Most, hogy kiveséztük a poli kapcsolatok fajtáit, nézzünk bele ezeknek az érzelmi vonatkozásaiba is: akár nyitott kapcsolatról, akár szvingerről, akár eltűrt hűtlenségről vagy ezeknek bármilyen verziójáról van szó, az, hogy a partnerünk ill. partnereink valaki mással is romantikus / szexuális / baráti / bizalmi kapcsolatban áll(nak) rajtunk kívül, érzelmi reakciókat vált ki belőlünk. Milyenek lehetnek alapvetően ezek a reakciók? A. Ben-Ze’ev The arc of love: How our romantic lives change over time című 2019-es művében háromféle választ feltételez: 1. féltékenységet, 2. érzelmi közönyt, 3. komperziót. Az első kettőt értjük, a komperzió az, ami magyarázatra szorul.
Noha latin szónak tűnik, a latin szótárakban nem szerepel, mivel ezt a fogalmat a poliamór mozgalom egyik ága alkotta, pontosabban a San Francisco-i Kerista Kommuna egyik tagja: ez a közösség a polihűségnek kötelezte el magát. A koncepció lényege, hogy a komperziót érző személy képes a partnere(i) másokkal átélt örömének, gyönyörének örülni, vagyis nem féltékenykedik, nem is közömbös, hanem pozitív attitűd jellemzi. A hivatalos meghatározásban nem esik szó róla, de nyilván ide tartozik az is, ha az illető nem csak éterien örül, hanem még szexuálisan izgatónak is tartja, ha a partnere mással múlatja az idejét, akár az ő szeme láttára, akár másutt.
Persze a féltékenység és a komperzió egyszerre is jelen lehetnek, sőt, a közöny és a féltékenység is megférnek egymás mellett: lehetünk szexuális értelemben közömbösek, de attól még büszkeségünkben megsértetten féltékenyek. Vagy lehetünk egy kicsit féltékenyek, ugyanakkor elfogadhatjuk a helyzetet viszonylag nyugodt lélekkel úgy, hogy közben azért nem élvezzük.
Mert a féltékenység is sokféle lehet: aki lila ködös szerelmi állapotban féltékeny, az teljesen mást érez, mint aki több évtizede házasság után szerez tudomást arról, hogy a partnere életében más is van. Nem mindegy, hogy mi fontos számunkra az adott kapcsolatban, mert ha a szex nem az, vagy nem igazán elsődleges, akkor egész nyugodtan elviselhetjük a szerető létét akkor is, ha egyébként nem hiszünk semmiféle poliamóriában. Az egyik legfontosabb kérdés a féltékenység szempontjából szerintem, hogy úgy érezzük-e, a másikkal folytatott kapcsolat megkárosít-e bennünket, vagyis olyasmit csinálnak-e azok ketten, amiből nekem nem jut vagy nem jut elég a partneremtől, illetve amit más forrásból nem tudok beszerezni.
Ha nekem adott partnertől például elsősorban az anyagi és érzelmi biztonság a fontos, meg hogy továbbra is maradjon mellettem, és nem veszítek semmi lényegeset azzal, hogy mással is találkozgat, mivel ezt az igényemet a másik nem kockáztatja, akkor akár még megkönnyebbülést is érezhetek, mert a partnerem nem nyaggat olyasmivel, amit nem szeretek vele csinálni. Ettől még nem biztos, hogy egyenest örülök annak, hogy a partnerem egy harmadik féllel élvezkedik, ez azért túlzás lenne, de alapvetően nem renget meg, nem hoz ki a sodromból - szóval valamiféle negyedik érzésfajta jellemez, amit nehéz lenne megnevezni. Lehet ezt beletörődésnek, elfogadásnak nevezni - és szerintem meglehetősen gyakori.
