Szeretjük a listákat és szeretünk csoportosítani - ezúttal is találtam egy olyan gyűjteményt, amely összeállítója szerint kielégítő magyarázatokat ad az elkötelezett partnerek hűtlenségére. Szerintem ennél jóval több ok létezik, de nézzük, ezúttal melyek azok, amelyek eszébe jutottak a szerzőnek, Roni Beth Tower-nek.



Az elkötelezett szó itt az angol committed fordítása, szinonimája a dedicated (odaadó): valamiért az angolszászok szeretnek ilyen meghatározásokat használni, amelyek magyarul furcsán hangzanak. Szerintem lehet valaki elkötelezett és odaadó egy „törvényen kívüli”, titkos kapcsolatban, ahogy lehet nemtörődöm és flegma egy ún. hivatalos kapcsolatban is. Itt a szerző azokról a hűtlenségekről értekezik, amelyek annak ellenére történnek, hogy az illető valamennyire szereti a partnerét, és nem akarja elhagyni (aminek a hűtlenséghez egyébként semmi köze).


1. Interperszonális, vagyis a két ember közötti szükségletek kielégítésének hiánya

Na jó, ez így borzalmasan hangzik. A lényeg, hogy ha valamilyen, számunkra alapvető szükségletünket (szexuális, érzelmi, vagy a biztonság, a megértés iránti igényünket) nem elégíti ki a fő kapcsolatunk, vagy a partnerünk. Ilyenkor két választási lehetőségünk van: megfogalmazzuk ezeket az igényeket és megpróbáljuk elérni, hogy a kapcsolaton belül részesüljünk a jótéteményeiben, vagy külső megoldást keresünk. Illetve nagyon sok esetben mind a két dolgot megtesszük, előbb az elsőt, aztán, ha az nem jön be, a másodikat. Van, aki csak az elsőt próbálja, és nem jön be, de nem jut el a másodikig, vagy csak a szexet kizáró területeken jut el odáig. Hiszen a megértés és az intimitás iránti igényünket kielégítheti egy plátói barátság is, és akkor nincs hűtlenség (legalábbis a szó klasszikus értelmében).

Azért azt hozzátenném, hogy például a szexuális, illetve érzelmi hiányok kapcsolaton belüli megoldása szinte reménytelen. A szexuálisról már beszéltünk: ha van vágy, az jó, ha nincs, akkor attól, hogy beszélgetünk róla, nem lesz több. De érzelmeket se lehet csak úgy sarjasztani. Ha már nem szerelmesek belénk, akkor nem is lesznek (talán akkor, ha rájönnek, hogy el is veszíthetnek, de akkorra már nekünk nem kell az a „szerelem”), ha nem éreznek irántunk mély vonzalmat, akkor az se fog attól visszatérni vagy megszületni, mert terápiára mentünk.

Ha a legalapvetőbb igényeinket ignoráljuk, akkor meg megkeseredettek leszünk és előbb-utóbb vagy magunkat, vagy másokat betegítünk meg.


2. Narcisztikus igényeink kielégítetlensége

Ez ingoványos terület. Ha a narcisztikus igény az, hogy szeretek több férfinak is tetszeni, flörtölni, és nem szívesen öltözöm csadorba, csak azért, mert az biztos fáj a partneremnek, hogy más is közeledhet hozzám, akkor a szerző teljesen félreértelmezi a narcizmust. Szó sincs arról, hogy minden más területen is csak a saját igényeim számítanának, és magamutogató lennék.

Természetesen vannak ennek a flörtölési, csábítási viselkedésformának olyan fokozatai, amelyek már kényszeresek (lásd a Válótársak Bálintja figuráját, aki minden csinos nőnél bepróbálkozott), de ennek az ellentétpárja a csakis a saját partnerére fókuszáló, begubózó ember, és nem a nyitott szemmel járó, és olykor szívesen kalandozó valaki. Ennyi narcizmus, amennyi a hűtlenséghez kell, még egészséges. Viszont jogos, hogy a hűtlenségi az okok között szerepel az igény, hogy kívánatosnak, igazi nőnek/férfinak, szerethetőnek érezzük magunkat.


3. Magány

Eljuthatunk egy kapcsolatban odáig, hogy végtelenül magányosnak és cserbenhagyottnak érezzük magunkat akkor is, ha egy légtérben vagyunk a partnerünkkel, együtt élünk… De ha látható, hogy nem fontos számára, mit érzünk, mi foglalkoztat bennünket, ha megaláz, semmibe vesz, nem segít eleget, rengeteg feladat megoldását tőlünk várja el, nincs miről beszélgetnünk vele, akkor természetes, hogy másutt keresünk társaságot. Van, akit kielégít, hogy a barátai meghallgatják, van, akinek ennél több kell. Főleg nők esetében fontos, hogy a szex és az intimitás egy emberben találkozzék (jó, biztos vannak kivételek), de ha egy nő magányosnak érzi magát a kapcsolatában, akkor a szexet se fogja élvezni, sőt, vissza fogja utasítani.


