Mikortól gondolja egy nő, hogy igényt tarthat arra, hogy a partnere szexuálisan monogámként értelmezze magát, és mikortól gondolja ezt így egy férfi? Egyáltalán, szokás-e az ilyesmit megbeszélni, vagy csak ki nem mondott módon belecsusszanunk egy helyzetbe, amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük a szabályait, de valójában lehet, hogy a partnerünk egész más szabályok szerint működik, mint mi?



A mainstream nyugati civilizáció alapértelmezettnek feltételezi a monogám beállítottságot (pedig több a hűtlen, mint a hűséges ember), így a többség akkor is elvárásként kezeli a kizárólagosságot, ha semmiféle hűségeskü nem hangzott el a valódi esküvő előtt, vagy egyáltalán nem is volt esküvő. Ha azonban elkezdünk járni valakivel, egy bizonyos idő után feltételezzük, főleg, ha még szerelmi vallomást is kapunk, hogy a monogám keretek érvényesek.

Pedig ez egyáltalán nem biztos. Hogyan viszonyolunk például az első szexhez? Vegyük most először a két független, vagy nem kifejezetten elkötelezett (értsd: házas vagy párkapcsolatban élő) ember helyzetét. Vajon igaz-e még, hogy a nők akkor hajlandók először szexre, mikor már feltételezik, hogy monogám kapcsolat van kibontakozóban? Ugyanakkor a férfiak valóban nem érzik magukat semmire kötelezve sem az első, sem a második, sem a harmadik szex után? (És, ha ez így van, akkor mennyi idő után érzik magukat elkötelezettnek?)

Ki deklarálja, hogy az adott összejárás párkapcsolatként értelmezhető-e, vagy csak barátság extrákkal? Egyáltalán, mitől lesz párkapcsolattá a párkapcsolat? Vajon nem pont az egymás feletti kontroll megjelenésétől? Nem attól a ponttól, amikortól úgy érezzük, jogunkban áll számon kérni, hogy mit csinál a másik, amikor nincs velünk?

Persze könnyen előfordulhat, hogy az, aki függetlennek vallotta magát, vagy egyszerűen csak nem vallotta magát semmilyennek, mert nem kérdeztünk rá, esetleg már összejárogatott valakivel azelőtt is, hogy megismert minket. Lehet, hogy ezt az után is folytatta egy ideig, amikor már lefeküdtünk vele. És mivel egyik kapcsolat sem volt olyan jellegű, hogy úgy érezze, el szeretne mellette köteleződni, a párhuzamosságot nem tartotta hűtlenségnek. 

Ez a szcenárió valószínűleg elég gyakori, és lehet, hogy erre a kezdeti, képlékeny szakaszban megvalósuló párhuzamosságra soha nem is jövünk rá. A kapcsolatok genezise korántsem olyan patyolattiszta, mint azt az utólagos elmesélésekből sejthetnénk. A partnert kereső ember nem feltétlen él szűzies életet, és miért is tenné... Amíg nem lehet tudni, hogy tényleg hosszú távon szeretné folytatni az új lánnyal/fiúval, addig miért is szakítaná meg a kapcsolatot az addig jól bevált baráttal, barátnővel, akit nem tud élettársként elképzelni, de az idő kellemes eltöltésére pont alkalmasak egymás számára?

És az sem olyan ritka jelenség, hogy akinek lesz valakije, az iránt hirtelen mások is elkezdenek érdeklődni, és lehet, hogy ezek a mások még érdekesebbek is, mint az, akivel hivatalos kapcsolat alakult ki (vagyis többé-kevésbé hivatalos a kapcsolat). Merthogy az, akinek már van valakije, mindig könnyebben talál újabb partnert, mint az, aki már hónapok vagy évek óta csak kallódik... De pont azért, mert az illető sokáig várt egy komolyabb partnerre, esélyes, hogy nem rúgja azt ki csak amiatt, mert lenne más jelentkező is, még abban az esetben sem, ha épp nem szerelmes az aktuális barátjába/barátnőjébe. Merthogy a másik jelentkező talán nem elég "komoly", nincs benne perspektíva, de az is lehet, hogy az új barátot/barátnőt sajnálná, nem akar neki fájdalmat okozni. De kipróbálni attól még lehet az új jelentkezőt. Vagy legalábbis erősen flörtölni lehet vele.

Ti még emlékeztek rá, mikortól éreztétek, hogy a partneretek (mostani feleség/férj/élettárs) kizárólagosságot érdemel, és mikortól vártátok el ti magatok, hogy ő ne kavarjon mással? És mikrotól lett ez a kizárólagosság teher, erőltetett dolog, nyűg, amitől szabadulni szerettetek volna? Ki nem érezte soha, hogy a hűség nehezére esik, ki az, akinek sose volt párhuzamosan két szexuális illetve érzelmi partnere? És van-e olyan köztetek, aki soha nem várta el a kizárólagosságot, és ha valaha nem volt épp több partnere, az csak merő véletlenségnek, és nem tudatos döntéseredményének tekinthető?