Különösen intoleránsak lehetnek, ha a párnak kicsi gyerekei vannak, illetve, ha az alternatív kapcsolatot folytató fél nő, hiszen egy férfitól még mindig sokkal jobban elfogadják, ha félrelép, mint egy nőtől, akit kifejezetten önfeláldozásra kondicionálnak.
De, amikor a helyzetet még egyéb körülmények súlyosbítják, még nagyobb a kísértés, hogy a „rendetlenkedő” személyt szankciókkal sújtsák. Itt van például az az eset, amikor kiderül, hogy a hűtlen fél nem is az ellenkező nemhez vonzódik: vagyis nem csak elcsábult, hanem esetleg az egész addigi párkapcsolata azon a hazugságon alapult, hogy ő heteró.
Itt azért szerintem nagyon nem mindegy, hogy férfiról vagy nőről van-e szó. Az a benyomásom, hogy a nőkre jellemzőbb, hogy nem egyértelműen melegek, hanem képesek vonzódni mindkét nemhez, és vannak köztük, akik csak lassanként fedezik fel, hogy bik vagy leszbikusok. A férfiaknál ritkább a biszexualitás, így náluk elsősorban arról van szó, maguk előtt is titkolják az igazságot vagy már rég tudják, de nem merik felvállalni, hiszen rengeteg hátránnyal jár egy intoleráns társadalomban, ha az ember nyíltan megvallja homoszexualitását.
Vagyis gyakoribb, hogy egy meleg férfi úgy jár félre a neje mellől, hogy őt tulajdonképpen soha nem is kívánta és egyfajta paravánnak használja, amiről a feleség vagy tud, vagy nem… Kicsit nehéz elhinni, hogy nem tud… Ellenben, ha egy nő ébred rá arra, hogy igazából ő leszbikus, az nem azt jelenti, hogy korábbi, heteró kapcsolata hazugság lett volna, így a férjének sem kell feltétlenül totálisan becsapva éreznie magát – ez persze az elmélet, a gyakorlatban nyilván úgy fogja érezni, hogy átverték és sok esetben még meg is alázták.
Mindenesetre a család könnyen az illető ellen fordulhat, mert őket általában nem érdekli, milyen úton-módon jutott el a gyerekük/ testvérük/ unokatestvérük arra a pontra, hogy nem bírta tovább a fennálló kapcsolatában. Ők leginkább azt sérelmezik, hogy az adott családtag nem olyan, amilyennek ők szeretnék. Szimplán hűtlennek lenni sokkal kevésbé tűnik számukra súlyosnak, mint az, ha ugyanakkor kiderül, hogy az illető még csak nem is heteró.
A bi- vagy pánszexualitást már elmagyarázni se nagyon lehet a legtöbb családban, pedig az se annyira ritka… És akármennyire is esküdöznek sokan a biszexuálisok közül, hogy ők semmivel nem promiszkuisabbak, mint a heterók, azért elég nehéz elhinni nekik, hogy ha mindkét nembéliek (esetleg nem binárisok) is vonzzák őket, akkor évtizedekig boldogan lemondanak a vonzalmaikról egyetlen kapcsolat kedvéért… Mindenesetre a külvilág úgyis azt fogja gondolni róluk, hogy megbízhatatlanok és szánalmasak. (Sőt, a biket még az egyértelműen melegek is kiközösítik, mert szerintük el kellene tudniuk dönteni, mit is akarnak valójában.)
De ha ezt az egészet még az is tetézi, hogy mondjuk az illető poliamor, vagyis nem csupán egy embert tud szeretni, esetleg még a házasságát is megőrizné annak ellenére, hogy hűtlen lett, hiszen többeket is szeret… Végképp nagyon ritka lehet, hogy ezt egy család toleránsan fogadja. Még akkor sem, ha a házastárs akár megbékélt vele: simán elképzelhető, hogy emiatt az egészet nem is akarják a tágabb család előtt felvállalni, sőt, még a gyerekeiknek se árulják el soha. Aztán véletlenül mindig kiderülhet, ami újabb bonyodalmakhoz vezethet.
Nagyon sok poli kapcsolat zajlik titokban, mert addig ugyan eljutott a pár, hogy ők szívesen élnek ilyen életet, de csak akkor, ha erről senki más nem tud, se a baráti kör, se a család… Ami az eredeti párhoz csatlakozó harmadik fél számára megalázó, hiszen őt a nyilvánosság előtt senki nem vállalja fel és össze-vissza kell hazudnia arról, mi köze a többiekhez. (Itt ugyan nem kötelezően, de gyakran megjelenik a biszexualitás, amit a nők például könnyűszerrel titkolnak.)
Valójában minél atipikusabb a hűtlenség, tehát minél kevésbé felel meg a klasszikus forgatókönyvnek, amely csak ráerősít a már addig is létező narratívákra, annál kevésbé érdemes bárkivel is megosztani a történetet.
Ha belegondolunk, magának a „megcsalt” félnek sokszor csak plusz szégyen, ha kiderül, hogy akivel megcsalták, az nem is olyan nemű, amilyen ő… Nem kellene, hogy ezért bárki is szégyellje magát, de ekkor előjönnek az olyan tévhitek, hogy ha jobban igyekezett volna, ha igazi férfi/ nő, ha nem olyan visszahúzódó, szemérmes, ha szül gyereket vagy ha nem szül és így tovább…, akkor biztos elkerülhető lett volna, hogy a partnere rájöjjön a saját szexuális irányultságára.
Persze egy frászt, ebben az esetben aztán semmi esélye nem volt rá, hogy boldoggá tegye a partnerét. De a családtagok, akik képtelenek elfogadni a tényeket, választhatják azt az utat, hogy az addigi partnert hibáztatják, ha náluk a saját rokon sérthetetlen és mindig minden felelősséget másra kell hárítaniuk.