Az is biztos, hogy a komperzió nem olyasmi, amit bármikor, bármely partnerrel és bármely helyzettel kapcsolatban érzünk. (Vagy ehhez már tényleg fakírnak kell lennünk.) Nagyon is függ a körülményektől. A többszerelműség elméletében persze csak olyan helyzetek fordulnak elő, amelyekben minden tiszta: A) van a konyhaasztal-poliamória, amelyben minden résztvevő ismeri egymást, egy közösséghez tartozik, ha nem is élnek együtt, sok időt töltenek egymás társaságában, aztán van B) a paralel poliamória, amelyben két embernek az elsődleges kapcsolata mellett van más partnere is, de ki-ki csak a saját partnereivel tartja a kapcsolatot, és van C) a szóló poli, aki egyedül él, és több partnerrel is rendelkezik (akik persze a teljes átláthatóság szellemében tudnak egymásról)... De az előző posztban ugye már láttuk, hogy ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak.
Ahogy egy ismeretlen asszony megfogalmazta: annak tudok örülni, ha a férjem megfelelő szeretőt talál magának, vagy a jóval fiatalabb szeretőm korban magához illő lányt. De a nagy szerelmemtől elvárom, hogy csak az enyém legyen!
Ez persze az ő álláspontja, mások meg a nagy szerelmüket sem fosztanák meg a mással megélt élvezettől, mert a szerelem számukra akkor igazi, ha adakozó és önzetlen. Lehet, hogy ezt csak elméletben gondolják így és valójában azért szenvednek, ha a szerelmük mással is jól érzi magát, lehet, hogy valóban átérzik ennek az örömét és lehet, hogy igazán nem szívjóságból örülnek, hanem azért, mert rendkívül izgatónak találják az egészet... Valamint játszik a racionális hozzáállás: igaz, hogy ez nekem most annyira nem esik jól, de mivel én is szeretném fenntartani magamnak a jogot arra, hogy több partnerem legyen, úgy fair, ha jó képet vágok ahhoz is, ha neki van dolga mással.
Itt nem csak a kapcsolat jellege, hanem az is mérvadó, hogy a másik partner már rég megvan-e, vagy új hódítás, hogy érzelmekről is szó van, vagy csak szexről, hogy lehetőség nyílik-e az ő örömükben való részvételre, vagy ki vagyunk-e belőle zárva, hogy milyen gyakran találkoznak, és emiatt bennünket hanyagol-e a másik, hogy úgy érezzük, valódi fenyegetést jelent vagy egyáltalán nincs ilyen félelmünk.
Míg a féltékenység sokkal könnyebben definiálható (bár rengeteg fajtája van), a komperzió szerintem komplexebb, nem csoda, hogy alig ismeri valaki - vagyis ha ismeri is az érzést, a kifejezést még nem hallotta. Benneteket mennyire jellemez ez az érzés, vagy mennyire találjátok abszurdnak?
Noha latin szónak tűnik, a latin szótárakban nem szerepel, mivel ezt a fogalmat a poliamór mozgalom egyik ága alkotta, pontosabban a San Francisco-i Kerista Kommuna egyik tagja: ez a közösség a polihűségnek kötelezte el magát. A koncepció lényege, hogy a komperziót érző személy képes a partnere(i) másokkal átélt örömének, gyönyörének örülni, vagyis nem féltékenykedik, nem is közömbös, hanem pozitív attitűd jellemzi. A hivatalos meghatározásban nem esik szó róla, de nyilván ide tartozik az is, ha az illető nem csak éterien örül, hanem még szexuálisan izgatónak is tartja, ha a partnere mással múlatja az idejét, akár az ő szeme láttára, akár másutt.
Persze a féltékenység és a komperzió egyszerre is jelen lehetnek, sőt, a közöny és a féltékenység is megférnek egymás mellett: lehetünk szexuális értelemben közömbösek, de attól még büszkeségünkben megsértetten féltékenyek. Vagy lehetünk egy kicsit féltékenyek, ugyanakkor elfogadhatjuk a helyzetet viszonylag nyugodt lélekkel úgy, hogy közben azért nem élvezzük.
Mert a féltékenység is sokféle lehet: aki lila ködös szerelmi állapotban féltékeny, az teljesen mást érez, mint aki több évtizede házasság után szerez tudomást arról, hogy a partnere életében más is van. Nem mindegy, hogy mi fontos számunkra az adott kapcsolatban, mert ha a szex nem az, vagy nem igazán elsődleges, akkor egész nyugodtan elviselhetjük a szerető létét akkor is, ha egyébként nem hiszünk semmiféle poliamóriában. Az egyik legfontosabb kérdés a féltékenység szempontjából szerintem, hogy úgy érezzük-e, a másikkal folytatott kapcsolat megkárosít-e bennünket, vagyis olyasmit csinálnak-e azok ketten, amiből nekem nem jut vagy nem jut elég a partneremtől, illetve amit más forrásból nem tudok beszerezni.
