a szituációk azonban mégsem újak, hiszen sokan még DNS vizsgálat nélkül is kideríthetik, hogy egy adott gyereknek lehet-e apja, aki annak vallja magát vagy nem. Vércsoport, szemszín, jellegzetes vonások, örökletes betegségek... Persze olykor sokan úgy gondolják, hogy egy adott gyerek nem az anya férjének a fia vagy lánya, mert külsőleg nem hasonlít az apjára, mégis kiderül, hogy az övé, csak nem kiköpött mása.
Egészen más a helyzet, ha a DNS vizsgálat nem ilyen gyanún alapszik, hanem mondjuk kíváncsiságból végeztetjük el, mert érdekel, hogy 1000 évre visszamenőleg honnan származtak az őseink, és ekkor kiderül, hogy mondjuk a nagyszüleink szintjén nincs valami rendben, mert az lehetetlen, hogy a nagyapánknak hitt férfi tényleg a nagyapánk. Tehát egy évtizedek óta számunkra természetes állapotról derül ki, hogy egyszerű fikció.
Valójában semmi sem úgy van, ahogy hittük. De ettől még nem tudjuk, hogy van. A legtöbb családban rengeteg a titkos történet, mert a szülők nem osztják meg intim történetüket a gyerekeikkel, a nagyszüleink meg már végképp túl messze vannak ahhoz, hogy sokat tudjunk a kalandjaikról. Nyilván léteznek családok, amelyekben jobban árad az információ, én például a nagyapáim viselt dolgairól sokkal többet tudok, mint apámról, mert a nagyanyáim többet meséltek, mint anyám. Persze azt nem tudhatom, hogy amit meséltek, mennyiben felelt meg a valóságnak, egyrészt ők se tudták a teljes igazságot (melyik feleség tudja a férjéről?), másrészt biztos eltitkoltak előlem egy csomó dolgot, mert még fiatal voltam, illetve nekik lett volna ciki, ha részletekbe is beavatnak.
De azt mondhatom, nem vagyok teljesen tájékozatlan ebben az ügyben. Ha előkerülne valami távoli rokon, aki az egyik nagyapám valamely kalandjából származott, olyan nagyon nem lepne meg. Az viszont eléggé meglepne, ha az derülne ki, hogy az egyik nagyapám nem a vér szerinti nagyapám.
Mivel már egyikük sem él, igazából nekem nem okozna dilemmát, hogy mit kezdjek egy ilyen információval. Ráadásul nem is gond számomra a hűtlenség témája, nem omlana bennem össze a világ, és nem gondolnék rosszabbat a nagyanyáimról, mint eddig. Sokan azonban nem így vannak ezzel. Ha kiderül, hogy a családjuk nem is olyan, amilyennek ők hitték, akkor az krízisbe sodorhatja őket.
Egyrészt felmerülhet bennük, hogy akkor most ők kivel osszák meg ezt az információt. Mondják el az egész családnak? Ha még él az érintett hűtlen, akkor szembesítsék azzal, hogy tudnak róla? Vagy tegyenek úgy, mintha nem történt volna semmi? Esetleg kérjenek magyarázatot? Mondják el az illető vér szerinti gyerekeinek? Esetleg a partnerének, aki esetleg ma sem sejti?
Az sem mindegy, hogy az érintett ember mennyire ítélkező, esetleg nem tette-e pokollá a családtagjai életét, mert felsőbbrendűnek állítja be magát. Egy kedves, megértő nagymama vagy nagypapa esetében egészen más lehet az unoka hozzáállása, mint egy zsarnokkal szemben.
Mindenesetre már ott tartunk, hogy önsegítő csoportokat hoznak létre a DNS vizsgálatok miatt krízisbe került emberek, mert ez olyan speciális probléma, amivel legkönnyebb úgy megbirkózni, hogy sorstársakkal találkoznak. Nyilván sokan keresnek fel pszichológusokat is.
Ti kíváncsiak lennétek a valódi családfátokra? Még abban az esetben is, ha ez olyan információk felbukkanását is jelenthetné, amelyek megboríthatnák a családi status quót? Vagy ha megtudnátok egyet s mást, azt nem közölnétek senkivel?