4. Harag

A magányból és a meg nem értettségből fakad: noha mikor már itt tartunk, szerintem nincs igazán szó szívből jövő elkötelezettségről. Roni Beth Tower szerint azok választják a hűtlenséget mint a harag levezetésének módját, akik nem szeretnek nyíltan konfrontálódni, és passzív-agresszív módon inkább valami olyat tesznek, amivel megbántják a partnerüket, így játszmáznak a sima veszekedés helyett… Biztos van ilyen forgatókönyv is, ami engem illet, szerintem az is tud sokáig haragudni, aki a nyílt konfrontációt is vállalja, de valami miatt kelepcében van (gyerekek, anyagiak). És olyan is van, aki ugyan haragszik, de a hűtlenséggel nem a partnerét akarja megbántani, ugyanis a partnere érzelmei már nem érdeklik.


5. A közelségtől (intimitástól) és elkötelezettségtől való félelem

Ha a hűtlenség egyfajta kapcsolati szabotázs, tehát az illető tudattalanul azért csinálja, hogy ne működjön a kapcsolata, akkor el tudom képzelni, hogy az elkötelezettségtől való félelmében teszi, csakhogy a címben arról volt szó, hogy itt olyanokról beszélünk, akik már elköteleződtek. Persze a külső, ceremóniák által szentesített elkötelezettség nem azonos a szívből jövővel, de itt megint azt érzem, hogy a 100%-os önfeladás oltárán akarnak feláldozni. Mert lehet úgy nagyon jó intim kapcsolata valakinek, hogy közben mások is érdeklik, és nem tart a komoly kapcsolattól.

Hűtlenek között számos teljesen biztos kötődésű, kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatot ápoló embert ismertem meg, akik egyáltalán nem féltek az érzelmektől és évtizedek óta éltek házasságban – vagyis nekem ez a pont sántít, bár lehetnek olyan esetek, amelyekben a hűtlenséget ez a hendikep okozza.


6. Emlékek

Akinek vannak egyáltalán fiatalkori szerelmei, az kísértésbe eshet, ha viszontlátja őket. Noha azért az ritka lehet, hogy emiatt a bejáratott házasságát is felrúgja. Ha viszont mégis, akkor szerintem az a házasság egyáltalán nem volt olyan jó. De az ilyen osztálytalálkozós összefutások azt is eredményezhetik, hogy az illető hazamegy, és rápirít a férjére/feleségére, hogy bezzeg a Huffnágel Pisti/Manci milyen jól néz ki, te meg… Na, ennél szerintem sokkal jobb, ha lefekszik a Huffnágellel párszor.


7. Kulturális kontextus

Ezen a ponton aztán végképp nevetnem kellett. A szerző Puskin Anyegin című verses regényéből Tatjána példáját állítja elénk, aki neveltetéséből kifolyólag visszautasítja Anyegint, pedig még mindig szerelmes belé. (Azoknak, akik nem olvasták: Tatjána lánykorában levelet ír Anyeginnek, kérve, hogy vegye el feleségül, amit az nem tesz meg, a lány férjhez megy, és évek múltán már nagyon is kéne Anyeginnek, de nemet mond neki). Bezzeg a mi időnkben a szerző szerint a hűtlenség társadalmilag annyira elfogadott, hogy már csak azért is belevágunk. Elhozhatnám Anna Kareninát ellenpéldaként, aki ugyanabban a társadalmi közegben meg hűtlenné vált, vagyis 1:1 a kulturális kontextusnak.

A lényeg, hogy még nagyon messze állunk attól, hogy a hűtlenség valami elfogadott, és divatos dolog legyen, ezzel aztán főleg nem magyaráznám, hogy valaki belevág. Ahhoz sokkal erősebb motiváció kell: összesen egyetlen pasitól hallottam olyat, hogy a sikeres férfi attribútuma, hogy szeretője van, de pont ő szerintem csak elméletben lépett félre.

Mindezzel együtt egyáltalán nem tagadom, hogy ma a nők számára (de csakis az ő számukra) a hűtlenség ma sokkal könnyebben kivitelezhető, hiszen már nem számítanak a férjük tulajdonának, önálló jövedelemmel rendelkezhetnek, és mifelénk azért ritka, hogy valakit megölnének, ha hűtlenné válik (bár sajnos nem példa nélküli): de arról szó sincs, hogy a monogámia ne lenne még mindig az uralkodó felfogás, és ne kellene titkolnunk a félrelépéseinket.


Sok más okot sorolhatnánk még fel, ahogy ezt korábban is megtettük, például a kalandvágyat, a változatosság iránti igényt, a szabadságvágyat, a szabályszegés nyújtotta örömérzetet, azt az érzést, hogy végre valamit magunkért és a magunk akaratából csinálunk... De ma ezekre nem került sor.