Elvileg mindenki szeretőt keres egy olyan helyen, mint a viszony.hu. Aztán kiderül, hogy mégsem... Összegyűjtöttünk néhány férfi alaptípust - vajon ezek közül melyek szimpatikusak a nőknek?

Miért olyan idegesítőek a legénybúcsúk? Mert a férfiak valójában nem is akarnak megházasodni, vagy, mert úgy tesznek, mintha tényleg vége lenne a csajozásnak? Az is lehet, hogy egyszerűen csak snassz merev részegre inni magunkat egy fontos esemény előtt.

A házaspároknak szinte kötelező ünnepelniük, a szeretők meg mindenből kimaradnak. Persze ők is ünnepelhetnek, ha elég diszkréten csinálják. Hogyan lehet titokban ünnepelni, és rossz érzés-e, hogy nem oszthatjuk meg örömünket másokkal?

Van az úgy, hogy a házasság és a viszony tartják egymást egyensúlyban, és az egyik nem működik a másik nélkül. Nézzünk meg néhány alapesetet!

Néhány a rengeteg ok közül, amely hűtlenséghez vezethet: korai és/vagy nem megfelelő okokból kötött házasság, a változások rossz tűrése, a családalapítás nehézségei, fizikai kielégületlenség, érzelmi problémák, és a többi.

Lehet, hogy a házassággal nincs is bajunk, csak a zárt házasságot nem bírjuk? Esetleg a nyitottat bírnánk. És mi lett volna, mi lenne, ha már eleve lehetne ilyen fogadalmi szöveget választani? Ha az előre kalkulálható történések szerepelnének a szerződésben? Ha házasságkötés előtt feltennék nekünk a kérdést, melyik szerződésfajtát választjuk? A zárt vagy a nyitott házasságot?

Senki nem úgy kezd bele egy komolyabb tartós kapcsolatba (házasságba, együttélésbe), hogy azt gondolná: valaha hűtlen lesz, vagy valaha meg fogják csalni. Ezt a gondolatot olvastam a minap egy angol nyelvű cikkben. Fogalmam sincs, a szerző honnan vette ezt az axiómát, de szerintem köze sincs a valósághoz, bár már másoktól is hallottam, mint megingathatatlan(nak hitt) igazságot. Lehet, hogy a legtöbb ember (beszéljünk itt most a jelenleg nyugati társadalmakban tartós kapcsolatokban élő egyénekről) valóban nem gondolja az elköteleződése idején, hogy valaha köze lesz a hűtlenséghez aktív vagy passzív szereplőként (esetleg mindkettőként), de,...

Számtalanszor hallottam már, hogy micsoda disznóság nem megtartani egy esküt – konkrétan a házasságkötéskor kimondott hűségesküt. Mintha az emberek bármi másra vonatkozólag képesek lennének betartani a szavukat, vagy egyáltalán hajlandóak lennének beláthatatlan időre elkötelezni magukat. (Tisztelet a kivételnek.) Mert annyi esze szinte mindenkinek van, hogy ne írjon alá egy visszavonhatatlan munkaszerződést, ne kösse magát holtáig egyetlen szolgáltatóhoz, sőt mitöbb, még ha akarná se tudná megtenni, hiszen minden szerződésben benne foglaltatik, hogy felbontható. (Egy életre csak a maffiának szokás elköteleződni...) Ehhez képest a házasságokat még mindig úgy kötjük, hogy gyakorlatilag fogalmunk sincs...

Emlékszem, mikor életemben először bevallottam egy barátnőmnek, hogy beleestem valakibe, noha férjnél vagyok (jóval az első hűtlenségem előtt), megdöbbenve kérdezte: - De hát a ti házasságotok nem egy nagy szerelemből született? Én mindig azt hittem... Hát nem. És még tudok kb 20 olyanról, ami szintén nem nagy szerelemből született. Egy részüknél az egyik fél szerelmes volt, a másik meg hagyta magát, más esetekben egyik se rajongott, de úgy tűnt, hogy tovább keresgélni értelmetlen, és szerettek volna családot, úgy tűnt, az adott partnerrel hosszabb távon is lehet tervezni. De arról, hogy az...