A napokban érdekes könyvre bukkantam: Házasság és hűség a címe. Ráadásul a XVIII. századi francia Denis Diderot-tól, aki szeretett erkölcsi kérdéseket feszegetni. Kíváncsi lettem és gyorsan elolvastam a három novellát. A párkapcsolati problémák, amelyekről ír, ma is ugyanúgy léteznek, mint akkoriban, ráadásul Franciaországban a szeretőtartás intézménye valamiért mindig is elterjedtebb volt, mint Európa más részein. A kötetben szereplő három történetből csak az egyik szól konkrét hűtlenségről, de a többiek is kapcsolódnak a témához, így szerintem érdemes őket egymás mellett szerepeltetni. Viszont mivel minket a harmadik történet érdekel leginkább, azt veszem előre.
Házasság és hűség
Egy gyönyörű özvegy, aki sokat szenvedett első házasságában megismerkedik egy nőfaló férfival. Egymásba szeretnek, szeretők lesznek, semmi nem indokolja, hogy feltétlen házasságra is lépjenek, mert a társadalom a szeretői viszonyt is elfogadná. A férfi azonban szeretné az asszonyt feleségül venni.
A nő nagy nehezen kötélnek áll, viszont az esküvőn nagyjelenetet rendez. Felszólítja a vőlegényt, hogy még egyszer gondolja át, tényleg képes-e hűséges maradni, mert ő ezt feleségként megköveteli, alább nem adja semmiképp. Ha a férfi mégis elbukik, akkor számoljon a szörnyű következményekkel. A vőlegény fogadkozik, leborul a menyasszonya előtt és a násznép is könnyekig meghatódik. Snitt. Két évvel később: a párnak gyereke születik.
Abban az időben nem volt szokás, hogy előkelő anyák saját maguk szoptassanak, de a nő úgy dönt, hogy ezt teszi, és egy félmondatból az derül ki, hogy ez a döntés azt is jelenti, hogy a szülés után megszűnik a házaséletük, ki tudja mennyi időre. A férfi persze összefut egy csinos és elérhető nővel, akivel jókat beszélget, és elég hamar el is csábítja (vagy a nő csábítja el őt, az már mindegy). Ritkán találkoznak, de sokat leveleznek és ezek a levelek minden elővigyázatosság ellenére a feleség kezébe kerülnek. Aki bosszút esküdik. Megint összehív mindenkit, aki ott volt az esküvőn és teátrálisan bejelenti, hogy elhagyja a férjét, és meg is átkozza: a családtagjait, barátait arra kéri, hogy vessék meg és zárják ki a társaságból azt a gazembert...
Aztán a nő depressziós lesz, a gyereket dajkára bízza, a baba nemsokára meghal (hogy a dajka nem gondozta-e jól vagy az anyatej hiánya miatt, nem tudni)... A férj meg ott marad a társadalom megvetettjeként. (Bocsánatért esedezik, esküdözik, de eredménytelenül.) Végül a nő is meghal (akkoriban ez elég gyakori volt), és a férfit már semmi nem mentheti meg a közvélemény megvetésétől.
Tulajdonképpen az egész tanmesének az a lényege, hogy az erkölcsi törvényekhez való merev ragaszkodás milyen tragédiákhoz vezet, illetve mennyire befolyásolható a közvélemény. Ha a történetben a közönség az esküvőn nem vette volna komolyan a nő nagyjelenetét és utána nem partner a leleplezéskor, ha megpróbálják észhez téríteni, és elmagyarázzák neki, hogy nonszensz örök hűséget várni, mert a férfiak 90%-a félrejár, akkor az egész ügy úgy folytatódott volna, mint megannyi házassági perpatvar, a nő durcás, aztán szexelnek egyet, kibékülnek és így megy ez évekig... Senki se hal meg, nincs dráma. (Ezek nem az én következtetéseim, maga Diderot vezeti le így.)
A másik két sztori is hasonlóan tragikus.
Egy este otthon
A kötet első történetében egy ismét egy gyönyörű nő szerepel, aki azonban nem monogám típus. Viszont szegény, mint a templom egere és az aktuális szerelme semmivel sem gazdagabb. Egy ideig nyomorognak, majd a férfi kijelenti, hogy ő elmegy szerencsét próbálni, a nő meg addig válasszon azok közül a gazdag urak közül, akik már régen legyeskednek körülötte. Így is történik, az asszony kitartott nő lesz, a férfi meg tíz évig távol marad és vagyont szerez.
Mikorra visszatér, közben a szépasszony elfogyasztott pár szeretőt, és ő maga is meggazdagodott, de mivel épp szabad, visszafogadja immár jómódú volt szerelmét. Így élnek pár évig, de a nő nem nyugszik, szeretne még gazdagabb lenni, ezért rábeszéli a halálosan szerelmes férfit, hogy menjen el Amerikába, és ott 2-3 év alatt szedje meg magát még jobban. A szerencsétlen sírva-ríva, de beleegyezik. Persze a nő már közben talált magának egy újabb pártfogót. A férfi elmegy és pár napon belül meghal valamilyen helyi lázban. (Ugye, akkoriban Amerika még nem volt annyira civilizált hely – bár mostanság megint nem igazán az.)
