Noha a hűtlenségnek nincs egyértelmű definíciója, többé-kevésbé mégiscsak az a leggyakrabban hangoztatott nézet, hogy akkor beszélhetünk hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról és még sorolhatnám a fogalmakat, ha szexuális kapcsolat létesül az elsődleges kapcsolaton kívül.
Hogy ki mit tart szexuális kapcsolatnak, az megint vitatott - van, aki már egy csókot is, más csak azt, ha a nemi szervekkel történik valami, legyen az akár csak petting, vagy orális szex, vagy a szexnek bármely más fajtája.
Induljunk ki tehát most abból, hogy félrelépés alatt a konkrét, fizikai értelemben is megvalósuló, tehát nem csupán érzelmi, és nem csupán virtuális hűtlenséget értjük, ahogy a halandók többsége. Nem kérdés, hogy kiakadni nem csak a valódi szex miatt lehet (erről is írtam már többször), de a szokásjog szerint leginkább ez számít veszélyes terepnek.
Azért is, mert a hűség fogalma elsősorban a szexuális kizárólagosságra van kihegyezve - azt nem szoktuk megígérni, hogy senki mást nem fogunk kedvelni, senki mással nem kerülünk közeli kapcsolatba, vagy senki mással nem levelezünk.
Ha tehát a szexuális kizárólagosság felől közelítjük meg a kérdést, akkor joggal merülhetnek fel kételyek azt illetően, hogy egy szexmentes vagy akár kvázi szexmentes kapcsolatból félrelépni igazán félrelépés-e. Vagyis: milyen erkölcsi alapon várja el egy olyan partner, akivel már nincs szexuális kapcsolatunk (hogy ki miatt, az egy további kérdés, maradjunk most annál a ténynél, hogy nincs szex) azt, hogy mással se legyen?
Szexmentes persze számos okból lehet egy kapcsolat.
1. Egyik vagy mindkét fél súlyos betegsége
2. Egyik vagy mindkét fél libidóhiánya (vagy nagyon alacsony libidószintje)
3. Egyik vagy mindkét félnek a partnerre vetített libidóhiánya (magyarul: általánosságban kívánják a szexet, de konkrétan a partnerükkel nem)
4. Érzelmi elhidegülés, csalódottság, harag, a másik megbüntetése vélt vagy valós sérelmek miatt
5. Az egyik (vagy mindkét) fél külső partner iránti szerelme, amellyel számára nem fér össze az otthoni szex
5. A hűtlen partner egészségügyi kockázatot jelentő életviteléből fakadó félelem
6. Vallási meggyőződés (olyan vallási irányzatot követnek, amely az önmegtartóztatást hirdeti) - nem mindegy, hogy mindketten követik-e, és ha csak az egyik, akkor már a kapcsolat kialakulása után "tért-e meg" a vallásra hivatkozó fél
7. Sima rosszindulat, amelynek gyökerei a homályba vesznek... (na jó, ez inkább a 4. ponthoz illik, de tegyük fel, hogy létezik olyan gonoszság, amely racionális okokkal nem magyarázható)
Nos, ha végignézzük ezt a listát, a sokat emlegetett orvosi segítség (pl hormonpótlás) csak a 2. pont esetében ér valamit. Az 1. pontban szereplő súlyos betegség esetében a kérdés az, hogy ez krónikus-e vagy akut, vagyis belátható időn belül felgyógyul-e belőle az érintett, és mennyi ez a belátható idő... Biztos sokan háborodnának föl azon, hogy egy súlyos beteg társ mellett van, aki még a szexre képes gondolni, de könyörgöm, attól, hogy szar a helyzet, miért kéne az élet minden öröméről lemondani? Jobb, ha a súlyos beteget magára hagyjuk, mert az milyen becsületes dolog, meg őszinte?
De nézzük tovább: mit lehet kezdeni a többi ponttal?
3. Ha a libidóhiány csak a partnerre vonatkozólag áll fenn (az esetek nagy százaléka ilyen), akkor minden ellenkező híresztelés ellenére aligha lehet bármit is tenni. Persze, az összes női magazin tele van tanácsokkal, hogyan pörgetheted fel szexuális életedet - no, de ehhez kell legalább valamilyen szexuális élet. Ha már évek óta nincs, azt nem fogja senki felpörgetni. Ha mindkét félből kiveszett a vágy, az még sokkal kezelhetőbb, mint amikor csak az egyikből. De az a fél, akinek már nincs kedve a férjével/feleségével szeretkezni, és minden közeledést visszautasít, nem várhatja el, hogy a partnere szerzetesi fogadalmat tegyen mellette.
A 4. pontban nem csak szex, de valamirevaló kapcsolat sincs, intimitásról vagy szeretetről végképp nem beszélhetünk. Rengeteg házasság jut el ebbe a fázisba előbb-utóbb. Némelyikben az intimitás előbb vész el, mint a szex, de általában jellemző, hogy a szeretetteljes kapcsolat megszűnése a szex ellaposodásához és végül teherré válásához vezet. Nos, ebben az esetben, akárki is tett hozzá többet a helyzet kialakulásához, egyiküknek se lesz jó, és mindketten szenvedni fognak a magánytól, amelyet egy nem szeretett ember állandó jelenléte súlyosbít, meg persze szenvedni fognak a szexhiánytól is (legalább az, akinek van még libidója). Jelentkezzen, aki szerint ebben az esetben még van értelme félrelépésről beszélni, ha valaki a házi poklon kívül keres rövid enyhületet.
