Vagyis azt, hogy az emberek igen nagy hányada inkább szédeleg egyes kapcsolati formák között, minthogy bármelyik mellett is letegye a voksát, és még ha úgy tűnik is, hogy döntött, később akkor is kitáncol ebből, mostanra rendszerszintű jelenséggé vált és sokan úgy gondolják, hogy a konzervatív egypartnerűségbe való visszatoloncolás (ami úgyse létezett) helyett lehetne akár nyílt lapokkal is játszani. A fiataloknál egyre jellemzőbb elköteleződéstől való félelmet is enyhítheti az a felfedezés, hogy elköteleződni nem csak kizárólagos kapcsolatban lehet.
Persze mint minden másban, itt is érvényes az, hogy igen sok résztvevő számára a zavarosban halászás sokkal izgalmasabb, sokkal több előnnyel jár és ők eleve nem is érdekeltek a viszonyok átláthatóságában.
De nézzük, milyen előnnyel jár a klasszikus monogámia elvével szemben ellenében a többé-kevésbé nyílt nem monogámia. Mivel a való életről beszélek, nem hiszek abban, hogy a hűtlenség és az ún. etikus nem-monogámia között éles választóvonal lenne.
A szabadság és a megújulás szükségessége
Először is, ha szigorúan vesszük, mi a klasszikus monogámia, az mára gyakorlatilag kis vallási csoportokon kívül megszűnt létezni. Nem törekszünk arra, hogy szűzen házasodjunk, és főleg nem törekszünk arra, hogy aztán egy emberrel éljük le az életünket, mindenféle kilengések nélkül. A szűz, sőt, még csak szexuális ismeretekkel sem rendelkező partner is inkább ijesztő, mint kívánatos.
De ha egyszer hozzászoktunk ahhoz a szabadsághoz, hogy többféle dolgot kipróbálhatunk, miért mondanánk le róla csak azért, mert van egy állandó partnerünk? Miért kellene elfojtanunk a kíváncsiságunkat, mikor az a modern élet egyik legfontosabb része?
Számtalan cikkben olvashatunk arról, hogy miként kasztráljuk a kíváncsiságunkat az élet egyetlen területén: a szexben/szerelemben, vagy miként irányítsuk egyetlen emberre minden érdeklődésünket, miközben minden más kontextusban azt verik a fejünkbe, hogy meg kell újulni, nem járt utakat kell keresni, semmibe sem szabad beletespedni...
Ha a megújulás, a kíváncsiság, a felfedezés, a mindig újrakezdés képessége kifejezetten kívánatos a kultúránkban, akkor logikátlan elvárás, hogy pont az intim szféránkban ragaszkodjunk az ellenkezőjéhez.
Más viszony az időhöz: több is van belőle, meg kevesebb is
Egyrészt sokkal hosszabban élünk, másrészt sokkal több időnk van (még ha úgy éljük is meg, hogy egyre kevesebb áll rendelkezésünkre), harmadrészt sokkal gyorsabban változik a világ körülöttünk, mint valaha: tehát van időnk a felfedezésre, van lehetőségünk arra, hogy kiteljesedjünk, ezzel párhuzamosan állandóan újdonságokkal kerülünk szembe, és ezekkel kezdenünk kell valamit. Ha azokban a korokban is virágzott a hűtlenség (vagyis a változatosság keresése), amikor szinte stagnált mindent, akkor hogyan ne virágozna akkor, amikor minden dinamikusan változik?
Persze a dinamikus változás közepette jó, ha vannak biztos pontjaink, de éppen az teszi élhetőbbé az egészet, ha ezek a biztos pontok nem jelentenek minden másról való lemondást és nem húznak vissza. A klasszikus monogám kapcsolat úgy néz ki, mint a befőtt: elkészítettük, feltettük a polcra, aztán elvárjuk tőle, hogy konzerválja mindazt, amit beletettünk. Az érzelmekkel és a szexualitással kapcsolatban ez nem működik. A mai fiatalok egyre inkább felismerik, hogy jobb meg se próbálni, mert a dolog kudarcra van ítélve.
A tér kitágulása és a fizikai érintkezés visszaszorulása
Most, hogy a közösségi média révén naponta potenciálisan több ezer emberrel kerülhetünk kapcsolatba, könnyen költözhetünk vagy beszélgethetünk naponta több ezer kilométerre lévő emberekkel. Tehát megismerkedhetünk olyanokkal, akikkel más korokban soha nem kommunikálhattunk volna. Így az impulzusok is gyakoribbak, de olyan fontos kapcsolatokat is kialakíthatunk, amelyek a mindennapjainkban csak virtuálisan lesznek jelen.
