Miközben a legtöbb hűtlenség-kutató azzal van elfoglalva, hogy a házasságra vagy éppen elsődleges(?) kapcsolatra milyen hatással van a lebukás és hogyan lehet azt túlélni, arra szinte senki nem gondol, hogy mi lesz az ex-szeretőkkel szakítás után. Semmivel nem kevésbé fontos, hiszen ugyanúgy két emberről van szó, akiknek közös múltjuk volt és lehet, hogy közös jövőt is tervezgettek (amin most NEM feltétlenül azt értem, hogy együtt akartak volna lakni vagy megöregedni). Érzelmeik voltak, sokszor hevesebbek, mint a házastársuk iránt. És lehet, hogy derült égből villámcsapásként érte őket a lebukás és annak következményei. Vagy éppen a saját lebukásos sztorijuk miatt szakad vége a viszonyuknak. 



Ahogy léteznek drámaian befejeződő szeretői kapcsolatok, úgy olyanok is vannak, amelyek, akárcsak egy házasság, ellaposodtak, megszürkültek vagy megragadtak egy olyan stádiumban, ami már nem volt elég vagy az egyiknek vagy a másiknak. Esetleg felbukkant egy új szerető, és mindent vitt: vagyis míg a feleség/férj maradt, ahol volt, a szeretők cserélődtek. De - ahogy már régebben is beszéltünk róla -, sokszor épp a házasság felbomlása vezet a szeretői kapcsolat végéhez is, mert ami kiegészítésként működött, az már fő programként kevés. Vagy a szerető nem hajlandó ahhoz asszisztálni, hogy a partnere új hivatalos párt keres magának. 

Milyen alapesetei vannak a szakítás utáni egymáshoz viszonyulásnak?


1. Soha többé nem akarlak látni! 

Ha legalább az egyikük így érez, akkor valószínűleg drámai volt a szakítás. Valaki lebukott vagy otthon vagy a viszonyon belül. Kiderült, hogy más szerető is van (vagy nyitottság a kikacsintásra), kiderült, hogy az egyik kémkedett, kiderült, hogy az elképzelt szerelem már rég nem szerelem... Ha mindketten úgy érzik, hogy nincs már mit mondani, akkor esélyes, hogy tényleg nem találkoznak többé, és még csak véletlenül se akarnak tudni egymás életéről. Az ilyen szakítás eléggé megviseli az embert, egyetlen előnye a hivatalos kapcsolatnál történő szakítással szemben, hogy viszonylag könnyen véghezvihető, mert nincs közös tulajdon, nincs veszekedés a tárgyakon, a lakhelyen, nincs baráti kör és család előtti magyarázkodás. Hátránya, hogy titokban lehet csak elsiratni és ez nagyon megterhelő lehet.


2. Barátzóna

Nincs semmi dráma, a kapcsolat egyszerűen átalakul szexmentes barátsággá. Olykor még az is benne van a pakliban, hogy egy-egy találkozáskor megint az ágyban kötnek ki, de már nem fogják újrakezdeni. Az ilyen exszeretőkkel az ember néha össze tud futni, jót beszélget. Őszintén jót kívánnak egymásnak és nem féltékenykednek, ha újabb kapcsolatokról hallanak. Ez az a fajta utóélet, amit a szigorúan monogám beállítottságúak nem bírnak elviselni, mert számukra csak a teljes szakítás elfogadható. Hogy az exeivel az ember nyugodtan tarthatja a kapcsolatot, az nem fér bele a világnézetükbe. Persze igaz, hogy az ilyen exek esetén bármikor lehet a kapcsolattartásból nosztalgiaszex, így a "félelem" tulajdonképp megalapozott.


3. Se veled, se nélküled

A szakítás oka általában az, hogy az egyik félnek már nem elég a szeretői státusz, a másik meg ennél többet nem tud/akar nyújtani. (Vagy ennek alcsoportja, ha akár készen is állna rá, de a szerető nem hajlandó vállalni, hogy ő romboljon szét egy családot.) A vonzalom azonban továbbra is erős, így hol szakítanak, hol újra összejönnek. 

