Felmérések szerint a (tág értelemben vett) házasságok 20-25%-ban van (vagy volt valaha) hűtlenség, szerintem ez az arány jóval magasabb, de mivel a kutatások önbevallás alapján működnek, soha semmiben nem lehetünk biztosak. Volt már pár éve olyan felmérés is, amelyben a nők több mint 50%-a vallotta be, hogy valaha hűtlenkedett, noha ott nem csak a tartós kapcsolatokra kérdeztek rá.


Ehhez képest a nyitott kapcsolatok aránya körülbelül 5% lehet: ez az adat talán pontosabb, bár, hogy ki mit ért nyitott kapcsolat alatt, az már más kérdés, mindenesetre a konszenzus alapú nonmono sokkal kevésbé elterjedt, mint a titkos félrelépések rendszere.

Egy 2017-es kutatás a két jelenséget egyben vizsgálta, mert arra volt kíváncsi, honnan szereznek az emberek maguknak alkalmi félrelépésre vagy tartós kapcsolatra alternatív partnert. Én arra tippeltem volna, hogy egyre inkább a netről, főleg azok, akik tudatosan indulnak el ebbe az irányba és nem csak belesodródnak, de a felmérésben a netes alkalmazásokra rá se kérdeztek.

A következő kategóriákat állították fel:

 

(a) közeli barát;

b) szomszéd, munkatárs vagy régi ismerős;

c) alkalmi ismeretség;

d) fizetős szexpartner;

e) egyéb.

 

Természetesen nem csak egyfélét lehetett választani, hiszen az igazán veterán hűtlenkedők számos partnerrel is összejönnek így vagy úgy, tehát a több opciós szavazás eredménye, hogy a résztvevők 53,5%-a baráti körből ismerte a szeretőjét, 29,4%-nak pedig vagy szomszéddal, vagy munkatárssal, vagy máshonnan szerzett ismerőssel akadt kalandja. A legjellemzőbb ezek szerint, hogy az alternatív partnerek az ismeretségi körön belülről származnak (akár családtagok is lehetnek, noha ez így külön kategóriaként nem szerepelt.)

Ritkábban fordul elő az alkalomszülte hűtlenség (21%) és szerintem meglepően kicsi a fizetős szex aránya, mindössze 7,9%. Utóbbiba az is beleszámított, ha valaki nem fizetett a szexért, hanem neki fizettek, vagyis anyagi motiváció szerepelt valamelyik fél részéről.

Az egyéb kategóriába 8% került, ezek szerint akkor az, aki online ismerkedik, viszonylag ritkán jár sikerrel, bár az alkalmi ismeretség kategóriába beszámíthat az appok világa, és fizetős szexpartnert is lehet így találni. Az mindenesetre ebből kiviláglik, hogy nem a társkereső alkalmazások hozták divatba a félrelépést és a szeretőzést, bár ezt már eddig is tudtuk.

Az eredmények nemekre lebontva nem okoznak túl nagy meglepetést: ahogy sejteni lehet, az alkalmi félrelépést a férfiak nagyobb százalékban vallják be, mint a nők. Konkrétan, míg a férfi félrelépők 24,3%-a feküdt le alkalmi partnerrel, addig a női félrelépők 15,5%-a tett így. Akkor az a 10% különbség abból adódik, hogy a nős férfiak gyakrabban ismerkednek meg alkalmilag szingli nőkkel, mint fordítva, vagy esetleg a szingli nők nem tudják, hogy ezek a férfiak amúgy családosak?

Hozzátenném, hogy attól, hogy valami végül alkalmi lesz, mert nincs folytatás, szándék tekintetében lehetett egy hosszú távú kapcsolat kezdeti lépése is és ebben az esetben a nők nem biztos, hogy az alkalmi kategóriába sorolják.

Ami a fizetős szexet illeti, ugyancsak világos, hogy elsősorban a férfi félrelépők vesznek ilyet igénybe (7,2%), míg a nőnek csak 1,3%-a, és itt számomra nem derül ki, hogy ők kliensként vagy szolgáltatóként szerepelnek. És vajon a fizetős szexbe az is beleszámít-e, ha valaki mondjuk előléptetés vagy egyéb előnyök fejében szexel, vagy csak az, ha konkrét pénzösszeg cserél gazdát. Itt ugye akkor sok hibrid megoldás is lehet, hiszen egy munkatárssal szexelhet valaki érdekből is.

Biztos, hogy a közeli ismeretségből származó hűtlenkedésnek más a dinamikája, mint annak, ha a neten jövünk össze valakivel, én egyértelműen az utóbbit tartom biztonságosabbnak, kevésebb drámát is okoz, hiszen nem az egész család/ ismeretségi kör szeme előtt játszódik. De ahhoz, hogy a netről szerezzünk szeretőt, nagyon határozott motivációval, kitartással és gyomorral kell rendelkeznünk, míg a környezetünkben lévőkkel kikezdeni sokkal inkább ösztönös és könnyebb ráfogni, hogy csak nem gondoltuk végig és úgy alakult.

[A cikket, ami alapján a posztot írtam itt találod meg.]