Ha forgatókönyvet kellett volna kidolgoznom arra, mi veszi el az emberek kedvét leginkább a félrejárástól, akkor őszintén szólva sose jutott eszembe, hogy a megoldás egy világjárvány lenne. De az az igazság, hogy most ott tartunk, ahol eddig még soha: vagy azzal a partnerrel szexelhetünk, aki velünk is lakik, vagy senkivel. Itthon ugyan még nem jutottunk el eddig, de ha bevezetik a kijárási tilalmat, akkor azonnal el leszünk vágva egymástól. És sokan már most önkéntesen ehhez igazodnak, a társasági kapcsolatok minimalizálása érdekében. 



Nem kétlem, hogy bőven akadnak majd olyanok, akik kijátsszák a szabályokat, és folytatják eddigi életmódjukat, de a többség kénytelen lesz megtartóztatni magát. Most elsősorban azok vannak előnyben, akik tanyán élnek és úgyse találkoznak szinte senkivel, tehát ha esetleg van is kedvesük a következő tanyán, maximum egymást fertőzhetik meg. Azoknak is kedvező a helyzetük, akiknek egyáltalán nincsen idős rokonuk, és teljesen zárt rendszeren belül közlekednek, amennyire ez emberileg lehetséges. Minél sűrűbben lakott helyen él valaki, annál rosszabb.

De nem csak a fizikai kontaktus vált nehezebbé, hanem a kapcsolattartás más formái is: hiszen az, akinek van házastársa, élettársa, sokkal több időt fog vele tölteni, főleg, ha egyikük sem dolgozik olyan helyen, ahol nem tudják nélkülözni. Rengeteg házasság nézhet most ki úgy, hogy mindketten otthon dekkolnak, és 24 órában rálátnak arra, mit csinál a másik. Aki eddig csak korlátozottan tudta pórázon tartani a partnerét, annak most ez 100%-ig sikerülni fog.

Előnyben lesznek a kertes házzal rendelkezők, mert nekik azon túl, hogy sokkal könnyebben jutnak ki a friss levegőre, még a szeretőjükkel való kapcsolattartásuk is folyamatosabb lehet. Fel lehet menni a padlásra vagy le a pincébe, ki a sufniba, szépen el lehet vonulni akár még egy camszex erejéig is – noha ehhez már igazán nagy ház kell. De tudok olyanról, aki ezt megtette a saját házában úgy, hogy otthon volt a felesége. 

Ugyanez egy panelben vagy belvárosi lakásban, ahol folyton egymás hegyén-hátán vannak a családtagok, gyakorlatilag lehetetlen. Nem csak a virtuális szeánszok, de a szimpla házasélet is elég nagy akadályokba ütközik azoknál, akiknek gyerekeik vannak, vagy más rokonukkal élnek együtt. Nyilván itt se mindegy, hányan és hány négyzetméteren. Egyedül azok a fiatal párok járnak jól, akik között még működik a kémia és csak ketten élnek egy lakásban. Ők tobzódhatnak az együttlétekben, végre idejük is lesz rá, és legyárthatják a következő babyboomer generációt...   

Vagyis a monogámia aratni fog, a hűtlenség meg visszavonul nagyrészt virtuális területre. A virtuális viszonyokról eddig is elég sokat írtunk, de szerintem most ismét vissza fogunk térni rá, mert nagyon is aktuális. 

 

Szó sincs arról, hogy a fizikai hűtlenség megszűnne, de a szex alapú kapcsolatok nagy része nem fogja túlélni ezt a krízist. Ahhoz már nagyon erős bázissal kell rendelkeznie egy viszonynak, hogy ezt az egyelőre beláthatatlan ideig tartó rendkívüli állapotot átvészelje. Sokkal többről kell szólnia, mint arról, hogy jól érezzük magunkat az ágyban havonta párszor.  

Azok, akik nem csak szeretők, hanem barátok, esetleg szerelmesek is, ilyenkor még jobban összeforrnak, biztos vagyok benne, hogy segítenek is, ha szükség van rá. És lehet még szükség rá...  

Egyelőre tehát itt a kényszermonogámia meg az önmegtartóztatás, lehet virtuális útra terelni a félrejárást, ha erre létezik megoldás, vagy teljesen felfüggeszteni... Annyi biztos, hogy amint ennek az őrületnek vége, több lesz a válás és fogadni mernék, hogy a szexpartner-keresés is igencsak meg fog lódulni. De ez egyelőre iszonyú messze van, úgyhogy most legfeljebb álmodozhatunk róla.