Van olyan pár, amely a viszony egész időtartama alatt állandóan szakít és újra összejön, mert az egyikükre rendszeresen rájön a lelkifurdalás és akkor mindennek véget vet, de mikor újra a kéjvágyó énje kerekedik felül, kezdődik előről a tánc. 


4. Zaklatós, bújócskázós (orbiting)

Míg az egyik fél már biztos benne, hogy semmit nem akar, a másik nem tud ebbe belenyugodni, és "szerelmével" zaklatja az exét. Netes társkeresős térben ez a hagyományosnál jóval trükkösebb színezetet is ölthet, hiszen ha tudjuk, hogy az exünk milyen társkeresőn nyomul, vagy egy másikon felismerjük őt, újabb identitással kezdeményezhetünk nála, és ezt többször is megtehetjük. Persze ilyesmi úgy is történhet, hogy nem tudatosan keressük őt, csak újra belébotlunk, akkor pedig lehet, hogy ő játssza el, hogy nem ismert fel...

Az üldöző ilyenkor nem csak a hagyományos kapcsolatoknál szokásos módon győzködheti volt kedvesét, hanem még azzal is zsarolhatja, hogy lebuktatja a férje/felesége előtt. Ha ezzel könnyen zavarba ejthető az illető, még az is lehet, hogy félelmében enged az erőszaknak és folytatja a viszonyt.

Ide tartozik még az orbiting is, amiről már írtam: annak lényege, hogy szakítás vagy ghosting (köddé válás) után a volt partnerek még egy ideig követik egymás online tevékenységét, például lájkolnak itt-ott, vagy csekkolják, hogy melyik felületen mikor van jelen a másik, apró jeleket adnak, de érdemi kommunikációra nem hajlandóak.


5. Ghosting

Leginkább online társkeresésnél valószínű végkifejlet, és szeretőzésnél talán még gyakoribb is, mint más kapcsolatoknál. Ilyenkor az egyik fél minden előzetes figyelmeztetés és magyarázat nélkül eltűnik. Ha nem ismerjük a valódi identitását, törli magát a társkeresőről, a telefonszámáról kiderül, hogy már nem kapcsolható és megszűnik az e-mail fiókja is, akkor szinte lehetetlen megtalálni. Mivel a tilosban járók eleve paranoiásabbak is, aki hajlamos a ghostingra, az itt még kényelmesebben mozoghat. És egy viszonyban részt vevő ember általában nem engedheti meg magának, hogy utána menjen az eltűnőnek, még akkor sem, ha egyébként már tudja a paramétereit, és fizikailag megtehetné. De neki sem áll érdekében, hogy erőltesse a dolgot.

Egy következő fordulóban másik társkeresőn egyébként felbukkanhat ugyanaz az ember, aki egyszer már faképnél hagyott, és akkor lehet vele bújócskát vagy zaklatósat játszani, esetleg se veled, se nélküled forgatókönyvet kialakítani.


6. Évek múltán előbukkanó

Akármilyen is volt a szakítás, egyszer csak, sok év múlva felbukkanhat valaki a múltból, aki vagy nem tudott bennünket elfelejteni, vagy már mások az életkörülményei és végigzongorázza korábbi kapcsolatait, vajon kivel lehetne még összejönni. Vannak, akiknek hosszú backburn-listájuk van, vagy legalábbis ők úgy gondolják, hogy ez élő lista, aztán lehet, hogy szinte senkit nem képesek már becserkészni. De ha az ember valaha benne volt a szeretői szubkultúrában, akkor esélyes, hogy van egy-két ember, aki előbb-utóbb megjelenik egy levél vagy egy hívás erejéig.


Ha még folytatnátok a sort, szívesen veszem!