Igaz mese
A kötet második történetében a férfi főszereplő a "tettes", és a szeretője az "áldozat. A valószínűleg teljesen szociopata férfi tudományos ambíciókkal rendelkezik, éjjel-nappal a kutatásaival akar foglalkozni. Szerelmese rákölti az örökségét, a családja közben kitagadja. Ez az okos és különleges nő megtanul négy nyelven, hogy asszisztensként segítse a szeretője karrierjét. Tönkremegy az egészsége a sok éjszakázástól, a túlfeszített munkától. Egy nap a férfi közli vele, hogy kiszeretett belőle, már semmit nem érez iránta, és a nő csak a terhére van, úgyhogy itt az ideje, hogy távozzon. Nincs másik szerelem, másik asszony, valójában az a benyomása támad az embernek, hogy a szeretője iránt se érzett semmit, csak kívánta az elején.
A nő képtelen elfogadni a tényt, hogy mindennek vége, könyörög a férfinak, hogy fogadja vissza, hiszen mindent odaadott neki, mindent megtett érte, hát akkor hogy lehet, hogy ez történik vele? A szakítás után a nő súlyos beteg lesz (igazából már előtte beszerzett valami nyavalyát, és azt feltételezte, hogy a szeretője amiatt undorodott meg tőle): van egy orvos, aki mindent megtesz, hogy meggyógyítsa. Persze beleszeret, kényezteti, feleségül kéri, a nő hálás is, de nem képes őt szeretni. Még azt is felajánlja, hogy lefekszik vele, de tudja, hogy az orvos soha nem fogadná el tőle ezt az áldozatot.
A nő szegénységben tengődik, de ír egy regényt, amelyet barátai tanácsára elküld Mme Pompadour-nak, így szép összeghez jut, de aztán az összes pénzét elosztogatja, végül szegényen hal meg. Vagyis neki megadatott, hogy elfogadja egy normális ember szerelmét, hogy boldog legyen, azt is megtehette volna, hogy kényelemben él – mindkét lehetőséget eldobta magától. Szerintem nyilvánvaló, hogy szélsőségesen önsorsrontó személyiség, és nem volt véletlen, hogy pont egy érzelmileg elérhetetlen, narcisztikus alakot választott szerelme tárgyául, valamilyen gyermekkori trauma lehetett a háttérben.
Házasság és hűség
Egy gyönyörű özvegy, aki sokat szenvedett első házasságában megismerkedik egy nőfaló férfival. Egymásba szeretnek, szeretők lesznek, semmi nem indokolja, hogy feltétlen házasságra is lépjenek, mert a társadalom a szeretői viszonyt is elfogadná. A férfi azonban szeretné az asszonyt feleségül venni.
A nő nagy nehezen kötélnek áll, viszont az esküvőn nagyjelenetet rendez. Felszólítja a vőlegényt, hogy még egyszer gondolja át, tényleg képes-e hűséges maradni, mert ő ezt feleségként megköveteli, alább nem adja semmiképp. Ha a férfi mégis elbukik, akkor számoljon a szörnyű következményekkel. A vőlegény fogadkozik, leborul a menyasszonya előtt és a násznép is könnyekig meghatódik. Snitt. Két évvel később: a párnak gyereke születik.
Abban az időben nem volt szokás, hogy előkelő anyák saját maguk szoptassanak, de a nő úgy dönt, hogy ezt teszi, és egy félmondatból az derül ki, hogy ez a döntés azt is jelenti, hogy a szülés után megszűnik a házaséletük, ki tudja mennyi időre. A férfi persze összefut egy csinos és elérhető nővel, akivel jókat beszélget, és elég hamar el is csábítja (vagy a nő csábítja el őt, az már mindegy). Ritkán találkoznak, de sokat leveleznek és ezek a levelek minden elővigyázatosság ellenére a feleség kezébe kerülnek. Aki bosszút esküdik. Megint összehív mindenkit, aki ott volt az esküvőn és teátrálisan bejelenti, hogy elhagyja a férjét, és meg is átkozza: a családtagjait, barátait arra kéri, hogy vessék meg és zárják ki a társaságból azt a gazembert...
Aztán a nő depressziós lesz, a gyereket dajkára bízza, a baba nemsokára meghal (hogy a dajka nem gondozta-e jól vagy az anyatej hiánya miatt, nem tudni)... A férj meg ott marad a társadalom megvetettjeként. (Bocsánatért esedezik, esküdözik, de eredménytelenül.) Végül a nő is meghal (akkoriban ez elég gyakori volt), és a férfit már semmi nem mentheti meg a közvélemény megvetésétől.