A fizikai találkozások a távolság és a virtualitás elterjedése miatt visszaszorulnak, egyre kevesebb emberrel tartjuk személyesen is a kapcsolatot. Vagyis ahhoz, hogy valakivel tényleg rendszeresen találkozzunk, nagyon erős motiváció kell, és a szex a legerősebb motiváció. Noha léteznek virtuális szeretői kapcsolatok, azért az igazi mégiscsak a fizikailag is megvalósuló találkozások sorozata. Így valójában felértékelődnek a jó minőségű kapcsolódások, és azt a kevés időt, amit valódi emberekkel töltünk, szívesebben töltjük olyasvalakivel, akivel nem csak kávézunk.
Ha pedig több partnerünk is lehet, akkor nem kell lemondanunk egyetlen olyan ember szerelméről sem, akivel soha nem fogunk tudni együtt élni, de aki rendkívül fontossá vált számunkra.
Carpe diem, hiszen mindjárt itt a világvége
Noha fentebb azt írtam, hogy sokkal több időnk van, mint valaha: egyrészt a születéskor várható élettartam magasabb, mint valaha, másrészt nem azzal kell töltenünk az időt, hogy alapvető szükségleteinket kielégítsük, a jövő teljesen bizonytalannak látszik és sokan félnek egyfajta civilizációs katasztrófától. Minél fiatalabb valaki, annál abszurdabbnak tűnik, hogy hosszú távra tervezzen, hiszen talán sose volt ennyire bizonytalan, hogy 10, 20 vagy 30 év múlva hogy fog kinézni a világ. (Apokaliptikus víziók korábban is léteztek, de ez most az eddigiektől eléggé eltér.)
Ez egyeseket kétségbe ejt, mások meg úgy reagálnak rá, hogy akkor mindent bele, most használjuk ki a lehetőséget. A gyermektelenség terjedése is ebbe az irányba hat: a kizárólagos, stabil kapcsolat melletti érv mindig is elsősorban a családalapítással állt összefüggésben, de ha ezt kivesszük az egyenletből, akkor okafogyottá válik az is, hogy holtomiglan tervezzünk.
Ráadásul minél több a szingli, és minél inkább afelé megyünk, hogy ezek a szinglik soha nem fognak házasságban élni, annál természetesebbé válik, hogy akkor alternatív kapcsolati formákban keresik a szexuális és érzelmi lehetőségeket. Mondjuk egy párhoz, egy laza közösséghez kapcsolódva vagy „anarchistaként”.
A válások nagy száma is abba az irányba hat, hogy a monogámiában csalódottak immár ne klasszikus keretek között éljék meg az intimitást. A válás nem kivétel, hanem a szabály, és noha mindig akadnak, akik sorozatmonogámként akarják folytatni, rengetegen érzik úgy, hogy épp elég volt egyszer megégetniük magukat. Vagy – fiatalokról lévén szó – teljesen el is utasítják a szüleik életében sem működőképes életformát.
Bizonyosság a bizonytalanságban
Bizonyos etikus nem monogám formációk nagyobb biztonságot ígérnek, mint a házasság, mióta a házasság már egyáltalán nem az a holtig tartó szövetség, ami korábban volt. Attól még vágyunk a stabilitásra, és ha ezt se érzelmek, se szexualitás tekintetében nem kizárólagos, de szoros véd- és dacszövetségben találjuk meg, úgy érezhetjük, hogy okosabban intéztük a dolgainkat, mint a még mindig monogámia-hívők.
Az egész generáció az átmenetről szól
Az ezredfordulósok (millenials) és a még fiatalabbak nem ismerik az állandóságot. Alapvető élményük, hogy ide-oda csapódnak, ingáznak tanulmányok, munkahelyek, szabadúszás, lakások, városok és országok között. Hogy lehetnének röghöz kötöttek a kapcsolataikban, ha minden egyéb szempontból mozgékonyak és kénytelenek folyamatosan adaptálódni?
Nem csak a fent említett életfeltételek változnak, hanem a nemi szerepek és a társadalmilag elfogadott vagy éppen nem elfogadott viselkedésminták is állandó mozgásban vannak. Ilyen körülmények között rengeteg ember azt sem tudja, hogy miként is definiálja magát, vagy ha tudja is, hogy ő kicsoda, nem tudja, mi lenne az elfogadott viselkedési minta a részéről. Egy állandó mozgásban lévő társadalomban egyetlen dolgot, a cisz emberek között létrejövő, érzelmileg és testileg is kizárólagos házasságot vagy együttélést nem igazán láthatjuk organikusan a rendszerbe illőnek.