Persze, tehetünk kísérleteket a helyzet megjavítására, vagy el is válhatunk, ha olyanok az életkörülményeink, hogy ezt egzisztenciális katasztrófa nélkül megtehetjük, de most arról a helyzetről beszélek, amelyk akár hosszú évekig is fennállhat ebben a formában.
Az 5. pont viszonylag ritka lehet - nem csak azért, mert a szerelem ritkább, mint a félrelépés, hanem azért is, mert a legtöbb ember attól még nem válik képtelenné az otthoni szexre - illetve nem érzi úgy, hogy a szerelmeséhez lenne hűtlen, ha az állandó partnerével is lefekszik. Persze vannak olyan esetek, amelyekben ez bekövetkezik, vagy a szerelem miatt oly mértékben csökken a partner iránti vágy, hogy a szex mennyisége és minősége is megsínyli.
Nagyon nem mindegy, hogy a szerelmes fél partnere tud-e a szerelemről, mert ha nem tud, az sokkal kevésbé fogja sérteni, mint ha tud róla. Ha azonban sejtelme sincs arról, hogy miért szűnt meg a szex, akkor nagy valószínűséggel magában fogja keresni a hibát. Javasolni senkinek sem javasolnám, hogy bevallja a szerelmét, hacsak nem akar mihamarabb elválni, vagy elviselhetetlen kapcsolatban élni, de elvárni, hogy hűséges legyen hozzánk valaki, akinek már nem adunk szinte semmit, nem valami szimpatikus. Erről a témáról egy korábbi posztomban bővebben is írtam,
6. A hazahordott nemi betegségek elsősorban akkor jelentenek kockázatot, ha a hűtlen fél tartósan és rendszerszerűen több partnerrel és óvszer használata nélkül szexel. Még ha használ is óvszert, orális szex esetén akkor sincs igazán védelem. Addig, amíg a házastárs nem kap el semmit, nem szokott baj lenni, de elég egyetlen eset a tartós bizalomvesztéshez. Pár évtizeddel ezelőttig rengeteg házasságba hurcoltak be nemi betegségeket, pl szifiliszt, főleg azok, akik bordélyokba jártak. Manapság se védekezünk valami tudatosan, úgyhogy nem lehet nagyon csodálkozni azon, ha valaki ez alapján megtagadja a szexet a partnerével - de persze a partner számára nem ez lesz a hűtlenség kiváltó oka, legfeljebb még erősebben rástratol a témára. A fertőzéstől félő házastárs viszont ott marad önkéntes szexmegvonásban - ilyen esetben ő az, akinek erkölcsi alapja lenne a félrelépésre, de valószínűleg annyira félni fog a betegségektől, hogy inkább nem keres szeretőt.
7. A vallások és különféle, a magánélet legmélyebb bugyrait befolyásolni akaró ideológiák imádnak hívek alsóneműjében turkálni. Körülbástyázzák a szexet tiltásokkal és parancsokkal. Ha mindkét fél meggyőződéssel vallja, hogy meg kell tartóztatnia önmagát (és az egyháza vagy mozgalma is hozzájárul ehhez), akkor addig nincs baj, amíg emellett kitartanak - a dolog azonban nem szokott ennyire egyszerű lenni. Vagy csak az egyik fél ragaszkodik ehhez, vagy mindketten csak látszólag teszik, mert nem merik a másiknak elmondani kételyeiket, esetleg a megtérés már a kapcsolat kezdete után következik be, és a világias gondolkodású partner egyszer csak azzal szembesül, hogy a férje/felesége felfelé mutogatva tagadja meg tőle a szexet, mert csak... Vallásos emberrel vitatkozni szinte reménytelen.
Ilyen esetben nem csak arról van szó, hogy a szex nem működik, hanem alapvetően más lesz a partner gondolkodása, és már szinte nem is ugyanazzal az emberrel fogunk élni, mint azelőtt. Ezzel párhuzamosan a partner valószínűleg még elítélőbben fog a félrelépéshez viszonyulni. Mert a vallások nagy része hivatalosan egyszerűen nem ismeri el, hogy a testünkkel mi rendelkezünk, és elvárja, hogy a legnagyobb megpróbáltatásokat is elviseljük, és dicsőíti a lemondást, az önmegtartóztatást, a szenvedést.
Ismerős valamelyik helyzet? És szerintetek tényleg félre lehet-e lépni egy olyan kapcsolatból, amely a természetes szexuális igényeinket egyáltalán nem elégíti ki? Sőt, még az érzelmi igényeinket se? Vagy a végtelenségig próbálkozni kell, mert egyszer majd megjavul? Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy kapcsolatot szexmentesnek nyilvánítsunk? Egy hónap, fél év, egy év, vagy ennél sokkal hosszabb idő? Van olyan szexmentes helyzet, amelyet ti hosszú távon el tudnátok fogadni?