Tulajdonképpen az egész tanmesének az a lényege, hogy az erkölcsi törvényekhez való merev ragaszkodás milyen tragédiákhoz vezet, illetve mennyire befolyásolható a közvélemény. Ha a történetben a közönség az esküvőn nem vette volna komolyan a nő nagyjelenetét és utána nem partner a leleplezéskor, ha megpróbálják észhez téríteni, és elmagyarázzák neki, hogy nonszensz örök hűséget várni, mert a férfiak 90%-a félrejár, akkor az egész ügy úgy folytatódott volna, mint megannyi házassági perpatvar, a nő durcás, aztán szexelnek egyet, kibékülnek és így megy ez évekig... Senki se hal meg, nincs dráma. (Ezek nem az én következtetéseim, maga Diderot vezeti le így.)
A másik két sztori is hasonlóan tragikus.
Egy este otthon
A kötet első történetében egy ismét egy gyönyörű nő szerepel, aki azonban nem monogám típus. Viszont szegény, mint a templom egere és az aktuális szerelme semmivel sem gazdagabb. Egy ideig nyomorognak, majd a férfi kijelenti, hogy ő elmegy szerencsét próbálni, a nő meg addig válasszon azok közül a gazdag urak közül, akik már régen legyeskednek körülötte. Így is történik, az asszony kitartott nő lesz, a férfi meg tíz évig távol marad és vagyont szerez.
Mikorra visszatér, közben a szépasszony elfogyasztott pár szeretőt, és ő maga is meggazdagodott, de mivel épp szabad, visszafogadja immár jómódú volt szerelmét. Így élnek pár évig, de a nő nem nyugszik, szeretne még gazdagabb lenni, ezért rábeszéli a halálosan szerelmes férfit, hogy menjen el Amerikába, és ott 2-3 év alatt szedje meg magát még jobban. A szerencsétlen sírva-ríva, de beleegyezik. Persze a nő már közben talált magának egy újabb pártfogót. A férfi elmegy és pár napon belül meghal valamilyen helyi lázban. (Ugye, akkoriban Amerika még nem volt annyira civilizált hely – bár mostanság megint nem igazán az.)
Igaz mese
A kötet második történetében a férfi főszereplő a "tettes", és a szeretője az "áldozat. A valószínűleg teljesen szociopata férfi tudományos ambíciókkal rendelkezik, éjjel-nappal a kutatásaival akar foglalkozni. Szerelmese rákölti az örökségét, a családja közben kitagadja. Ez az okos és különleges nő megtanul négy nyelven, hogy asszisztensként segítse a szeretője karrierjét. Tönkremegy az egészsége a sok éjszakázástól, a túlfeszített munkától. Egy nap a férfi közli vele, hogy kiszeretett belőle, már semmit nem érez iránta, és a nő csak a terhére van, úgyhogy itt az ideje, hogy távozzon. Nincs másik szerelem, másik asszony, valójában az a benyomása támad az embernek, hogy a szeretője iránt se érzett semmit, csak kívánta az elején.
A nő képtelen elfogadni a tényt, hogy mindennek vége, könyörög a férfinak, hogy fogadja vissza, hiszen mindent odaadott neki, mindent megtett érte, hát akkor hogy lehet, hogy ez történik vele? A szakítás után a nő súlyos beteg lesz (igazából már előtte beszerzett valami nyavalyát, és azt feltételezte, hogy a szeretője amiatt undorodott meg tőle): van egy orvos, aki mindent megtesz, hogy meggyógyítsa. Persze beleszeret, kényezteti, feleségül kéri, a nő hálás is, de nem képes őt szeretni. Még azt is felajánlja, hogy lefekszik vele, de tudja, hogy az orvos soha nem fogadná el tőle ezt az áldozatot.
A nő szegénységben tengődik, de ír egy regényt, amelyet barátai tanácsára elküld Mme Pompadour-nak, így szép összeghez jut, de aztán az összes pénzét elosztogatja, végül szegényen hal meg. Vagyis neki megadatott, hogy elfogadja egy normális ember szerelmét, hogy boldog legyen, azt is megtehette volna, hogy kényelemben él – mindkét lehetőséget eldobta magától. Szerintem nyilvánvaló, hogy szélsőségesen önsorsrontó személyiség, és nem volt véletlen, hogy pont egy érzelmileg elérhetetlen, narcisztikus alakot választott szerelme tárgyául, valamilyen gyermekkori trauma lehetett a háttérben.
Persze abban vastagon benne van a korszellem is, hogy a megírt szerelmi történetek valamiért mindig tragikusan végződnek, és az emberek képtelenek megváltozni, vadul rohannak a végzetükbe - ma azért másképp állunk hozzá, és nagyobb eséllyel ébrednének rá a szereplők, hogy miként lehet változtatni. Legalább is remélem, hogy nem hiába létezik annyi pszichológus meg önsegítő csoport... De még így is túl sokszor következik be tragédia szerelmi őrjöngések miatt.