Ha nekem adott partnertől például elsősorban az anyagi és érzelmi biztonság a fontos, meg hogy továbbra is maradjon mellettem, és nem veszítek semmi lényegeset azzal, hogy mással is találkozgat, mivel ezt az igényemet a másik nem kockáztatja, akkor akár még megkönnyebbülést is érezhetek, mert a partnerem nem nyaggat olyasmivel, amit nem szeretek vele csinálni. Ettől még nem biztos, hogy egyenest örülök annak, hogy a partnerem egy harmadik féllel élvezkedik, ez azért túlzás lenne, de alapvetően nem renget meg, nem hoz ki a sodromból - szóval valamiféle negyedik érzésfajta jellemez, amit nehéz lenne megnevezni. Lehet ezt beletörődésnek, elfogadásnak nevezni - és szerintem meglehetősen gyakori.
Az is biztos, hogy a komperzió nem olyasmi, amit bármikor, bármely partnerrel és bármely helyzettel kapcsolatban érzünk. (Vagy ehhez már tényleg fakírnak kell lennünk.) Nagyon is függ a körülményektől. A többszerelműség elméletében persze csak olyan helyzetek fordulnak elő, amelyekben minden tiszta: A) van a konyhaasztal-poliamória, amelyben minden résztvevő ismeri egymást, egy közösséghez tartozik, ha nem is élnek együtt, sok időt töltenek egymás társaságában, aztán van B) a paralel poliamória, amelyben két embernek az elsődleges kapcsolata mellett van más partnere is, de ki-ki csak a saját partnereivel tartja a kapcsolatot, és van C) a szóló poli, aki egyedül él, és több partnerrel is rendelkezik (akik persze a teljes átláthatóság szellemében tudnak egymásról)... De az előző posztban ugye már láttuk, hogy ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak.
Ahogy egy ismeretlen asszony megfogalmazta: annak tudok örülni, ha a férjem megfelelő szeretőt talál magának, vagy a jóval fiatalabb szeretőm korban magához illő lányt. De a nagy szerelmemtől elvárom, hogy csak az enyém legyen!
Ez persze az ő álláspontja, mások meg a nagy szerelmüket sem fosztanák meg a mással megélt élvezettől, mert a szerelem számukra akkor igazi, ha adakozó és önzetlen. Lehet, hogy ezt csak elméletben gondolják így és valójában azért szenvednek, ha a szerelmük mással is jól érzi magát, lehet, hogy valóban átérzik ennek az örömét és lehet, hogy igazán nem szívjóságból örülnek, hanem azért, mert rendkívül izgatónak találják az egészet... Valamint játszik a racionális hozzáállás: igaz, hogy ez nekem most annyira nem esik jól, de mivel én is szeretném fenntartani magamnak a jogot arra, hogy több partnerem legyen, úgy fair, ha jó képet vágok ahhoz is, ha neki van dolga mással.
Itt nem csak a kapcsolat jellege, hanem az is mérvadó, hogy a másik partner már rég megvan-e, vagy új hódítás, hogy érzelmekről is szó van, vagy csak szexről, hogy lehetőség nyílik-e az ő örömükben való részvételre, vagy ki vagyunk-e belőle zárva, hogy milyen gyakran találkoznak, és emiatt bennünket hanyagol-e a másik, hogy úgy érezzük, valódi fenyegetést jelent vagy egyáltalán nincs ilyen félelmünk.
Míg a féltékenység sokkal könnyebben definiálható (bár rengeteg fajtája van), a komperzió szerintem komplexebb, nem csoda, hogy alig ismeri valaki - vagyis ha ismeri is az érzést, a kifejezést még nem hallotta. Benneteket mennyire jellemez ez az érzés, vagy mennyire találjátok abszurdnak?