Vajon tényleg ökölszabály, aki egyszer átlépte a társadalom által diktált monogámia-szabályt, az újra és újra meg fogja ezt tenni? Az esetek túlnyomó többségében valószínűleg igen, főleg, ha nem csupán alkalomszülte, teljesen tervszerűtlen elcsábulásról van szó, hanem olyasmiről, amit nagyon is tudatosan követ el valaki.
Persze elképzelhető olyan helyzet is, hogy valaki nem azért lesz hűtlen, mert képtelen monogám módon élni, hanem mert a fennálló kapcsolata teljesen vagy majdnem szexmentes és egyszerűen nem bírja tovább. Lehet, hogy ő továbbra is monogám, legalábbis szexuálisan, hiszen otthon már nincs semmi közte és a partnere között… Ilyen esetben elképzelhető egy válás után, ha elveszi a szeretőjét, őt már nem fogja úgymond megcsalni, mert nem áll fenn ugyanaz a probléma. (Bár a probléma újratermelődhet egy együttélős kapcsolatban, és akkor az megint más helyzet.)
Az állandó szeretőt tartók, illetve e notórius félrelépők nyilván nem ebbe a fenti kategóriába tartoznak. Viszont arról, hogy valaki melyik kategória, a szeretőjeként azért eléggé világos fogalmat lehet alkotni. Én ismerkedéskor például mindig rákérdezek, volt-e már az illetőnek tartós szeretői kapcsolata, esetleg több is egyszerre. Mit gondol a monogámiáról? Mikor a dolognak még nincs személyes tétje, nyíltabban lehet róla beszélni, és ilyenkor ki is szokott derülni, ki mennyire gondolkodik elvben kizárólagosságban és ki nem.
De ha mi magunk szeretőként kerültünk vele össze, akkor szerintem nem lehetünk túl finnyásak: a kezdet kezdetén elfogadtuk a játékszabályokat és szerepcsere esetén se gondolhatjuk komolyan, hogy velünk majd másképp viselkedik az exszeretőnk, most már hivatalos partnerünk, mint korábban az előző partnerével. Jó, talán a legitimálás elején, amikor még friss a felvállalt kapcsolat… De hosszabb távon, ha az illető még nem „öregedett” ki a kalandozásból, számíthatunk arra, hogy megkeresi a helyettesünket vagy alkalmi kalandokba bocsátkozik.
Ez ellen sokat nem igazán tehetünk… Sokan hiszik, hogy ha elég sok és változatos a szex otthon, akkor senkinek sincs kedve házon kívül mást keresni, és valamennyi igazság lehet is ebben, de… Változatosságot egy emberként azért csak korlátosan tudunk nyújtani. Nem tudunk átváltozni újabb és újabb személyekké és a hódítás, csiki-csuki játék izgalmát sem biztosíthatjuk, ha már egyszer „ezer éve” együtt vagyunk.
Mit tehetünk ilyen esetben?
Beszélhetünk például nyíltan a kérdésről és „hivatalosan” is etikusan nem monogámmá tehetjük a kapcsolatunkat. Ezzel fenntartjuk magunknak az előjogot, hogy mi is keressünk alternatívát. Nem kell eljátszanunk a megtört feleség/ férj szerepét, ugyanúgy vágyhatunk a titkos (vagy félig titkos) kapcsolat az izgalmára, mint a partnerünk, simán lehet, hogy nekünk is hiányzik az az élmény… De az is lehet, hogy nem. Akkor el kell döntenünk, hogy akarjuk-e tudni, ő miket művel, vagy inkább megkérjük, hogy legyen maximálisan diszkrét…
Vagy választhatjuk a közös kalandozást, azaz a szvinger életmódot. Ehhez messze nincs mindenkinek kedve, aki amúgy nem szeret monogám módon élni, de beszélni azért lehet róla. A poliamoria is lehet opció, ha ehhez megvan bennünk a kellő érettség.
Az a legkevésbé célravezető, ha bebeszéljük magunknak, hogy az egyébként nyilván nem monogám partnerünk mostantól majd monogám lesz, mert velünk él. Mert mi mindent meg tudunk neki adni. Valószínűleg nem tudunk. Ha olyat szeretnénk, aki úgymond „beéri” velünk, talán a megrögzött monogámok között kell inkább keresgélnünk. A kérdés csak az, hogy mi magunk azok vagyunk-e… Mert lehet, hogy nem.