A karácsonyi szünet jó alkalom volt arra, hogy megnézzek pár filmet, köztük volt a Kishúgom esküvői című vígjáték is, amelyen végre lehetett nevetni. Mivel elég sötét időket élünk, most ezzel indítom az évet, de lesz majd szó más, kevésbé könnyed filmekről is. 



A Love Wedding Repeat (vagy repeta, ha magyarosan akarom írni) kettő az egyben: ugyanannak a sztorinak kétféle kibontása (spoiler jön!!!): ha kiderül a menyasszony Hayley (Eleanor Tomlinson) félrelépése, akkor tragédiába fordul a lakodalom, ha nem derül ki, akkor minden oké, ásó, kapa, nagyharang. (Vagyis az esküvőt legalább megússzák épségben.) Persze csak egy vígjáték engedheti meg magának, hogy azt érzékeltesse: nem az a lényeg, hogy kivel feküdtél le, vagy lefeküdtél-e bárkivel az esküvő előtt pár héttel, hanem az, hogy erről tudomást szerez-e az, akinek nagyon nem kellene. (Pedig az életben tényleg van, hogy csak ezen múlik egy házasság sorsa.)

A helyzetkomikumot profin alkalmazó filmnek még valami kis filozófiai háttere is van: nincs eleve elrendelés, végzet, sőt, épp ellenkezőleg, gyakran egészen kis véletleneken múlik, mi történik velünk hosszú távon. Összejön-e két ember vagy sem (a megfelelő pillanatban elcsattan-e a megfelelő csók, vagy valaki elbénázza), ki ki mellett ül egy rendezvényen, kinek az italába kerül altató és ez milyen mértékben rendezi át a viszonyokat a lakodalmi szingliasztalnál. (Hasonló technikát alkalmazott egy régebbi film, A nő kétszer, ha még emlékszik rá valaki.)

Biztos mindenkinek van olyan élmény az életében, amely évtizedekre meghatározta a további útját és olykor elgondolkodik, hogy mi lett volna, ha akkor nem balra fordul, hanem jobbra, elmegy egy randira, vagy épp nem megy el, elvállal egy munkát vagy visszautasítja. Van, hogy az adott lépés vagy annak elmulasztása abban a pillanatban teljesen jelentéktelennek tűnik, máskor már ott, helyben is tudjuk, hogy sorsdöntő lesz. Talán az a legbosszantóbb, ha csak évek múlva jövünk rá, hogy pont melyik, azóta már el is felejtett döntésünk befolyásolta alapvetően a jövőnket. Ami időközben múlttá változott. (Sok meggondolatlan lépésem közül az egyik éppen az volt, hogy nem mentem el egy randira, amelyen megismertem volna azt, akit így csak három évvel később ismertem meg - és erre már jóval az együttjárásunk után ébredtünk rá mindketten. Mi lett volna, ha az eredeti terv szerint találkozunk? Vajon akkor is ugyanitt tartanánk ma?)

A vígjáték célja persze nem feltétlen az, hogy elgondolkodtasson, de engem érdekelt volna, hogy a főszereplő (Jack - Sam Claflin) húga, az ominózus félrelépő menyasszony miért szereti a vőlegényét, ugyanis erről semmit nem tudtunk meg, illetve miért is lépett félre - az nekem elég gyenge indoklás, hogy idegességében, mert épp összefutott ezzel a sráccal és ittak egyet. (Nem tudom, miért, de az angolszász komédiákban az összes nő részegen szokott alkalmi szexelni, mintha másképp nem is lehetne.) 

Nem tudunk meg semmit az olasz férjjelöltről, Robertóról (Tiziano Caputo), csak annyit, hogy olasz és jóképű, és persze, ha kiderül, mi történt, iszonyú haragra fog gerjedni - talán ezért kellett olasz pasi, mert azokról egy angolszász azt gondolja, hogy becsületbeli ügynek tartanának egy ilyen húzást, míg egy brit akár vállat is vonhatna. Persze nagyon nem lenne mindegy az sem, hogy ez az információ mind a két család és az összes ismerős tudomására jut-e a hatalmas lakodalmi ünnepségen, vagy csak négy- esetleg hatszemközt közlik a megcsalttal, hogy mi történt. 

Van még egy hűtlenséget érintő szál a történetben: a főszereplőnek tetsző lány, Dina (Olivia Munn), a menyasszony legjobb barátnője mindenkinek kéretlenül beszámol arról, hogy a volt pasija fűvel-fával csalta, de persze ennek a sztorinak a háttere is teljes homályban marad. Vajon milyen hatást vár el valaki a beszélgetőpartnereitől, mikor ilyen információt oszt meg? Egyáltalán megesik-e a való életben, hogy ennyire nyíltan beszél valaki idegenekkel a témáról? 

Ami a két sztoribejezést illeti: persze, mivel komédia, a második verzióból azt kellett kihozni, hogy mindenki talál magának párt legalább arra a napra, ha nem is hosszabb távra. De érdekesebb lett volna egy olyan végkifejlet, amelyben a férj mégis tudomást szerez a félrelépésről (nem nagy nyilvánosság előtt), egyáltalán nem borul ki, hanem valami meglepő reakcióval áll elő... De biztos csak túl sokat várok egy vígjátéktól... 

Ha még nem láttátok a filmet, és jót akartok nevetni, akkor ajánlom (Netflixen van fent), még ennyi spoiler után is élvezhető lesz szerintem.