Nem pont azt kaptam, amire számítottam, hiszen a beharangozóból inkább az derült ki, hogy a főszereplő menyasszony (Bárbara), mikor rájön, hogy a vőlegénye (Thiago) megcsalja, nem is bánkódik igazán, mert így feljogosítva érzi magát arra, hogy ő is kiélje elfojtott vágyait. De a film igazából nem erről szól… Itt a megcsalás nem a főbűn, vagyis a „traída” ebben az esetben nem feltétlenül csak arra utal, hogy a lányt megcsalták, hanem arra is, hogy egyéb módokon is becsapták.
Már a bevezető jelenetből kiderül, hogy Bárbara és a vőlegényére kapcsolata nem fenékig tejfel. Ugyanis az, akivel egy erotikus álomban vad szexbe kezd, nem a partnere, hanem egy vadidegen. A valóságos szex és az álombeli között pedig zongorázni lehet a különbséget (nem, mintha annyira meglepő lenne, hogy egy öt éves kapcsolatban lezavart gyors numera már kevésbé izgató, mint nekiesni egy ismeretlennek az országúton).
Bárbara nem csak a szexuális életével nem annyira elégedett, mint egy szerelmes menyasszonyhoz illik, hanem azzal sem, hogy jövendőbeli férje elvárja tőle: ne motorozzon többet, mert nemsokára úgyis családanya lesz és ehhez a szerephez nem illik a száguldozás.
De persze nem véletlenül álmodik a film legelején azzal a dögös motorossal: kiderül, hogy az álom egy jóslat része volt és hamarosan meg is pillantják egymást: az álomférfi (Marco) bíró abban a perben, amelyben Bárbara vőlegényét vádolják pénzügyi visszaéléssel. És ez a bíró úgy néz Bárbarára, mintha ő is megálmodta volna, hogy közük lesz egymáshoz…
A lány a nagy hatású találkozás és flört ellenére folytatja az esküvői előkészületeket, mert közeleg a nagy nap, amelyen „örök hűséget” akar fogadni Thiagónak, csakhogy a leánybúcsún fotókat kap „ajándékba”: ezeken pedig a pasija egy másik nővel szeretkezik.
Vad kutakodásba kezd, hogy kiderítse, mióta tart az a viszony, és rá is jön, hogy nem tegnap kezdődött, hanem két éve. Úgy érzi, minden oka megvan arra, hogy szakítson, és ebben promiszkuis barátnője, Patrícia is támogatja.
Patrícia egyébként az az ellenpont, aki nem hogy a házasságban, meg a monogámiában, de még abban sem hisz, hogy érdemes kétszer egymás után lefeküdni ugyanazzal a pasival. Ellenben úgy kezdeményez, mint egy férfi. Nagyon modernnek tűnik, de elég valószínűtlen figura, inkább egyfajta férfifantáziának érzem: könnyen kapható és azonnal el is felejthető modellalkatú nő, aki állítólag teljesen boldog ezzel az életmóddal. (A film végén azonban poliamor kapcsolatba kezd két pasival.)
De nézzük, a történet szerint mi viszi Thiagót abba az irányba, hogy szeretőzni kezdjen. Igazából a szerető ebben az esetben olyan luxuscikknek tűnik, mint a menő sportkocsi vagy a drága óra. Thiago ugyanis azért, hogy egyre magasabb szinten élhessen, lepaktál a szervezett bűnözéssel. Nem érzelmi okokból választ szeretőt, hanem, mert nyertesnek akar tűnni és ehhez az is hozzátartozik, hogy titkos kedvese van.
Vagyis a harmincas férfi pontosan azokat a maszkulin sztereotípiákat követi, amelyek Latin-Amerikában évszázadok óta léteznek: a feleség csak szüljön és ne önállóskodjon, de legyen egy szerető is, akivel a pasi kiélheti az erotikus vágyait. A túlköltekezés, az erőn felül fenntartott státusz azonban végül a vesztét okozza.
Persze Bárbara a végén mégiscsak egy monogám kapcsolatban köt ki, vagyis a címben sugallt alaptézis nem nyer bizonyítást. Nem látom ebben a történetben azt a pluszt, amit az a gondolat sugall, hogy adott esetben a megcsalás kihozhatja belőlünk a valódi szexualitást. Lehet, hogy Marco, a bíró jobb az ágyban, de a pár kapcsolata nagyon gyorsan elhagyja az elvarázsoltsági fázist, mikor kiderül, hogy a férfi exfelesége mentálisan beteg és a lányuk is hónapok óta van kórházban. Bárbara kénytelen felvállalni egy sérült gyereket, ha együtt akar maradni a bíróval.